1961, Twickenham, London - Lone Scherfig: Egy lányról

  • - köves -
  • 2010. április 8.

Zene

A fájdalom és a humor keverékét keresem - mondta volt a közelmúltban Nick Hornby ezeken az oldalakon (Mancs, 2010. február 4.), s hogy ez mennyire így van, és a szerző nem szokott át a hátunk mögött például a "pátosz és a vízibalett" keverékére, azt ez a film is bizonyítja. Nagyon úgy fest, az Egy lányról az utóbbi idők talán legjobban sikerült Hornby-műve, még ha nem is Hornby írta, csak adaptálta (s ilyen minőségben került karnyújtásnyira az Oscartól).

A fájdalom és a humor keverékét keresem - mondta volt a közelmúltban Nick Hornby ezeken az oldalakon (Mancs, 2010. február 4.), s hogy ez mennyire így van, és a szerző nem szokott át a hátunk mögött például a "pátosz és a vízibalett" keverékére, azt ez a film is bizonyítja. Nagyon úgy fest, az Egy lányról az utóbbi idők talán legjobban sikerült Hornby-műve, még ha nem is Hornby írta, csak adaptálta (s ilyen minőségben került karnyújtásnyira az Oscartól). Humor és fájdalom - mindkettőből jól vizsgázik a dán érzékenységet immár angol környezetben is meggyőzően demonstráló Lone Scherfig filmje, és jól vizsgázik abból a természetes, naprakész nyelvből, ami ugyancsak Hornby fennhatósága. Ez az aktuális nyelv történetesen a hatvanegyben, Twickenhamban beszélt angol, melyben szépen keverednek a kispolgári fóbiák - pl. a minden belföldi (zsidó) és külföldi (francia) idegentől való idegenkedés - és a konzervatív nevelési elvek szakszavai. Utóbbiakból egyenesen következik, hogy a 16 éves, Oxfordra ítélt Jennynek a latinra és a csellóra kell koncentrálnia, és nem a franciára, a legkevésbé pedig egy sportkocsis ügyeskedőre, aki Ravelt hallgat, és régiségeket lovasít meg. De mit van mit tenni, ha zuhog a londoni eső, s Jenny a csellóját szorongatva, ázott verébként álldogál a buszra várva - épp az ilyen látványra buknak az éltes világfiak. Autó fékez, ablak leteker, magabiztos helóóóó, némi szellemesség, és a csitri már bent is ül a férfi sportos Bristoljában (patinás brit márka). Jenny pont annyira üt el újdonsült udvarlója nagyvilágian vonzó, léha és félművelt köreitől, mint a sportos Bristol az ázott diákcsellótól, de persze a leányzó hamar kiismeri a járást - a hozzá hasonló filmes teremtmények mindig hamar kiismerik. Az esőben ázó, bájos kiskacsákból és az életükbe betoppanó sármos idegenekből olyan sokat hordott már hátán a mozivászon (a nemrég bemutatott Akvárium ugyanezt nyújtja ötven évvel későbbi, lakótelepi kiszerelésben), hogy a lányos filmek anyányi rendezői rendszerint jobbnak látják, ha valami merőben eredetivel vagy finom művészkedéssel bizonyítják alkalmasságukat. Az Egy lányról viszont nem bizonyít semmit, s még csak nem is egy szép kivétel, hanem maga a szabályt erősítő szabályosság. A szabály pedig annyi, hogy Hornby "humor és fájdalom" receptje mértéktartó rendezés és színvonalas színészi játék esetén igen kedvező hatást kelt a mozikban is.

A Budapest Film bemutatója

Neked ajánljuk