Dalest

Kis dolgok

Diana Damrau és Jonas Kaufmann Wolf-estje

Zene

Jonas Kaufmann Budapestre jön és Hugo Wolf dalait fogja énekelni! Minek tagadnánk, vajmi kevesen lehettek azok, akik az előző mondatot a fokozódó lelkesedés hangján kiáltották világgá az elmúlt hónapokban.

Mert Kaufmannt ugyan mindig nagyon várjuk (ő aztán vagy megérkezik, vagy lemondja a fellépését), no de Hugo Wolfot? Okkal vagy ok nélkül, a dalestek általánosságban is a csupán mérsékelt tömeghisztéria által kísért események közé tartoznak minálunk, Hugo Wolf pedig szégyenszemre az inkább csak névről ismerős komponisták seregét gyarapítja. Imádta Wagnert, utálta Brahmsot, fiatalon megőrült és bécsi operaigazgatónak képzelte magát, ennyit azért persze illik tudni róla, ha már a dalai oly ritkán szólalnak meg a hazai koncerttermekben.

És itt következik a kritikák második bekezdésében majdnem kötelező fordulat, amelyet ezúttal nem a rutin, hanem a katarzis indokol. Kaufmann, Diana Damrau és a maga posztján velük legalábbis egyenrangú zongorakísérő, Helmut Deutsch közös koncertje ugyanis előzékenyen, segítőkész gesztusok kíséretében felkínálta számunkra a rácsodálkozást Hugo Wolf zsenijére és zenei univerzumára. Ha tetszik, mikrouniverzumára, hiszen az Olasz daloskönyv 46 dala mindössze egyetlen partikuláris témát, a szerelem nevű keresztrejtvényt és ördöglakatot ábrázolja, ám azt olyan totalitással, hogy annak delejező hatása alól még a hallgatóság sorozatos köhögőrohamokba menekülő zajos kisebbsége sem szabadulhatott.

Kaufmannék mindenekelőtt átrendezték a kétkötetnyi ciklus dalainak sorrendjét, és így, ha nem is egyenes vonalú történetté, de jól körülírható témák és párkapcsolati fázisok nagyobb egységeivé rendezték össze az Olasz daloskönyvet. Aztán nemcsak elénekelték, de el is játszották ezeket a dalokat: vokális figurateremtéssel és a másik énekére ironikus némajátékok sorával reagálva egyaránt. Diana Damrau a szokott hibátlanságával énekelt és kokettált: a szőkesége kellően izgalmasnak bizonyult, ügyesen váltotta a hangulatokat, legjobb indulatos pillanataiban pedig már-már a Lohengrin Ortrúdjának hangját is megütötte. Kaufmann a hibátlanságtól távol, egy magasabb szinten, a nagyság, az énekesi és emberi nagyság régiójában mozgott. Baritonális tenorjának komfortzónájában mozogva s egy­úttal áldott színészi tehetséggel működött, néhány esetben (pl. a Geselle, woll’n wir uns in Kutten hüllen kezdetű dal előadása során) pedig olyan messzire merészkedett a karakterizálásban, ahová még a boldog emlékű Dietrich Fischer-Dieskau is csak ritkán. S ami ennél is fontosabb: mára Kaufmann olyan magától értetődően hordozza saját kivételes formátumát, ami helyből komoly önsúlyt biztosít a pátoszának és az iróniájának egyaránt.

Merthogy iróniában és komikumban gazdag volt ez a dalest, elvégre az eget vívó nagy szerelmet és annak cívódásait (vagy éppen a zongoraletétben wagnerivé kiszélesülő indulatait) a külső szemlélő rendszerint megmosolyogja. Empatikusan és kicsit megindultan, hiszen ki ne ismerne rá ilyenkor a saját szerelmi életének domborzati térképére? A kis dolgok is le tudnak nyűgözni minket – ezzel a tételállítással indít Wolf Olasz daloskönyve, s a múlt csütörtökön lefolytatott bizonyítási eljárás fényesen igazolta a most Damrau ajkáról felhangzott üzenetet. Legközelebb világsztárok távollétében is elmegyünk majd Hugo Wolf dalait meghallgatni.

Müpa, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, február 22.

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.