A kamarazene esszenciája
Screen_Shot_2017-06-07_at_16.02.02.png

Rés a présen

A kamarazene esszenciája

Kokas Katalin hegedűművész

  • rés a présen
  • 2017. június 7.

Zene

Nemzetközi hegedűverseny, Händel Vízizenéje a Széchenyi fürdőben Jonathan Cohen vezetésével és argentin tangó is lesz az idei Fesztiválakadémián.

rés a présen: Mikor és hogyan találtátok ki Kelemen Barnabással a Fesztiválakadémiát?

Kokas Katalin: Amióta Kelemen Barnabással összekötöttük az életünket, azóta állandó vendégei vagyunk a világ legnevesebb kamarazenei fesztiváljainak. Minden vágyunk volt, hogy ezek esszenciáját Magyarországra is elhozzuk. Öt évig szülővárosomban, Kaposváron rendeztük meg a fesztivált, amit két éve művészbarátaink, Várdai István és Baráti Kristóf vettek át. Nem sokkal ez után megkerestek bennünket azzal, hogy van-e kedvünk a kaposvári fesztivált Budapesten is megvalósítani, és igent mondtunk. Ehhez csodálatosabb helyszínt, mint a Liszt Ferenc Zeneakadémia és a Pesti Vigadó, el sem tudnék képzelni.

rap: Mi alapján állítottátok össze a programot?

KK: A Fesztiválakadémia június 10-től 16-ig tart, de a próbaidőszak már napokkal előtte megkezdődik. A programmal elsősorban Kodály Zoltán művészete és pedagógiája előtt tisztelgünk, művei felcsendülnek az idén első alkalommal meghirdetett Fehér Ilona Nemzetközi Hegedűverseny programjában, az előadásokon, a matinékoncerteken és az esti nagykoncerteken is.

false

rap: Mi az állandóság, és milyen újdonságok lesznek az előző évekhez képest?

KK: Az egyik legizgalmasabb épp a hegedűverseny, hiszen nemzetközi korosztályos hegedűversenyt még nem rendeztek Magyarországon. A nemzetközi zsűri összeállítására különösen büszkék vagyunk, az elnökséget maga Slomo Mintz, Fehér Ilona egyik leghíresebb tanítványa vállalta. A nemzetközi kamarazenekarok koncertmesterei mellett zsűritag lesz Mimi Zweig (USA), Hyuna Kim (Korea), Sebestyén Katalin (Belgium), Ácsné Szily Éva és Dénes László. Ők mesterkurzusokon is fognak a fiatalokkal foglalkozni, ami világviszonylatban is egyedülálló. Az idei rendezvény egyik legkülönlegesebb koncerthelyszíne a Széchenyi fürdő lesz. Itt Händel Vízizenéjét játsszuk majd Jonathan Cohen vezetésével. A koncertet a szabadtéri medencében vagy a lelátóról élvezheti a közönség. Ez a program azok számára lesz elérhető, akik a teljes fesztiválra vásárolnak bérletet.

rap: Melyek a kiemelt programok?

KK: Többek között a fesztivál zenészei által előadott nyitókoncert, amelyen Stravinsky műve, A katona története Mácsai Pál színművész előadásban hangzik el a Zeneakadémia nagytermében, Maxim Rysanov vezényletével. A művet Kocsis Zoltán emlékére adják elő, hiszen első fesztiválunkon is ez volt a nyitókoncert programja. Különleges a június 15-ei, a Vigadó nagytermében rendezett Zenék a nagyvilágból c. hangverseny is. Itt fellép többek között a Söndörgő, Pál István Szalonna és bandája, Nógrádi Gergely, a Frankel zsinagóga kántora, aki eredeti zsidó énekeket ad elő, de hallhatjuk Sárközi Lajost és zenekarát is, José Gallardo és Kelemen Barnabás pedig argentin tangót játszik. Ezzel a koncerttel arra szeretnénk rávilágítani, hogy milyen sokféle zenei műfajból táplálkozik a klasszikus kamarazene.

rap: Mikor láthatunk, hallhatunk téged itt és egyébként az évad végén, illetve a fesztiválszezonban?

KK: A Fesztiválakadémián ebben az évben kevesebb koncertet vállalok, hiszen most született harmadik gyermekünk, de fellépek Komlósi Ildikó operaénekessel és Shai Wosner zongoristával, akikkel Brahms Brácsadalait adjuk elő, a vonósnégyesünkkel, a Kelemen Kvartettel pedig Beethoven F-dúr Razumovsky művét játsszuk. Június 15-én a Pesti Vigadóban Bartók Kontrasztok c. darabját adjuk elő a csodálatos Thorsten Johanns klarinétossal és Shai Wosner zongoristával, majd Ravel hegedű-zongora szonátájának dzsessz tételét adom elő Balogh József zongoraművésszel.

Figyelmébe ajánljuk

Dr. Archipelago

  • - turcsányi -

Az 1976-os svédországi választások kampányidőszakában Olof Palme miniszterelnök ismét 1973-as kihívójával, Thornbjörn Fälldinnel vitázott.

Magától nem jutott eszébe

A francia irodalom fenegyereke vagy punkja a regényeiben kritikusan és saját tapasztalatai alapján ábrá­zol­ja a társadalom peremére szorult emberek életét. Szegény és diszfunkcionális családban élt, de tizenévesen megszökött, hogy a groupie-k életét élje. Csoportos nemi erőszak áldozata lett, majd prostituáltnak állt és függőségekkel küzdött. 1994 óta az írásból él. Új regényének fő motívuma a #metoo.

Mint a talajvíz

Hetvenes évek vége, isten tudja, milyen fejtágító, polgazd, gazdaságföldrajz, valami. Az előadó föláll a katedrára, kezében krétával a táblához lép, és felrajzol egy csinos grafikont, két égnek meredő egyenessel: a vízszintes tengelyen az évszámok, a függőlegesen valami baromság, népboldogság, országsiker, világmegváltás, ilyesmi.

49 117

Itt valaki belülről bomlaszt. Vagy csak simán hülye. Bármelyik is, nem volt jó ötlet Orbán Viktor kampánycsapata részéről „exkluzív részletekkel” bemutatni, milyen hősies munkát végzett a kormány a koronavírus-járvány idején.

A vesztes győztes

Izrael a tűzszünettel súlyos árat fizet a túszok kiszabadításáért. De valójában az október 7-i katasztrófát előidéző vétkeiért büntetik: a gázai határ elhanyagolásáért, a figyelmeztető jelek semmibe vételéért, a hibás katonai döntésekért, a Hamász alulértékeléséért. A hübriszért.

Búcsú az egyezménytől

  • Jávor Benedek

Hivatalba lépését követő egyik első intézkedéseként Donald Trump valóra váltotta azt, amit sokan – támogatói és ellenfelei közül egyaránt – vártak tőle. Látványos gesztussal bejelentette az Egyesült Államok kilépését az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentését célzó párizsi egyezményből.

A pokol kapui

Milyen kormányzati, helyhatósági és közigazgatási intézkedések segítették Magyarországon a zsidók elűzését és haláltáborokba küldését? Milyen volt az élet a gettókban? Az akkori békési megyeszékhely, Gyula mindennapjain keresztül idézzük föl a hétköznapok borzalmát.

Itt a szabály, hol a szabály

Bár Csák János tavaly júniusi lemondásával úgy tűnt, süllyesztőbe kerül a miniszter fő művének tartott kulturálistörvény-tervezet, utóda, Hankó Balázs felügyeletével a botrányos szöveg több eleme is átszivárgott egy salátatörvénybe rejtve. Mit mutat a kulturális szféra körüli újabb kormányzati barkácsolás?