mi a kotta?

A fővadász indulója

Zene

Komolyzenei programajánló a 2024/40. hétre

„Mielőtt nekiállnék, hogy verset írjak vagy felvázoljak egy jelenetet, már elbódított alkotásom zenei illata, a fejemben már ott van az összes hangzás, minden jellegzetes motívum, úgyhogy amikor a vers kész van, és a jelenetet elrendeztem, számomra voltaképpen már kész is az opera, és a részletes zenei kidolgozás innen már inkább egy nyugodt és higgadt utómunka, amelyet az alkotás lényegében megelőzött” – írta saját alkotói munkamódszeréről Richard Wagner. Ezen a héten ismét színpadra kerül az Operaházban A bolygó hollandi, amelyről egy rosszalló kortárs így panaszkodott: „Bárhol is nyitod ki a partitúrát, a szemedbe fúj a szél.” A két idézet alapján egy dolog tagadhatatlan: a wagneri hevületet csak imádni és utálni lehet. Rajna Martin, az előadás karmestere természetesen az imádók közé tartozik, Szikora János pedig olyan produkciót szeretett volna színpadra vinni, amely nem több és nem kevesebb, mint amit az eredeti darab magában foglal, a Szendrényi Éva által megálmodott látványvilágával viszont újdonságot is nyújt. A főbb szerepekben Kálmándi Mihály, Palerdi András, Sümegi Eszter és Horti Lilla játszik (Operaház, október 4., 11. és 13., hat óra; október 6., de. tizenegy óra).

Az idén ünnepli 60. születésnapját a humorra, pikantériára, különlegességre fogékony Kondor Ádám zeneszerző, akinek nemcsak saját műveit, hanem Bach-átiratait is előadja a Metrum Ensemble. Köztük egy feltételezett 7. brandenburgi koncertet (BMC, október 5., hét óra). Egykori tag látogat vissza a Budapesti Fesztiválzenekarhoz: Bereczky Dávid 2001-ig erősítette az együttest, most pedig Mozart vadászkürt – akarom mondani: fővadászkürt! – concertóját adja elő Takács-Nagy Gábor vezényletével, aki egy Haydn- és egy Mozart-szimfóniát is eldirigál majd (Zeneakadémia, október 5. és 7., háromnegyed nyolc; október 6., fél négy).

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.