Magyar Narancs: Az előadó-művészetet egy bostoni közparkban kezdte – élő szoborként. Kevésbé befogadó környezetben is kipróbálta a szobrozást?
Amanda Palmer: Németországtól Las Vegason át Los Angelesig sokfelé megfordultam a produkciómmal, és igazából mindenhol mosoly és derű fogadta a performanszt. Ha szobor vagy, egy nyelvet beszélsz mindenkivel. Főleg, hogy a szobrok nem beszélnek.
MN: A könyvéből ítélve első randira nem túl bölcs dolog szobornak öltözni. Az író Neil Gaimant (interjúnk vele itt és itt) sikerült is alaposan meglepnie, amikor szoborként köszönt rá New York közepén.
| ||
AP: Valóban megfagyott a levegő egy pillanatra, de amikor beültünk egy italra, már megszabadultam a szoborkülsőmtől. Érdekes módon Neil úgy emlékszik vissza az incidensre, mint egy romantikus film édes pillanatára, pedig inkább komédiába illett, ahogy megpillantott szoborként. Mindketten lefagytunk kínunkban.
MN: Ebben a korai korszakában sok mindent elvállalt, dolgozott dominaként is. Hogy lesz az emberből hivatásos domina?
AP: Egy bostoni sztriptízbárban vetkőztem kábé másfél évig. Itt kaptam a tippet az egyik törzsvendégtől. Szó szót követett, én meg kaptam az alkalmon, mert mindig is nagyon vonzott a szadomazo világ, a kötözés és minden ehhez tartozó kellék. Nem vagyok szuperaktív, inkább csak alkalmi eltévelyedő, de lenyűgözőnek tartom ezt a szubkultúrát.
MN: Sok munkájába tellett, míg lemezszerződéshez jutott, és még többe, hogy megszabaduljon a lemezcégétől. Még a színészi képességeit is be kellett vetnie.
AP: Megjátszottam, hogy részeg vagyok, s álrészegen elkotyogtam a cég egyik emberének, hogy gyereket szeretnék. Nem tőle, de így is elég ijesztő lehetett a számára. Úgy megijedtek, hogy megtörtént a csoda: kirúgtak. A gyerekvállalás réménél is nagyobbat szólt, hogy közöltem – még mindig álrészegen –, hogy véget akarok vetni az eddigi nyüzsgős-koncertezős életemnek. Na, ez aztán végképp betett az amúgy is küzdelmes kapcsolatunknak.
MN: A Twitteren szokott üzenni a rajongóknak, ha valami őrültségre készül. Például egy spontán, nagyvárosi párnacsatára. Hányat bonyolított le eddig?
AP: Párnacsatából csak egy volt, de voltak ennél bizarrabb happeningjeim is. Néhány éve épp Portlandben bújt elő belőlem a kisördög; meghirdettem, hogy találkozzunk a város hatalmas könyvesboltjában a költészet szekciónál. Reggel ment ki az üzenet, délután háromra pedig meg is jelent több száz ember a verseskötetek között. Némák voltunk, mert ez volt a játékszabály: mindenkinek kiválasztottam egy-egy verseskötetet, beleírtam a nevemet, ők meg megvásárolták.
| ||
MN: Amszterdamban viszont letartóztatták.
AP: Szerintem azért vittek be, mert ötszáz embert csődítettem össze egy köztérre, de az ürügy egy nyitott dobozos sör volt, amit egyébként az egyik rajongómtól kaptam. Békés tömeg voltunk, de így sem tetszett a rendőröknek a spontán gyülekezés.
MN: Milyen volt az amszterdami fogda?
AP: Ijesztő, de máshogy ijesztő, mint például egy detroiti fogda szombat este: olyankor ott egy gombostűt sem lehet leejteni, Amszterdamban viszont egy lélek sem volt rajtam kívül. Elvették a telefonomat, az övemet, mindent – el voltam vágva a kommunikációs csatornáimtól. Nem maradt más, mint a meditálás. Három óra múlva elengedtek.
| ||
MN: Többféle csomagot is kínált a Kickstarteren: a legdrágább, 10 ezer dolláros csomag részeként nemcsak egy vacsorát vállalt be, hanem azt is, hogy megfesti a vásárló portréját.
AP: Két ilyen estén vagyok túl. Az egyik csomagot egy házaspár vásárolta meg; a feleség kisbabát várt, úgyhogy Neil és én kifestettük a gyerekszobát, aztán együtt vacsoráztunk. A másikra Ausztráliában került sor; egy lány aktját festettem meg egy parkban. Persze olyan is van, hogy kötekedő fazonokkal kerülök össze. Ilyenkor úgy tekintek a dologra, mint egy terápiás helyzetre, ahol én vagyok a terapeuta.
MN: 5 ezer dollárért házibulizni is lehetett önnel. Melyik volt a legvadabb buli?
AP: A londoni. Egy bárszerű, titkos helyen voltunk. Aznap halt meg Lou Reed. Egyszerre volt underground buli és spontán gyászszertartás.
MN: Sok meredek dolgot bevállalt már, de a legmeredekebb – mint a könyvében írja – az volt, hogy elfogadta Neil Gaiman házassági ajánlatát. Mennyi időbe telt igent mondania?
AP: 6 hónapig vacilláltam.
| ||
MN: Szegény Neil nem őrült bele a várakozásba?
AP: Ezt tőle kérdezze! De azért Neil nem az az egyszerű eset, mint amilyennek tűnik. Kívülről úgy fest, mint egy félénk, udvarias brit fickó, de biztosíthatom, hogy ha a fejébe vesz valamit, azt el is éri.
MN: Közös műsoruk során Gaiman is dalra fakadt. Milyen énekesnek tartja?
AP: Számomra maga a megtestesült tökély. Tudom, milyen kínkeserves utat tett meg, hogy ki merjen állni énekelni. Tinédzserként tagja volt egy együttesnek, de kórházban végezte, mert egy koncert során egy seggfej fejen találta egy doboz sörrel. Többet nem is lépett fel – egészen addig, míg nem találkozott velem. Nagyon szeretem Neil Gaimant, nagy öröm volt látni, ahogy ismét megnyílik.
Korábbi interjúnk Amandával itt olvasható.
