Koncert

A Fesztiválzenekar

Zene

A Fesztiválzenekar hangversenyére eredetileg elvárt világhírű művésznő helyett egy másik nagyszerű pianista érkezik, aki nem romantikus zongoraversenyt, hanem Mozart-koncertet játszik: ez a komplex mintázat rövid időn belül másodszor fordul elő ebben az évadban. Igaz, a zeneakadémiai koncertekre invitált Martha Argerich lemondása már hetekkel korábban tudottá vált, s helyettese, Mihail Pletnyov most újfent bizonyította nagyszerű, biztos technikájú, bár enyhén hűvös-rezervált hangszeres művészetét.

Pletnyov alapvetően tartózkodó, sőt ironikusan távolságtartó jelenléte mellett így aztán csak még érzékletesebbé vált Takács-Nagy Gábor karmesteri működésének motiváltsága. Takács-Nagy hatalmas nyeresége a Fesztiválzenekar együttesének: az első vendégkarmester most is valósággal sugárzó energiaközpontja volt a koncertnek. Pálca nélküli, de még a nézőtérről is bámulatosan világos vezénylése révén a koncertet nyitó Mazeppa a legelső ütemtől színekben és lendületben gazdag hangászati orgiának mutatta magát. A rezesek számára jutalomjátéknak bizonyuló szimfonikus költemény előadása mellesleg pár pillanat alatt átsegítette a hallgatót azon az akusztikai átálláson is, amelyre az elmúlt évek során a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremhez idomult füleknek szükségképpen át kellett esniük. A romantikus hangáradat után Mozart 1776-os C-dúr zongoraversenyében eszményi arányokkal és eleganciával szólalt meg a zenekari kíséret, hogy azután a koncert második részében az együttes az egekig, sőt egészen az egekbe emelje Mendelssohn Reformáció-szimfóniáját. Nemes pátosz, gyönyörködtető formaérzék és a műbe vetett hit világossága jellemezte ezt az interpretációt, amelynek élvezetéhez persze nem kellett evangélikus vagy kálvinista keresztlevél. A Mendelssohn-szimfóniával megdicsőülő zenekar és karmestere ráadásként egy szépséges tételnyi Olasz szimfóniával toldotta meg a koncert programját.

Zeneakadémia, november 8.

Neked ajánljuk