Visszhang: lemez

Yeule: Softscars

  • - minek -
  • 2023. október 11.

Visszhang

A szingapúri születésű dalszerző-énekes-producer Nat Ćmielt (eredeti neve: Natasha Yelin Chang) a korai Grimes-albumok egyszemélyes „csináld magad” hangulata inspirálta.

Bemelegítésként Ella Fitzgerald- és Pixies-számokat énekelt egy Riot Diet nevű dzsesszegyüttesben. Yeule néven 2014 óta készít zenéket, amelyek révén idővel zajos sikert aratott és lassan kiléphetett a pusztán a net bugyraiban ismert szubkulturális előadó státusából – egy ideje a Ninja Tune adja ki a dolgait. Leg­újabb anyaga, a Softscars a harmadik albuma. A tavalyi Glitch Princess című lemez a rajta található sok friss és izgalmas, de rövid szám mellett arról vált híressé, hogy a digitális verzió egy csaknem ötórás ambient számot is rejtett (The Things They Did for Me Out of Love).

Az új lemezen hiába keresnénk ekkora monstrumot, ehelyett mindent megtalálunk, amiből Yeule mára felépítette saját, zsenge kora dacára is mind monumentálisabb életművét; a számok címe rendre visszautal egy-egy múltjából származó sebhelyre. Akad itt a szokásosnál kicsit több cukorral tálalt dream pop, vicces barkácselektronika, és leginkább az énekes jellegzetes, néha szándékosan idegesítő tónusúra manipulált, máskor csilingelően játékos hangja. A nyitó  x w x hegedűvel, torzított gitárhanggal és vokállal súlyosbított neo-shogaze őrülete csak a kezdet: a fura-folktól a glitchhopig, sőt a bárzenéig előkerül itt minden. A lényeg, hogy egy percig se unatkozzon a befogadó, és szívét elöntse a melegség, valahányszor a válogatottan ravasz melódiák simogatják a lelkét.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit.