Koncert

A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara, Szabó Ildikó, Kovács János

  • (ba)
  • 2015. október 24.

Zene

Nyitány, versenymű, finálé – ennek a bevált hangversenytípusnak meglehetősen rossz sajtója volt az utóbbi időben, mondván, hogy maradi és fantáziátlan. Amikor azonban minden virág virágzik a műsor-összeállításban, s ez a típus is csak egy szál a színes csokorban, indokolt félretenni ezt az ítéletet, és csak az eredményt nézni.

Mendelssohn Hebridák-nyitányában (op. 26, 1830) nem a Wagner-napokon főszerepet játszó, s így Budapest idegenforgalmát évek óta föllendítő Rádiózenekart hallottuk, bár a múlt lestrapált együttesénél határozottan jobbat. Játékuk olykor darabosnak tűnt, a zene nem akart tengerhullámzássá összeállni, és nem született meg a természetábrázoláshoz tartozó szabadtéri jellegű akusztika.

Szabó Ildikó adta elő Schumann op. 129-es a-moll gordonkaversenyének (1850) magánszólamát. A 22 éves művésznő birtokolja a darabot – végig győzte technikával és fizikummal. A kíséret hangereje sem hozta zavarba, csellózása a fortissimót játszó zenekar hangzásán is könnyedén átütött, olyankor is, amikor az érezhető szeretettel közreműködő együttes az ideálisnál vaskosabban szólt. Ami hiányzott ebből az interpretációból – ezen az estén legalábbis –, az a csellózás formátuma, a szólista személyisége. De van még idő, az érettség is megjön majd, hamarabb, mint gondolnánk, és akkor kialakul az a fajta kamarazenélés, amely a versenymű legjobb előadásait jellemzi.

A szünet után Brahms Második szimfóniája már olyan egységes zenekart állított elénk, amely, hála Kovács János karmester irányításának, egy formaívbe tudta foglalni a darabot. Egy apró gikszer okozta seb is nyomban beheged, és a dinamikai túlzások sem számítanak igazán, amikor már létrejött a nagy össze­olvadás.

Zeneakadémia, szeptember 18.

Figyelmébe ajánljuk

Pizsamapartizánok

Régen a film az életet utánozta (a vonat érkezett, a munkások a gyárból meg távoztak, csak hogy a klasszikusoknál maradjunk), ma már fordítva van: úgy akarunk viselkedni, mint kedvenc filmjeink szereplői, rájuk akarunk hasonlítani, azt akarjuk átélni, amit ők.

Amerikai legenda

Ez a film annyira áhítatos tisztelgés az Ed Sullivan nevű legenda előtt, hogy szinte észre sem vesszük, mennyire hiányzik belőle az Ed Sullivan nevű ember, aki egykor, a tévézés hőskorában a róla elnevezett, minden idők leghosszabb ideig létező és legnagyobb nézettséget elérő show-ját vezette – tulajdonképpen megteremtve a tv-show műfaját, mint olyat.

AI kontra Al Bano

A kisebb-nagyobb kihagyásokkal és különböző neveken, de 1987 óta létező Vasvári Színjátszó Fesztivál az alkalmi falusi színjátszóktól a független színházi szféra elismert társu­la­tai­ig terjedően reprezentálja a hazai nem hivatásos színjátszás különböző szintjeit.

Családban marad

A kiállításon apa és fia műveit látjuk generációs párba állítva, nemzetközi kontextusba helyezve és némileg rávilágítva a hazai üvegművészet status quójára.