Zene

Pije jako Dán, tartja a filmművészetben egykor ugyancsak járatos kis közép-európai nemzet (a cseh) szóláshasonlata, s a filmművészetben manapság olyannyira járatos kis észak-európai nép nagy lendülettel igyekszik ennek (iszik, mint egy dán) megfelelni.

A rendező legújabb, sokak szerint a középkorban játszódó filmjét a Heti hetes című tévésorozat szereplőivel forgatta. Csupa már többször bizonyított színész, aki pedig nem színész, mind megannyi érdekes karakter. Két légy ütődött egy bátor csapásra: a figurák megformálására leg-alkalmasabb alanyok alapjáraton is a közönség kedvencei. Természetesen ez művészi csapda is.

Igazán megkapó az indítás; archaizáló képek, barna-fehérben, Daguerre mester látásmódjával. 1919, Párizs, felülről, mintegy gyerekjátékméretben látjuk a fő színhelyt, az operát, a téren tipródó emberek is bábuk. Aztán a kép megelevenedik, éppen árverést rendeznek, a háborúban lerobbant épületben kísértetiesen (és kissé retorikusan) kereng a szél, s persze felsüvöltenek az emlékek is. Különösen Chagny márkiban, aki öregen, megtörten licitál egy zenélődobozra. Egyetlen vetélytársa régi ismerőse, Madame Giry, az operaház disztingváltan őszülő öltöztetőnője. Összevillan a szemük. És máris a múltban vagyunk, az 1800-as évek második felében.

rádió Magyarországról jövök Ez a magazinmûsor hétrõl hétre azt hozza, amit egy efféle programtól elvárunk: a háromnegyed órájában többnyire négy-öt kérdést jár körül, a vidék gondjait, melyek azonban mindannyiunk számára érdekesek, fontosak - és jellemzõek. Vannak tematikus adások (az árvízrõl vagy a betegek világnapjáról), máskor a vidéki stúdió köré csoportosul a tematika.

Ödön von Horváth darabja rugalmas anyagból készült: egészen a máig képes feszülni, ha feszítik. Az idõtlen mondandó - bármi is légyen az, a kisember bóduláshajhász szórakozásától a léghajó nevû égi tüneményen át az egzisztenciális bizonytalanságig - egyformán otthon van vagy otthon lehet a múlt század elsõ felének gazdasági válság sújtotta éveiben vagy az új évezred pompás elején; a müncheni sörünnepen vagy egy magyar vurstliban, és hát a kettõ közt is bármikor, bárhol. Tud egyetemes lenni - ez a helyzet. Wulf Twiehaus német rendezõ - aki másodszor dolgozik a Krétakör társulatával - apró jelzéseket pakol a színpadra: EU-zászlót, hupikék törpikét, hogy jelezze: ma is vurstliba menekül egzisztenciális problémái elõl a kisembernép, és pont a menekülés, az nem sikerül neki ma sem.

alábbiakban súlyos mulatozásokról és szomorúságról fog szó esni, és egy óvatlan fordulattal az isten is elõkerül.

Nem láttam az életérõl készült - s most két Oscart is leakasztó - életrajzi filmet, így nem tudom megítélni, hogy a Ray számainak mekkora súlyuk volt Ray Charles sorsában. Az viszont simán leírható: Ray Charles karriertörténetét megbízhatóan - szinte valamenynyi jelentõsebb állomását érintve - követi ez a válogatás, melyhez õ maga szemezgette ki a dalok egyikét-másikát.

Különös örömöt jelent számunkra, ha azt jelenthetjük: tehetséges hazánkfia (jelen esetben Marcel) egy egész albumnyi - s nem is akármilyen! - zeneanyaggal jelentkezik egy neves brit független kiadónál - jelen esetben az LTJ Bukem-féle Cookin' Recordsnál (amely, mint közismert, a sokoldalú Good Looking kiadói csoport egyik címkéje - fõleg a nem kifejezetten d&b-produkciók számára).

lemez Debrecen-dal Vajon hányszor tapasztalták a debreceniek, hogy a városukba érkező utas az ismert nótát fütyörészve kijelentette: itt minden bizonnyal a pulykakakas a címerállat? Tán épp egy ilyen félreértés, s az ebből fakadó felismerés - kéne egy igazi dal Debrecennek - ihlette a közismert helyi zenekar, a PG Csoport vezetőit, a Jantyik testvéreket... Nincs ebben semmi rossz, néhány évvel ezelőtt valakinek az jutott az eszébe, hogy Debrecenben nincsen hegy, ezért sürgősen építeni kell egyet.

Az alapvetõ és döntõ stiláris eltérések ellenére sem érdektelen összevetni a két festõ friss munkáit. A párhuzamba állítás révén különös képet kaphat a nézõ a mítoszértelmezés, pontosabban a mítoszmitizálás legújabb kori fejleményeirõl. Gaál és Várady ugyanis - mintegy háttal állva egymásnak, ugyanakkor két létezõ és aktív nézõpontot reprezentálva - volt, vágyott és leendõnek remélt mítoszszimbolika megteremtésén dolgozik évek óta.

Mindenféle ellenkezõ híreszteléssel szemben az antik auktorok olvasása fölöttébb szórakoztató idõtöltés. Vegyük csak példának okáért Suetoniust!

Szemét, por, ricsaj. Micsoda mocskos bagázs! Részeg és félrészeg véglények tántorogják haláltáncukat az irdatlan lépcsõk alatt. Valószerûtlen lépcsõk, mégis nagyon valóságosak, recsegnek, ropognak, dübögnek. Állandó fenyegetettség, ahogy ez a hatalmas, súlyos szerkezet hátával a tömegszállás fölé tornyosul.

Az ünnepinek is tekinthetõ 60. évadát taposó Szabadkai Népszínház Magyar Társulata három elõadást hozott nemrégiben Budapestre, a Thália Színházba, mely igen dicséretes erõfeszítéssel hömpölygeti a határon túli magyar színházak vendégjáték-sorozatát.

A büféslány, az éjjeliõr és az autótolvaj románcában Torino elsõ számú nevezetessége, a nemzeti mozimúzeumként üzemelõ Mole Antonelliana is fõszerepet kapott. A tavalyi Berlinalén két különdíjjal jutalmazott Éjfél után rendezõjével beszélgettünk.