Lemez

A hatalmasság szédülete

Guy Andrews: Our Spaces

  • Velkei Zoltán
  • 2016. április 17.

Zene

Az elektronikus zene egyik vitathatatlan sajátossága, hogy előszeretettel idéz meg és reflektál más zenei műfajokra, illetve nagyon könnyen tud különböző hangulatállapotokat megteremteni.

Ezek egyrészt a hangmintaalapú számstruktúrákból adódnak, amely – alapvetően a kilencvenes évek derekától – forradalmasította ezt a zenét, illetve az utóbbi egy-két évtizedben a szoftveres technológia is olyan áttöréseket ért el (és lényegében felváltotta az előbbi módszert), hogy ma már gyakorlatilag bármire képes az, aki feltalálja magát a modern programokban.

A bristoli Guy Andrews eddig jobbára a technó- és bass-színtéren hívta fel magára a figyelmet kivételes dobprogramozásával (a zenéit jobbára Scuba és Untold jelentette meg), különböző útkereső projektjeivel – Iambic, The Moving Dawn Orchestra – pedig az elektronikus zene szélesebb világában is nagyot barangolt. Most Our Spaces címmel megírta első nagylemezét, amely negyvenhárom percnyi színtiszta elektronikus zene, és mégis: a számokat hallgatva sokszor más műfajokra, és nem a sötét tánctermekre asszociálhatunk.

A Higher Waters élőszerű dobjai és vészjósló szintetizátora szabja meg az alapot, s ahogy bontakoznak ki a számok, úgy válik percről percre egyre epikusabbá és felejthetetlenebbé az egész, ráadásul egy pillanatra sem törik meg az ív, egyszer sem érezni, hogy bármi is csökkentené a téteket. A kibontakozó posztrockesztétika végig hangsúlyos marad: szinte minden pillanatban érezni a hatalmasságot a számokban, melyet Andrews nagy visszhangokkal, drámai vonósokkal és gitárokkal, illetve komplex elektronikus témákkal ér el. Az igazán váratlan húzások azok, amikor minden előzetes figyelmeztetés nélkül a dobok sima négynegyedes technóképletet vesznek fel, de az összhatás mégis változatlan marad. A Without Namesben egyszerre van ott a Border Communityre jellemző álomszerű bólogatás (Luke Abbott és James Holden munkája lehetett az inspiráció) és a detroiti futurisztikusság, a ritmusok elhagyásával pedig a kozmikus oldalát is meghallhatjuk az Our Spacesnek: a címadó dal vagy a Paganism ambientzuhatagai és drone-jai például mintha az Explosions In The Sky távoli leszármazottai lennének.

Ettől a furcsa kombinációtól válik elsősorban kiemelkedővé az Our Spaces. Ha az albumot elemeire bontjuk, akkor vélhetően kevés újszerűt fedezhetünk fel benne, de Andrews úgy keveri a lapokat, hogy a végeredményt már nehéz bármihez is kötni – ellenben megunhatatlan: állandóan vissza-vissza akarunk térni hozzá, hogy újra és újra elvesszünk mikrouniverzumában.

Houndstooth, 2016

Figyelmébe ajánljuk

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.