A FreeDome színpadot akkor még A38 sátornak hívták, és zsúfolásig megtelt „szitizenekkel”. Most is hasonló volt a helyzet, legalábbis a buli elején nehéz volt beljebb jutni, a problémát végül a zenekar oldotta meg; kezdetben óriási lelkesedés kísért minden egyes beindulást, kiállást, szaxofonszólót, de hamar leülepedett a hangulat. Az Anthony Gonzalez vezette csapat továbbra is verhetetlen az emelkedett filmzene atmoszférában és a retró elektronikában, de végig az volt az érzésünk, mintha egy nem létező film aláfestését játszanák, nem pedig a saját dalaikat. A 2016-os koncert óta két lemezt jelentetett meg az M83, amelyek közül inkább csak az idén márciusban kiadott Fantasy nevezhető hagyományosabb értelemben vett albumnak. Ezen az estén ennek a bemutatója zajlott, amit egyre többen kezdtek megunni, bár az is tény, hogy az aznapi nagyszínpados főfellépő, a Mumford & Sons is elszipkázott jó pár nézőt. Fokozatosan lett szellősebb a nézőtér – különösen azután, hogy a hatalmas eksztázist okozó csúcssláger, a Midnight City is elhangzott. Innentől már csak bő fél ház maradt, és nem sokkal később véget is ért a 75 perces buli. Amelynek egyetlen pozitívuma az volt, hogy a fellépés eredetileg két sávval később, éjjel fél 1-re volt kiírva, így legalább azzal a tudattal sikerült kissé megnyugodni, hogy nem kellett éjszakába nyúlóan várni e nem túl izmos produkcióra.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
