„Túl sokat beszéltek róla! Túl sok idő telt el közben! Túl öreg vagyok már hozzá! És már TÚL SOKAT DOLGOZTAM! Nehogy a közönségnek kelljen a fejemhez vágnia az evidenciát: „Elég!” A végkövetkeztetés az, hogy mindez egy kis fagyos levegőt lehelt az Otellóra, amitől elgémberedett a kezem, mely már kezdett néhány ütemet a papírra vetni! Mi lesz most? Nem tudom!” Szerzőtársának, Arrigo Boitónak írt ily zsörtölődő sorokat az idős Giuseppe Verdi 1884-ben, az Otello alkotási folyamatának egyik kritikus pillanatában, amikor a családiasan csak „csokoládéterv” nevezet alatt emlegetett opera majdnem áldozatául esett néhány tapintatlan sajtóhírnek és óvatlan interjúnak. (Képünkön az alkotótársak.) A félreértések utóbb hamar eloszlottak, s a remekmű megszületett, azóta is rajongjuk – legközelebb épp az operaház szombati premierjén (szeptember 26., hat óra). A rendezés s egyúttal a díszlet- és jelmeztervezés föladatát az olasz Stefano Poda vállalja magára ebben az új produkcióban, melynek első karmestere Pinchas Steinberg, címszereplője pedig a Domingo énekversenyén két évtizede feltűnt Rafael Rojas lesz.
A zeneszerzők persze akkor is könnyen fölindulhatnak és morcossá válhatnak, ha kész operájuk elutasításra talál, mint ahogy az Bartók Bélával történt, aki A kékszakállú herceg várával nem aratott sikert a Lipótvárosi Kaszinó operapályázatán 1911-ben. Nem véletlen, hogy ebben az esztendőben az alábbi indignálódott sorok álltak az édesanyjának küldött egyik levelében: „Magyar marhákkal – illetve közönséggel nem fogok többet vesződni. Helyesen mondja Kodály: szamárnak nem való a fácánpecsenye, ha bele is tömjük, megárt neki. Hagyjuk a szamarakat szamaraknak lenni, és menjünk minden komoly szellemi produkcióval külföldre. Fúljanak meg az itteniek a jánosvitézbe, meg a vígözvegybe, semmi közöm hozzá.” Természetesen utóbb itt is megdicsőült a mű, melynek e napokban – Bartók Béla halálának 70. évfordulója lévén – két koncerttermi megszólaltatását is hallgathatjuk majd. Kocsis Zoltán és a Nemzeti Filharmonikus Zenekar pénteki hangversenyén Stravinsky vonóskari concertója és Schönberg Zongoraversenye nyomában hangzik majd föl a Kékszakállú: Bretz Gábor és Wiedemann Bernadett előadásában (Nemzeti Hangversenyterem, szeptember 25., fél nyolc). Másnap és harmadnap azután Keller András és a Concerto Budapest két estjén jut kitüntetett szerephez a Kékszakállú: Baráti Kristóf hegedűjátékát követően, Rost Andreával, valamint Mikhail Petrenkóval, akit pár hónapja a Met HD-közvetítése révén már megismerhettünk e parádés – és igyekvő magyar kiejtéssel abszolvált – szerepében (Zeneakadémia, szeptember 26. és 27., fél nyolc).
S végül említsünk két mesélős-beszélős koncertet az elkövetkező napok programjáról! Kamp Salamon a Budapesti Vonósok és a Lutheránia Énekkar Bach-délutánján vezényel és mesél majd (Müpa, Üvegterem, szeptember 26., öt óra), Kovács Sándor zenetörténész pedig egy Csajkovszkij-dalest műsorát fogja vezetni, melyen Wiedemann Bernadett mellett Karine Babajanian és Vladimir Bajkov énekel majd, Virág Emese kíséretében (Fesztivál Színház, szeptember 29., fél nyolc).
