A két londoni zenész-előadó-performer úgy tudta szerves egységbe forrasztani a minimal wave/coldwave típusú, csak látszólag hideg elektronikus zenéket és a posztpunk/shoegaze gitárzenei örökséget, hogy közben valamennyi albumukon érezhető volt, hová, mivé akarnak fejlődni. A Unityt 2019-es huzamosabb spanyolországi tartózkodásuk ihlette: a nullás évtized végére kipukkadó ingatlanlufi nyomán befejezetlenül maradt beton épületcsontvázak élménye ihlette az album sokszor disztópikus, máskor – minden gépi lüktetés dacára – szinte álomszerűen idilli tónusát.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
