Három tinédzser megy bulizni a semmi közepén álló régi házba – vesztükre. A környéken ugyanis gyilkos ólálkodik, aki egyenként kaszabolná le őket. Ismerős? Sokfelől. Na, de úgy, hogy a gyilkos még ijesztő maszkot is visel? A maga idejében a Sikoly teljes egészében a félelemre és feszültségkeltésre lett kihegyezve, viszont a Valami van… inkább egy sötét jellemdráma lenne – horrorfilmbe csomagolva. Viszont ahhoz, hogy horrorként is működjön, pár hatásos jumpscare nyilván elkelt volna, ám a furcsán időzített hangeffektusok (a felkelő nap vagy egy tál spagetti mögött) inkább viccessé, mint félelmetessé teszik az ebbéli igyekezetet.
Pedig a figurákban volt lehetőség: egy kiskorú alkoholizmusa nem gyakori filmtéma. S a film ugyan eljut a fiú környezetének a felelősségéig is, de hogy is lenne ideje kibontani ezt a szálat, amikor a gyilkolászással is meg kell küzdenie. A főszereplő depressziója annyival van elintézve, hogy kiszór egy marék altatót. De jön a gyilkos, és össze kell kapnia magát, ha meg akarja úszni.
Apropó, gyilkos. Általában az olyan gonoszokat szeretjük, akiknek van saját szabályrendszerük, amelyet, ha megfejtenek az áldozatjelöltek, esélyt kapnak felülkerekedni – itt erről szó sincs. A Valami van… lehetett volna egy érdekes független film is, leginkább akkor, ha eldönti, hogy mit is akar valójában.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
