Koncert

A kék halálon túl

Electrify vol. 15.
szerző
- minek -
publikálva
2018/9. (03. 01.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A Electrify sorozatban a világ legizgalmasabb (nem csak) elektronikus zenei előadóit láthatjuk-hallhatjuk, most azonban a hazai fellépő lopta el a show-t.

Az estet nyitó Phase Alternating Line a Kiégő Izzókból ismerős Kitzinger Gábor vizuális virtuozitására és a Farbwechsel kiadós S Olbricht analóg elektronikus szerzeményeire épül, a két alkotó munkája pedig remekül simul össze. Hangreakciós produkciójuk különbözik a szokásos vj-dj kollaborációktól, náluk egy gondosan kidolgozott, több elemében előre megépített vizuális világ reagál a zene hangtartományaira. És ami papíron izgalmasnak tűnik, élőben még lenyűgözőbb! A néha darabos zajtechnónak, máskor rafinált elektrónak tűnő, végig érdekfeszítő zenék egyenes és tört ütemeire a szemünk láttára jön létre egy folyton változó animált univerzum. Hol posztapokaliptikus táj, hol egymás mozgására reflektáló, ezért élőnek tűnő, folyékony pixelhalom vagy egy ismerősnek tűnő, riasztóan burjánzó fej bombázza retinánkat – és ezt az attrakciót még ennyi ideig is szívesen néztük.

A korábban Inga Copelandként izgalmas zenéket gyártó, orosz származású brit Alina Astrova manapság Lolina néven mutatja be műfajokon átívelő, érzékeny, ám ironikus műsorát, ami néhány CD-játszó, egy szempler és egy mikrofon segítségével valósul meg. Előadását határozottan feldobja az a kedves visszafogottság, amellyel sajátos, néha gyer­meki­nek tűnő dalait prezentálja: a lo-fi barkácszene, a gátlástalan hálószobapop mellé mindenféle harsányságtól mentes énekhang is dukál. Kétségtelen, hogy a zenében akadnak megkapó, a figyelmet megragadó részletek, bár a produkció szándékolt fókuszálatlansága rontott az összhatáson.

Hozzá képest az amerikai James Ferraro valóságos mestere a hangulatteremtésnek: a számtalan zenei projekttel jelentkező előadó határozott koncepcióval érkezett, s azt kíméletlenül meg is valósította. Mögötte a puritán képi illusztráció mintha egy elrontott vetítés emlékműve lett volna: a kivetítőn a kék halál félreismerhetetlen jelei, de a karakterek szinte képvers alakjába rendeződtek. Ferrarót a médiavilág hangkulisszái, zaj- és zenetöredékei, illetve a reklám- és tévéfilmzenék inspirálják; ezúttal mintha egy soha el nem készült nyolcvanas évekbeli nyomozós sorozat hipnotikus hatású zenéjét hallgathattuk volna meg, amelyből nem hiányoznak a drámai csúcspontok és a transzba ejtő részletek sem. A Ferraro keze alól kigördülő analóg hangfolyam remekül példázza, milyen szubliminális hanginformációkkal bombáz minket a külvilág – de a katarzis azért még hiányzik belőle.

Trafó, február 17.

szerző
- minek -
publikálva
2018/9. (03. 01.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Trafó
Electrify
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:

Komment írásához vagy regisztrálj

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...