mi a kotta?

A játékosok kora

  • mi a kotta
  • 2024. június 12.

Zene

Komolyzenei programajánló a 2024/24. hétremi a kott

„– Látja, mikor én Pestre kerültem, azt hittem, hogy Beethoven szonátái után, Bach Wohltemperiertes klavierja után is, amiket az apám zongorajátékából ismertem meg először, nagy zenei szenzációkban lesz részem. Most mondok valamit. Nyolc éves voltam, amikor először megéreztem a sonata patetique nagyságát és attól kezdve tegnapig, amikor utoljára játszottam, mindig találtam benne valami újat. A negyedik Tannhäuser előadás azonban már csalódást hozott. És utólag beláttam, hogy minden zenei meglepetés, amit itt az opera és a hangversenytermek adtak nekem, jelentőségben jóval csekélyebb volt, mint gimnazista korom otthoni zene-estélyei és délutánjai. (…) A muzsika összes belső lehetőségeit már megtalálták Bach, Mozart, Beethoven. A külső lehetőségeket, a hangzás rafinériáit viszont Wagner kezdte kutatni meglepő eredménnyel. Minimum egy század fogja folytatni a munkáját. (…) Ez azonban nem baj, mert szerencsére a házi muzsika szükségleteit jól ellátták a nagyfejű öregek: Mozarték, Beethovenék.

– És maga szerint nincs is szükség több házi muzsikára?

– Nem, mert ha szükség volna, akkor a kiadók jól fizetnék. S ha jól fizetnék, akkor a zeneszerzők is házi muzsikát komponálnának. (…) A házimuzsika arra szoktatja az embert, hogy a hogyant kutassa a muzsikában. A hangversenyterem közönsége azonban türelmetlen ehhez és zongorázni-tanulás nélkül akar hozzájutni a művészethez. S jön Wagner, mondván: úgy legyen. De nem soká lesz. A muzsikában egy reneszánsz fog következni, erre megesküszöm, ha akarja.”

Páratlan megfigyelőkészséggel így írt Csáth Géza (Éjszakai esztétizálás címen a Nyugatban) arról a folyamatról, hogy a zenecsinálókból zenehallgatók, a játékosokból nézők lettek a 19. század második felében. Hogy igaza volt-e az eljövendő reneszánsszal kapcsolatban? Ma sincsen ez másképpen, Mozartot biztosan nem blattol senki, és a Stairway to Heavent is egyre kevesebben püntyögik a gitárboltban.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.