A király visszatér - Mennyire jó már a visszatérő Faith No More

  • V. Á.
  • 2015. június 7.

Zene

Itt az új lemez, a Sol Invictus. Töltsön egy kánikulai délutánt Mike Pattonnal!

A túlzás nélkül a kilencvenes évek egyik legnagyobb hatású zenekarának nevezhető Faith No More jó tízéves mosolyszünet után alakult újjá 2009-ben, hogy körbeturnézza a világot a nagy összeborulás keretében összerakott nosztalgiaműsorával, amellyel a Szigeten is jártak abban az évben (néhány évre rá pedig a Volt Fesztiválon játszottak nálunk).

false

 

Fotó: Dustin Rabin

Noha a Faith No More lassan hat éve újra létezik, és folyamatosan koncertezik is, Mike Patton énekes és kompániája furtonfurt elhajtotta azokat az újságírókat, akik egy lehetséges új lemez iránt érdeklődtek náluk. De mivel a feloszlás idején azt is belengették, hogy soha nem jönnek össze újra, a kicsit is rutino­sak­nak azonnal nyilvánvaló lehetett, hogy egy ilyen kaliberű kreatív agyakból álló zenekar egyszerűen nem fogja kibírni, hogy ne írjon friss dalokat. A Sol Invictusra mindenesetre jó sokat kellett várni: a legutolsó, hivatalos Faith No More-lemez, az Album Of The Year 1997-ben jelent meg, és azóta bizony eltelt tizennyolc év, ami már csak a Guns ’N’ Roses sajátos ténykedéséhez mérhető.

A hezitálás viszont teljesen érthető, hiszen a Patton-éra Faith No More-ja gyakorlatilag faltól falig hibátlan lemezeket készített a The Real Thingtől a már említett Albumig, méghozzá úgy, hogy egy-egy újabb Faith No More-mű hallatán általános reakció volt a tarkóig szaladó szemöldök, és jó pár alkalommal csak hosszú idő után esett le a hallgatóknak az aktuális anyag zsenialitása. Így volt ez anno a slágeres Real Thing után érkező barátságtalan, elborult Angel Dustnál, és így lesz most is, hiszen ahogy egy külföldi kritikában találóan megfogalmazták, a Sol Invictus a 2010-es évek Angel Dustja, legalábbis ami a nehezen emészthetőséget és a furcsaságot illeti.

Mike Patton zseniális énekdallamai és elmebeteg váltásai persze megmaradtak, ahogy a billentyűkkel bőven megszórt, kevésbé gitár-, inkább ritmuscentrikus dalok is. A kettes Superhero, ami már korábban is kijött ízelítőként, már-már zenei trollkodásnak beillő billentyűfutamra épül, amire Patton majdhogynem a ministrys Al Jourgensen módjára recseg rá. A Rise Of The Fall lelazultan slattyogó alapja olyan, mintha egy balkáni lakodalmasrock-zenekar próbálkozna Faith No More-feldolgozással (meglepően jól, teszem hozzá, de a végeredmény akkor is szórakoztatóan bizarr), a Black Fridayé az album legkirályabb, üvöltözésbe hajló refrénje, az első kislemezként kijött Motherfucker pedig egy álkomolykodó marhaság, amely azonnal megszeretteti magát a hallgatóval. Jó tucatnyi hallgatás után azonban még mindig azt érzem, hogy legalább háromszor ennyi kell ahhoz, hogy a lemez igazán kinyíljon az ember előtt – de azt már most leszögezhetjük, hogy ez a cél mindenképp megéri a fáradságot.

Ipecac, 2015


Figyelmébe ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.

Delejező monstrum

Egy magyar regény, amelyben alig van valami magyar. Bartók Imre legújabb – nem is könnyű összeszámolni, hányadik – könyvének főszereplője a harmincas évei elején járó francia Damien Lazard, aki két év alatt szinte a semmiből robban be a nemzetközi profi sakkvilág szűk elitjébe, üstökösszerű felemelkedése már a világbajnok kihívóját sejteti.

Szenes Zoltán volt vezérkari főnök: A NATO-nak át kell vennie a drónvédelemmel kapcsolatos ukrán tapasztalatokat

A NATO alapvetően jól reagált az orosz csali drónok lengyelországi berepülésére, de az eset rávilágít arra, hogy a szövetség még nem készült fel a dróntámadásokra. A NATO-t politikai széttagoltsága is hátrányba hozza az orosz hibrid hadviselés elleni védekezésben – erről is beszélt nekünk a védelmi szövetség déli parancsnokság volt logisztikai főnöke.

„Előbb lövetem le magam, mint hogy letérdeljek”

Az elmúlt fél évben háromszor is országos hír lett Szolnok ellenzéki – MSZP-s – polgármesterének fellépéséből, egy tömegverekedés után például Pintér Sándor belügyminisztertől kért rendőröket a közbiztonság javításáért. Fideszes elődje örökségéről, Szolnok helyzetéről és a nagypolitikáról kérdeztük a 43 éves városvezetőt.