De ahogy akkor, úgy most is rácáfolt az együttes a kétkedőkre, ráadásul az Aréna kulisszái sokkal jobban passzolnak a produkcióhoz. Aki ott volt kilenc éve Zamárdiban, és most is megnézte a Kraftwerket, nagyjából ugyanazt az előadást kapta, annyi különbséggel, hogy most 3D-s vetítés kísérte a zenét. És ha már itt tartunk: örök kérdés, hogy egy ilyen koncerten mennyire élő, amit hallunk, hiszen a színpadon négy hullamerev, „áramvonalas” ruhát viselő embert látunk a szintik (?) mögött, akik akár robotok is lehetnének. Sőt, az első ráadásnál a „zenészek” nincsenek a színpadon, robotbábok helyettesítik őket. Az embernek ilyenkor óhatatlanul a Depeche Mode-os Andy Fletcher jut az eszébe, aki a színpadi álldogálásból csinált karriert, de körülötte legalább van négy keményen dolgozó ember… És az sem mellékes, hogy a DM is mennyit köszönhet a Kraftwerknek.
Ami a retrofuturisztikus vetítéseket illeti, azok 3D nélkül is működnének, de az jópofa, amikor közvetlenül a nézők feje felett repül el az ufó, hogy aztán a kivetítőn lássuk viszont a budai Vár felett, majd szépen leereszkedik a szintén repülő csészealj kinézetű Aréna elé. A szetlista javarészt arra az időszakra koncentrál, amikor a Kraftwerk az egyik, ha nem a legfontosabb zenekar volt a világon, vagyis az Autobahn és a Computerwelt fémjelezte 1974–1981 közötti periódusra. Érdekes módon a legismertebb slágerek inkább a koncert első felében, illetve a közepén csendülnek fel, bár nem túlzás az egész életművet egy nagy összefüggő slágernek minősíteni. Igazából csak azon izgulhatunk, hogy meddig járja még ez a produkció a világot, hiszen az egyetlen eredeti tag, Hütter immár 71 éves, bár a show annyira izgalmas, hogy azt sem bánnánk, ha végig csak robotok lennének a színpadon.
Papp László Budapest Sportaréna, február 21.
