Interjú

„A lóversenyek korában”

Shlomo Mintz hegedűművész

Zene

Az izraeli művésszel a július harmadik hetében sorra kerülő Fesztivál Akadémia Budapest programjában és a Fehér Ilona-hegedűverseny zsűri elnökeként is találkozhatunk. Ezekről beszéltünk vele.

 

Magyar Narancs: Nagyon korán színpadra került, és egyik nevezetes fellépésén, mindössze tizenhárom évesen Zubin Mehta karmester mellett játszott. Hogyan emlékszik erre a koncertre?

Shlomo Mintz: Tizenegy évesen mutatkoztam be közönség előtt, Mehtával pedig egy Paganini-hegedűversenyt játszottam. Mondanám, hogy nem lehet elfelejteni egy ilyen alkalmat, de valójában alig emlékszem, annyira izgultam. Csak az emberek visszajelzéséből tudtam meg, hogy minden remekül sikerült. Persze rengeteget és keményen gyakoroltam azokban az években, minden órám erről szólt. Nem is hiába, mert később, többek között Isaac Stern nagylelkű segítségével beindult a pályám.

MN: Úgy tudom, Mehta mára visszavonult.

SM: Régóta nem beszéltem vele, de azt hallottam, nem teljesen ment nyugdíjba, időnként koncertezik Kínában és más helyeken is. Jó egészséget kívánok neki, teljes szívemből. Örülök, hogy azt csinálja, amit a legjobban szeret.

MN: Térjünk vissza a csodagyerekségére! Mit gondol, minek tulajdonítható a klasszikus zenében tapasztalható fixáció a tehetséges fiatalokkal kapcsolatban?

SM: Azt hiszem, olyasféle dolog lehet ez, mint csodát látni: az ember azt mondja, hogy nem létezik, és mégis, ott van a szemünk előtt a fiatal, aki a korához képest ördögien nehéz darabokat játszik. De én a Wunderkind-jelenségnél jobban hiszek a művészi minőségben. A világ gyorsan változik, és a legtöbb csodagyerek alig tűnik fel, már el is felejtik. Csak nagyon kevesek képesek hosszú karriert építeni. Én nagyon hosszú pályát tudok magam mögött, és szeretném azt gondolni, még mindig van mit megosztanom a közönséggel. Olyan ez, mint amikor a regényírók egyre kifinomultabban tudnak írni, egyre mélyebb és értékesebbek gondolatokat képesek megfogalmazni. Tehetségre bukkanni izgalmas, jó és ámulatra késztet. De még fontosabb emlékezni rá, hogy egy művész növekedik, és egyre több tapasztalatot gyűjt, és ezáltal egyre többet tud kínálni.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.