„Nem tekintünk rá szent tehénként”

Egervári Mátyás és Rigó Márton – Góbé

Miben különbözik a népzene és a folk? Miért nem születnek új népdalok? Hogyan kerülnek hiphopbetétek a népdalfeldolgozásokba? A saját fesztiválját is megszervező Góbé zenekar cimbalmosával és hegedűsével egyebek közt ezekről is beszélgettünk.

Magyar Narancs: A Spotify-profilotokon az olvasható, hogy „tértágító fusion folkot” játszotok. Ez pontosan mit jelent?

Egervári Mátyás: Elvárás, hogy minden zenekarnak legyen valamilyen címkéje, és bár mi ebben nem igazán hiszünk, muszáj volt kitalálni valamit, ami jól hangzik. A tértágító arra utal, hogy nem nagyon tudunk két számot ugyanolyan stílusban megírni, ez pedig számunkra és a közönségnek is egyfajta tudattágulást hoz, mivel egy csomó olyan stílusba is belenyúlunk, amelyhez nem is feltétlenül értünk.

Rigó Márton: Már a világzenei címke is elég elcsépelt, ezért én azt fogalmaztam meg magamban, hogy mi egy crossover zenekar vagyunk. Ebben a vegyületben a népzene és a könnyűzene is benne van.

MN: A különböző világzenei formációk előszeretettel látják el valamilyen kreatív jelzővel a folk szócskát, ha a saját stílusuk meghatározásáról van szó. Szerintetek miért van erre szükség?

Egervári Mátyás: Magyarországon eleve nagyon mást jelent a folk, mint a világ többi országában. A legtöbb helyen az adott társadalom pillanatnyi népzenéjét értik alatta, az angolszász kultú­rában a Beatles és Bob Dylan is folknak számít. Ezzel szemben nálunk nagyon kötött szabályai vannak annak, hogy mi számít autentikus népzenének, és például nem illik népdalt írni. Ezért kell címkézni – főleg külföldi közegben –, hogy pontosan milyen folkot játszik egy adott formáció.

Rigó Márton: A mi zenekarunk nagyrészt abból a táncházi zenéből táplálkozik, amelynek nem nagyon van külföldi megfelelője. Nálunk alapvetően ez jelenti a népzenét.