Interjú

„De micsoda jobb kéz!”

Alan Walker zenetörténész

Zene

A máig etalonnak számító Liszt-monográfia szerzője 94 évesen is könnyedén megy föl a színpadra, ha előadnia kell. Liszt után a kor másik óriásáról, Chopinről is írt egy vaskos könyvet. Beszéltünk vele a valldemossai kolostorcellákról, az ujjak személyiségéről és még lopásokról is szó esett.

 

Magyar Narancs: Ön mindennek személyesen utánajár, minden helyszínre elmegy, mindent látnia kell. Liszt miatt is nagyon sokat utazott. Mennyit utazott Chopin nyomában?

Alan Walker: Liszt sokkal nagyobb utazó volt, mint Chopin. Liszthez gyakran kell túracipőt váltani, igazi vándormentalitás kell hozzá, ha a nyomába akarunk eredni. Chopin húsz­éves volt, amikor elhagyta Varsót, egy ideig Bécsben élt, majd Párizsban telepedett le.

A végcélja London lett volna, de útlevélproblémái akadtak. Párizsban maradt, valamint hat vagy hét nyarat töltött George Sand kastélyában, Nohant-ban. Nyolc hónapot pedig Angliában töltött, ahol elmentem azokra a skóciai helyekre is, ahol koncertezett.

MN: Sokat használta az internetet az íráshoz?

AW: Nem. Én a biográfia geográfiájában hiszek: el kell menni mindenhová, amiről írunk. A helyszínen meg lehet érezni, be lehet szívni a környezetet, azt hiszem, így hitelesebben lehet megszólalni.

MN: Két bámulatos zongoraművészről beszélünk, akik egyben nagyon különbözők is voltak. Mik voltak a különbségek?

AW: Igaz, hogy különbözők voltak, de nem kell túl sokat tanulni ahhoz, hogy eljátszhassunk egy-két Chopin-mazurkát vagy valcert, de akár Liszt néhány könnyebb darabját is mondjuk a Consolationsból. A különbségek később tűnnek ki, amikor az életüket tanulmányozva megtudjuk, hogy eleinte baráti érzések fűzték őket egymáshoz, később szétváltak útjaik. Liszt az elsők között volt, aki hallotta Chopint játszani Párizsban, és azonnal megértette, hogy nagyon különleges művész, és sok ajtót megnyitott előtte. Barátságuk jeleként például Chopin Lisztnek ajánlotta az op. 10-es Etűdöket. Egyik híres levelében Chopin azt írja: „Liszt most játssza az etűdjeimet – bárcsak ellophatnám tőle azt, ahogyan játszik!” Csodálta Liszt játékát, de a műveit nem. Aztán Liszt egyszer kölcsönkérte Chopin lakását egy légyotthoz – nem mással, mint Chopin kiadójának, Pleyelnek a feleségével. Ez sok volt, és ahogyan a nagy magyar Liszt-kutatótól, Eckhardt Máriától megtudtam, Chopin ezért eltávolította az op. 25-ös Etűdök Liszthez szóló dedikációját, és helyette Liszt három gyermeke édesanyjának, Marie d’Agoult-nak ajánlotta azokat.

MN: Chopin zongorajátéka állítólag az éneklésen alapult.

AW: Igen. Lehet, hogy ez meglepő, de a kedvenc „hangszere” nem a zongora volt, hanem az emberi hang, köszönhetően annak, hogy Varsóban sokat járt operába. Zongorajátéka a bel cantón alapult. Tanítványainak mindig azt mondta, hogy a játékukat az éneklő hanghoz közelítsék. Mindez abból is kitűnik, hogy a melódiát és a díszítéseket mindig a jobb kéznek adja. Wagner, aki persze nem volt nagy Chopin-rajongó, egyenesen azt mondta, hogy „Chopin a jobb kéz komponistája”. Amiben van valami. De micsoda jobb kéz volt az!

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.