mi a kotta?

A szatén suhogása

  • mi a kotta
  • 2020. július 25.

Zene

„A falak finom, sárga szaténnal voltak bevonva, amelyen sárga rojtozás volt ugyanabból az anyagból. A fehér függönyöket és drapériáikat finom rózsautánzatok ékesítették. A szoba a bejárattól balra eső keskeny falon lévő ablakból kapta a fényt. Ezen az ablakon rózsaszín szaténfüggönyök lógtak, rózsaszín és fehér drapériával. A széles fal közepét tükör foglalta el, és a másik keskeny falon, az ablakkal szemben Murillo Madonnájának reprodukciója függött. Az ablakfüggönyök karnisa, a tükör és a kép kerete fehér és rózsaszín szaténba volt öltöztetve. A mennyezetet is mind a négy oldalon hasonló gyöngyszürke fodrok szegélyezték, elszórt rózsautánzatokkal díszítve. A mennyezet közepén fehér szaténból készült, körülbelül tizenkét hüvelyk kerületű és tíz hüvelyk mélységű rozetta díszlett, körben keskeny selyemcsipkével szegve és a mennyezeten levőkhöz hasonló rózsákkal díszítve. A padlót puha szmirnai szőnyeg borította.”

Münchenben ilyen, hiperférfiasnak aligha ítélhető lakásban morzsolgatta napjait Richard Wagner, akinek korántsem csupán a mindenkori otthonait, valamint a köntöseit és az alsóruháit jellemezte ez a luxuriózus és némiképp elpuhultnak vélhető ízlés. Elvégre, ahogy azt a témában való járatlansággal a legkevésbé sem vádolható Thomas Mann találóan megfogalmazta: „Ki ne hallaná ki Wagner életművéből a szatén suhogását?” Mondjuk, a Tannhäuser vénuszi helyein, hogy ne is menjünk messzire, hiszen e „német romantikus opera” előadása zárja majd az idei, virtuális Budapesti Wagner-napok sorozatát. A szombaton megtekinthető felvétel a 2018. június 14-i estét idézi majd elénk: a címszerepben Stephen Goulddal, Szabóki Tünde Erzsébetjével és Sophie Koch Vénuszával (június 27., hat órától). Egyszersmind természetesen Fischer Ádám vezényletével, ahogyan persze ő lesz a karmestere a sorozat utolsó előtti napján műsorra kerülő Hollandinak is, amelyet 2015-ben, emlékezetes esemény gyanánt, Kovalik Balázs rendezésében mutattak be a Müpában, James Rutherford címszereplésével (június 26., hat órától).

A hétvégére mindemellett ajánlunk még egy wagneri én-operát: a Lohengrint, méghozzá ezúttal Drezdából, a Semperoperből (semperoper.de). Itt ugyanis péntek kettőtől vasárnap este tizenegyig a hattyúlovagnak az a 2016-os partraszállása lesz műsoron, amely Christian Thielemann vezérlete alatt zajlott, Piotr Beczała és Anna Netrebko élményszerű részvételével.

Egyebekben keresgéljünk a magyar szimfonikus együttesek webes platformjain is, hiszen a Nemzeti Filharmonikus Zenekar illetékesei például az oly kedvelt Próbatermi vendégség eseményeit pakolták fel a netre: csütörtökönként fél nyolctól, az NFZ Facebook-oldalán lelhetünk új videóikra. Vagy választhatjuk az elkötelezett zenei ismeretterjesztő és népszerűsítő, Hollerung Gábor (képünkön) online sorozatát, a Zenedobozt, amely minden kedden, szerdán és csütörtökön kettőtől egy-egy új epizóddal várja a Budafoki Dohnányi Zenekar YouTube-csatornáján a 10 éven felülieket. Szóval vélhetőleg jelen sorok mindahány olvasóját is.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.