Lemez

A hatalmasság szédülete

Guy Andrews: Our Spaces

  • Velkei Zoltán
  • 2016. április 17.

Zene

Az elektronikus zene egyik vitathatatlan sajátossága, hogy előszeretettel idéz meg és reflektál más zenei műfajokra, illetve nagyon könnyen tud különböző hangulatállapotokat megteremteni.

Ezek egyrészt a hangmintaalapú számstruktúrákból adódnak, amely – alapvetően a kilencvenes évek derekától – forradalmasította ezt a zenét, illetve az utóbbi egy-két évtizedben a szoftveres technológia is olyan áttöréseket ért el (és lényegében felváltotta az előbbi módszert), hogy ma már gyakorlatilag bármire képes az, aki feltalálja magát a modern programokban.

A bristoli Guy Andrews eddig jobbára a technó- és bass-színtéren hívta fel magára a figyelmet kivételes dobprogramozásával (a zenéit jobbára Scuba és Untold jelentette meg), különböző útkereső projektjeivel – Iambic, The Moving Dawn Orchestra – pedig az elektronikus zene szélesebb világában is nagyot barangolt. Most Our Spaces címmel megírta első nagylemezét, amely negyvenhárom percnyi színtiszta elektronikus zene, és mégis: a számokat hallgatva sokszor más műfajokra, és nem a sötét tánctermekre asszociálhatunk.

A Higher Waters élőszerű dobjai és vészjósló szintetizátora szabja meg az alapot, s ahogy bontakoznak ki a számok, úgy válik percről percre egyre epikusabbá és felejthetetlenebbé az egész, ráadásul egy pillanatra sem törik meg az ív, egyszer sem érezni, hogy bármi is csökkentené a téteket. A kibontakozó posztrockesztétika végig hangsúlyos marad: szinte minden pillanatban érezni a hatalmasságot a számokban, melyet Andrews nagy visszhangokkal, drámai vonósokkal és gitárokkal, illetve komplex elektronikus témákkal ér el. Az igazán váratlan húzások azok, amikor minden előzetes figyelmeztetés nélkül a dobok sima négynegyedes technóképletet vesznek fel, de az összhatás mégis változatlan marad. A Without Namesben egyszerre van ott a Border Communityre jellemző álomszerű bólogatás (Luke Abbott és James Holden munkája lehetett az inspiráció) és a detroiti futurisztikusság, a ritmusok elhagyásával pedig a kozmikus oldalát is meghallhatjuk az Our Spacesnek: a címadó dal vagy a Paganism ambientzuhatagai és drone-jai például mintha az Explosions In The Sky távoli leszármazottai lennének.

Ettől a furcsa kombinációtól válik elsősorban kiemelkedővé az Our Spaces. Ha az albumot elemeire bontjuk, akkor vélhetően kevés újszerűt fedezhetünk fel benne, de Andrews úgy keveri a lapokat, hogy a végeredményt már nehéz bármihez is kötni – ellenben megunhatatlan: állandóan vissza-vissza akarunk térni hozzá, hogy újra és újra elvesszünk mikrouniverzumában.

Houndstooth, 2016

Figyelmébe ajánljuk

Céltalan poroszkálás

A két fivér, Lee (Will Poulter) és Julius (Jacob Elordi) ígéretet tesznek egymásnak: miután leszereltek a koreai háborús szolgálatból, a veteránnyugdíjukból házat vesznek maguknak Kalifornia dinamikusan növekvő elővárosainak egyikében.

Autósmozi

  • - turcsányi -

Vannak a modern amerikai mitológiának Európából nézvést érthető és kevésbé érthető aktorai és momentumai. Mindet egyben testesíti meg a Magyarországon valamikor a nyolcvanas években futó Hazárd megye lordjai című, s az Egyesült Államokan 1979 és 1985 között 146 részt megérő televíziós „kalandsorozat”, amely ráadásul még legalább három mozifilmet is fialt a tengerentúli közönség legnagyobb örömére, s Európa kisebb furcsálkodására.

Húsban, szőrben

Mi maradt élő a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa programból? Nem túl hosszú a sor. A Tudásközpont és a Zsolnay Örökségkezelő Nkft. kulturális intézményei: a Zsolnay Negyed és a Kodály Központ, és a Zsolnay Negyedben az eleve kiállítótérnek épült m21 Galéria, amelynek mérete tekintélyes, minősége pedig európai színvonalú.

Rémek és rémültek

Konkrét évszám nem hangzik el az előadásban, annyi azonban igen, hogy negyven évvel vagyunk a háború után. A rendszerbontás, rendszerváltás szavak is a nyolcvanas éveket idézik. (Meg egyre inkább a jelent.)

Az igazságnak kín ez a kor

A családregény szó hallatán rendre vaskos kötetekre gondolunk, táblázatokra a nemzedékek fejben tartásához, eszünkbe juthat a Száz év magány utolsó utáni oldalán a kismillió Buendía szisztematikus elrendezése is.

Kultúrnemzet

„A nemzetgazdasági miniszter úr, Varga Mihály 900 millió forintot biztosított ennek az épületnek a felújítására – nyilván jó összeköttetésének köszönhetően. Lám, egy nemzeti kormányban még a pénzügyminiszter is úgy gondolja, hogy a kultúra nemcsak egy sor a magyar költségvetésben, hanem erőforrás, amelynek az ország sikereit köszönhetjük.”