Kész regény - Spiró György: Álmodtam neked (Könyv)

  • Sántha József
  • 2008. július 24.

Zene

A nyolcvanas években megjelent, de az újabb kiadásokban későbbi novellákkal is bővülő, önéletrajzi írásokat tartalmazó kötet semmit nem fakult. Sőt mind elevenebben és mélyebbről fakadóan igazítja magát a mához, és titokban regénnyé óhajtana válni. Spiró a legtudatosabb elbeszélőink egyike, aki már huszonéves kora óta naprakész tervei szerint halad írói pályáján, ezért is meglepő, hogy nem jutott eszébe - ilyen anyag birtokában! -, hogy életrajzi jellegű nagyregénnyel gazdagítsa a mai magyar irodalom elenyésző remekműveinek számát. Mindig lemondó volt, szkeptikus, kissé személytelen, s főként nem gondolhatta, hogy a valóságos élet még szerény elvárásaihoz képest is egy zordabb arcát mutatja majd neki.

A nyolcvanas években megjelent, de az újabb kiadásokban későbbi novellákkal is bővülő, önéletrajzi írásokat tartalmazó kötet semmit nem fakult. Sőt mind elevenebben és mélyebbről fakadóan igazítja magát a mához, és titokban regénnyé óhajtana válni. Spiró a legtudatosabb elbeszélőink egyike, aki már huszonéves kora óta naprakész tervei szerint halad írói pályáján, ezért is meglepő, hogy nem jutott eszébe - ilyen anyag birtokában! -, hogy életrajzi jellegű nagyregénnyel gazdagítsa a mai magyar irodalom elenyésző remekműveinek számát. Mindig lemondó volt, szkeptikus, kissé személytelen, s főként nem gondolhatta, hogy a valóságos élet még szerény elvárásaihoz képest is egy zordabb arcát mutatja majd neki.

Ez a hang végsően érett, és kifájta magát. Úgy szól, mint akinek visszavonhatatlanul az időbe olvadt már az élete, s ha valamiként még elviselhető mindez, csupán a fölös élettapasztalat okán és az irodalmi megformálás érdekében. Az írások pontossága, kíméletlensége, a szenvedés és az érzelmek terén mutatott visszafogottsága arra vallanak, ha benne az élet szavakká válik, osztozik a szobrász nyersanyagának hideg keménységével. A legmélyebb érzések és szenvedélyek is mintha csak egy kőfelület finom gyűrődései, mélybe vágott ráncai lennének.

Az apa korai halála az első stáció, amit bizonyára sosem tud értelmesen, felnőttként feldolgozni. Mert talán még nem volt érett erre a halálra. A kötet címadó novellája szűkszavúan, de annál nagyobb feldúltsággal vall erről a gyötrő tragédiáról. A halálosan beteg apa éjjel vécére megy, a fia ágyába segíti, betakarja. Az apa megvallja: "Álmodtam neked egy jó témát", majd holnap elmondom. De nincs holnap, az apa másnap meghal. A témát örökre magával viszi. Ha Kafkáról lenne szó, azt is mondhatnánk, talán éppen ez a legizgalmasabb. De itt a mélyben másként alakul, nem a téma a fontos, egyedül csak az apa. Több novellában is megidéződik, majdnem mindegyikben visszafáj.

A kötet második rétege a feleség világa. A csodálat, a szerelem, a meghittség, a féltékenység, a lemondás, az elviselhetetlen bánat és a fájdalom árnyalta emlékeké. Itt az énből néha Szerző lesz. Vékony kis lepel a sebek takarására. A lét belemozdul a legnagyobb földi tragédiák világába. De az elbeszélés hangja elegáns, tűnődő, kiegyensúlyozott. Megértő és önostorozó. Elkíséri a Moszkva melletti dácsák egyikébe a szerelméhez, egy orosz fiúhoz, tudván, hogy soha sem lesznek boldogok ők, a hűtlenek sem. (Erdő) Ugyanolyan tapintatosan és vigyázva, ahogy Orpheusz kísérte volna vissza Euridikét az alvilágba, ha még egy reménye marad, hogy egyszer visszajöhet érte. De nem lehet. A kínai vendéglő című novellában csak a negyedik oldalon derül ki, hogy miközben a szerző beül az étterembe, és végigpergeti emlékei közt, hol és mikor ült ő eddig kínai étteremben, és soha a volt feleségével, akit éppen ebben az órában temetnek, és nem hívták meg a temetésre, holott talán vágya lett volna, ki nem mondott kívánsága, hogy kínai étteremben egyszer együtt ebédeljenek. Miközben a szertartásszerű fogások fölött mereng, két másik szertartás is folyik egy időben. Egyik távolabb egy temetőben, ahol a szeretett lényt földelik el éppen, a másik az író lelkében, rég betemetett emlékeket ás elő a múlt agyagából. Mindez a fájdalom racionális zónájában, a tárgyilagosság hétköznapi színfalai közt.

Az elmúlást úgy éli meg, hogy belülről folytatja a halottak, az őt elhagyók, a disszidáltak életét. A jelen ilyen szempontból egy lakatlan és lakhatatlan lomtárrá válik benne. Ahogy a Híd című novellában írja: A mások (apja) fülével hall, és a mások (feleség) szemével lát, s a legjobb barátja agyával gondolkodik majd tovább, aki épp ebben az időben hagyja el hazáját.

De hogy mindez még fokozódhat, a szinte már kibeszélhetetlen borzalom, Az idők fenekén című novella bizonyítja. Itt megint Hadészban járunk, de Orpheusz még az előbbi helyzeténél is sokkal kiszolgáltatottabb és esendőbb. Szerelmét viszi haza, halálosan beteg szerelmét, akivel későn találkoztak, vagy túl későn ismerték fel, hogy mit jelentenek egymás számára. Az asszonyt otthon családja, magatehetetlen, tehát elhagyhatatlan férje várja. A Rákóczi úton haladnak, lepusztult, üres, posztumusz a város. Olyan, mint egy kripta Hadész főterén.

Ehhez képest a többi novella mintha csak árnyalná, titkolná vagy távolivá, még éppen elviselhetővé enyhítené a történéseket. Mert mindez Kelet-Európában esett meg, egy, az egész életét a kultúra és az irodalom dolgára feltevő, a körülmények és a történelem által sorsüldözött emberrel, aki dolgát végezni jött ide, nyelvek sokaságát tanulta meg, anyanyelvévé tette a környező országok egynémelyikének irodalmát, idegenként bejárta a fél világot, kapcsolatba került olyanokkal, akik egész életüket szinte létük emigránsaiként voltak kénytelenek elszenvedni. (Honn, Jókora kis temető) Az itthon maradók mintha örökös háborús elő- és utóérzetükkel kapcsolódnának a valósághoz, s hogy ez nem az írói érzékenység túlnövesztett sziluettje, az be is bizonyosodik majd, amikor a Triesztből induló vonat hajdani utasaira gondol vissza az író. (Kincs) Ez a nomád, a megélhetéséért ordasmód küzdő tömeg, amely feltartóztathatatlanul üzérkedik az olasz-horvát határon; mi lett vele vajon? Mind meghaltak-e a következő évek háborúiban?

És Rilke gondolatával felel, a feleségére érti: "Bámulom egykori magunkat és új szemmel, mert nekünk még egyéni halál adatott meg. (...) A legnagyobb adomány a sorstól, ha nem tömegsírba kaparják el az embert."

A kötet olyan gazdagon át van szőve a rossz időben, rossz helyen születettek értékek után sóvárgó, a leégett alexandriai könyvtár pusztulásán már nem is síró, hanem annak szellemét magában megőrző, a holt könyvek világát újra hatékonnyá tenni akaró elfogultsággal, missziótudattal és az egyéni tragédiákat lelke mélyére gyűrni akaró élni akarással, hogy úgy érezhetjük, ez a könyv az író akarata ellenére, szinte magától íródik majd tovább. Újabb és újabb vetületét rajzolja meg a műbe rejtett emberi kapcsolatoknak.

Egy éjjel, amikor az olvasó leveszi a polcról, már vaskos regény lesz. Bármire képes remekmű.

Scolar Kiadó, 2008, 345 oldal, 2950 Ft

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.