Koncert

A négy Andy Fletcher

Kraftwerk

Zene

Nagy kérdés, hogy a mai hipermodern hi-tech korban milyen létjogosultsága van egy analóg Kraftwerk-show-nak, de ezt már a 2009-es Balaton Sound előtt is feltettük, pedig az akkor egy sokkal kevésbé „tuc-tuc-orientált” rendezvény volt, mint manapság.

De ahogy akkor, úgy most is rácáfolt az együttes a kétkedőkre, ráadásul az Aréna kulisszái sokkal jobban passzolnak a produkcióhoz. Aki ott volt kilenc éve Zamárdiban, és most is megnézte a Kraftwerket, nagyjából ugyanazt az előadást kapta, annyi különbséggel, hogy most 3D-s vetítés kísérte a zenét. És ha már itt tartunk: örök kérdés, hogy egy ilyen koncerten mennyire élő, amit hallunk, hiszen a színpadon négy hullamerev, „áramvonalas” ruhát viselő embert látunk a szintik (?) mögött, akik akár robotok is lehetnének. Sőt, az első ráadásnál a „zenészek” nincsenek a színpadon, robotbábok helyettesítik őket. Az embernek ilyenkor óhatatlanul a Depeche Mode-os Andy Fletcher jut az eszébe, aki a színpadi álldogálásból csinált karriert, de körülötte legalább van négy keményen dolgozó ember… És az sem mellékes, hogy a DM is mennyit köszönhet a Kraftwerknek.

Ami a retrofuturisztikus vetítéseket illeti, azok 3D nélkül is működnének, de az jópofa, amikor közvetlenül a nézők feje felett repül el az ufó, hogy aztán a kivetítőn lássuk viszont a budai Vár felett, majd szépen leereszkedik a szintén repülő csészealj kinézetű Aréna elé. A szetlista javarészt arra az időszakra koncentrál, amikor a Kraftwerk az egyik, ha nem a legfontosabb zenekar volt a világon, vagyis az Autobahn és a Computerwelt fémjelezte 1974–1981 közötti periódusra. Érdekes módon a legismertebb slágerek inkább a koncert első felében, illetve a közepén csendülnek fel, bár nem túlzás az egész életművet egy nagy összefüggő slágernek minősíteni. Igazából csak azon izgulhatunk, hogy meddig járja még ez a produkció a világot, hiszen az egyetlen eredeti tag, Hütter immár 71 éves, bár a show annyira izgalmas, hogy azt sem bánnánk, ha végig csak robotok lennének a színpadon.

Papp László Budapest Sportaréna, február 21.

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.