Interjú

„A lóversenyek korában”

Shlomo Mintz hegedűművész

Zene

Az izraeli művésszel a július harmadik hetében sorra kerülő Fesztivál Akadémia Budapest programjában és a Fehér Ilona-hegedűverseny zsűri elnökeként is találkozhatunk. Ezekről beszéltünk vele.

 

Magyar Narancs: Nagyon korán színpadra került, és egyik nevezetes fellépésén, mindössze tizenhárom évesen Zubin Mehta karmester mellett játszott. Hogyan emlékszik erre a koncertre?

Shlomo Mintz: Tizenegy évesen mutatkoztam be közönség előtt, Mehtával pedig egy Paganini-hegedűversenyt játszottam. Mondanám, hogy nem lehet elfelejteni egy ilyen alkalmat, de valójában alig emlékszem, annyira izgultam. Csak az emberek visszajelzéséből tudtam meg, hogy minden remekül sikerült. Persze rengeteget és keményen gyakoroltam azokban az években, minden órám erről szólt. Nem is hiába, mert később, többek között Isaac Stern nagylelkű segítségével beindult a pályám.

MN: Úgy tudom, Mehta mára visszavonult.

SM: Régóta nem beszéltem vele, de azt hallottam, nem teljesen ment nyugdíjba, időnként koncertezik Kínában és más helyeken is. Jó egészséget kívánok neki, teljes szívemből. Örülök, hogy azt csinálja, amit a legjobban szeret.

MN: Térjünk vissza a csodagyerekségére! Mit gondol, minek tulajdonítható a klasszikus zenében tapasztalható fixáció a tehetséges fiatalokkal kapcsolatban?

SM: Azt hiszem, olyasféle dolog lehet ez, mint csodát látni: az ember azt mondja, hogy nem létezik, és mégis, ott van a szemünk előtt a fiatal, aki a korához képest ördögien nehéz darabokat játszik. De én a Wunderkind-jelenségnél jobban hiszek a művészi minőségben. A világ gyorsan változik, és a legtöbb csodagyerek alig tűnik fel, már el is felejtik. Csak nagyon kevesek képesek hosszú karriert építeni. Én nagyon hosszú pályát tudok magam mögött, és szeretném azt gondolni, még mindig van mit megosztanom a közönséggel. Olyan ez, mint amikor a regényírók egyre kifinomultabban tudnak írni, egyre mélyebb és értékesebbek gondolatokat képesek megfogalmazni. Tehetségre bukkanni izgalmas, jó és ámulatra késztet. De még fontosabb emlékezni rá, hogy egy művész növekedik, és egyre több tapasztalatot gyűjt, és ezáltal egyre többet tud kínálni.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.