Mindezt a Világ Ifjúsága albumaként, 1968-ban, közel kétszáz oldalon. Az enyém még megvan, de időnként a Vaterán is felbukkan. Retró. Látható benne Aradszky László, Szécsi Pál, az Omega és az Illés, de még a Liversing is egész oldalas képet kapott, pedig nem tartozott a fősodorba. A csehszlovák színteret Karel Gott, Waldemar Matuška és Eva Pilarová képviselte, akik – mint a róluk szóló szócikkben olvasható – a Ha ezernyi klarinét című újhullámos musicalben is szerepeltek. Ezt Ján Roháč és Vladimir Svitáček rendezte, és egy Schulze nevű dezertáló katonáról szólt, akit nem végezhettek ki, mert a fegyverek klarinéttá változtak át.
1965-ben, amikor a filmet bemutatták, Csehszlovákiában már nagyban pörgött a beatmozgalom. Úgy nevezték, hogy big beat. A cseh egyetemisták Május királyává választották a Prágába érkező Allen Ginsberget, a Vencel teret ellepték a farmeres vagy miniszoknyás hippik, a patikákban felpörgött a narkotikus Fenmetrazin iránti kereslet, és Prágában két koncertet is adott a Manfred Mann. Hirtelen elszaporodtak az ifjúsági klubok és a bennük játszó beatzenekarok: ekkor futott be a Matadors, az Olympic, a Mefisto, a George & Beatovens és a Komety.
1968-ra, amikor Csehszlovákia Kommunista Pártjának kongresszusa Alexander Dubčeket választotta főtitkárnak – akinek liberális reformjai egyenesen az „emberarcú szocializmus” megteremtésére irányultak –, szinte az egekben szárnyalt a „big beat”. 1968 decemberében már másodszorra rendezték meg a Csehszlovák Beat Fesztivált a prágai Lucernában, melyen mindenki fellépett, még a hírhedt Primitives Group is. A Supraphon lemezkiadó ugyancsak vette a lapot. Elsőként az Olympic készíthetett albumot (Želva), de ekkor jöttek ki az első válogatások is (a Beat-Line és a 2. Československý Beat Festival), nem beszélve a kislemezfront áttöréséről. Más kérdés, hogy a Sztárparádéba nálunk csak Karel Gott, Waldemar Matuška és Eva Pilarová került. Szegényeket gyorsan átlapoztam, hogy inkább a Creamet, Jimi Hendrixet vagy Julie Driscollt gusztáljam. Ugyan már, kit izgatnak a csehszlovákok…? – gondoltam fölényesen.
*
És erre most, így ötven év múltán mást se hallgatok… A spanyol Munster Records Chain of Fools – Czech up! Vol 1 című albumát terheli a felelősség ezért, két korongra válogatva a hatvanas-hetvenes évek feledésbe merült beat-, soul-, pop- és diszkókincseit.
A Komety nyitja a sort, a címadó Aretha Franklin-sláger, a Chain of Fools feldolgozásával. Több tekintetben is pompás felütés ez, hiszen a prágai színtér egyik – 1959-ben alakult! – úttörőjét halljuk, aki elsőként játszott rock’n’rollt, majd az énekes Miloš „Reddy” Vokurka csatlakozásával soult. 1968-ban készült a felvétel, nem sokkal azelőtt, hogy Reddy továbbállt a Matadorsba, és a Komety felbomlott. Egyedül ez a kislemez maradt utánuk, ebben viszont ellenállhatatlanul koszosak a gitárok, úgyhogy ez a soul a „lelke” mélyén maga a nyers rock’n’roll.
A soul és a blues iránti fogékonyságot több szám is tanúsítja, és a Kometyé mellett még legalább két felvétel példaértékű. Az egyik Marie Rottrová és Petr Němec duettje az ostravai Flamingo kíséretében – veretes fúvósokkal, dögös basszussal és orgonával (Zlom Vaz) –, a másik pedig a Framus Five Around and Around című száma, ami a ’69-es Blues in Soul című albumukról való. (Ez volt az első „kiköpött” fekete lemez Csehszlovákiában.) Aztán hetvenegyben leálltak, majd később – ahogy a Komety is – újrakezdték, de a fénykorukat a hatvanas években élték.
A hatvanas évek kirívóan előremutató popszupergroupja volt a Golden Kids, melyet 1968-ban három népszerű énekes (Marta Kubišová, Václav Neckář és Helena Vondráčková) alapított. Meghódították a párizsi Olympiát és a cannes-i MIDEM-et, nemzetközi lemezszerződést kínált nekik a Polydor, Micro-Magic-Circus című albumuk (melyről e válogatásra a Nestůj A Pojď [U Nás Máme Mejdan]) került, megszerezhetetlen.
Talán azért is, mert több mint album – bizonyos nézetből maga a történelem…
*
1968. augusztus 21-én a Szovjetunió, Bulgária, Lengyelország, az NDK és Magyarország csapatai bevonultak Csehszlovákiába, attól tartva, hogy kilép a Varsói Szerződésből. Dubčeket a Szovjetunióba vitték, Csehszlovákia a Vörös Hadsereg irányítása alá került. Egy hónapig tartott a megszállás – melynek mintegy száz áldozata az ellenálló polgárokból került ki –, és ezzel a reformok reményteli időszaka véget ért. A következő év áprilisában Gustáv Husák lépett Dubček helyére, és megkezdődött a „normalizáció”, vagyis egy újabb diktatúra kialakítása.
Mint Mariusz Szczygieł Gottland című könyvében (magyarul is) olvasható, az invázió napjaiban a Golden Kids legtekintélyesebb énekese, Marta Kubišová éppen a Dalok III. Rudolfnak című tévésorozat utolsó számát vette fel, mely „egy olyan királyságról szólt, ahol a király halála után úrrá lesz a káosz, de jön egy lovag, elűzi a pártütőket, és feleségül veszi a királykisasszonyt”. Ezt aztán (Modlitba pro Martu címmel) hirtelen felkapták a rádiók, és énekelni kezdték az emberek a szovjet tankok között.
A „jó munkához” idő kellett, Husákék nem kapkodták el a „normalizációt”. Másfél évig vártak a „bosszúval” Marta esetében is. Majd azzal a koholt váddal, hogy pornófilmekben szerepelt, eltiltották a szerepléstől, megsemmisítették az Arany Csalogány-díjra kapott szavazatait, és így a Golden Kids karrierje is véget ért. Marta vidékre menekült, de ott is utolérték a gyalázkodó levelek és újságcikkek. Pereskedni kényszerült. A feldolgozhatatlan stressz hatására holtan hozta a világra koraszülött gyermekét, míg ő a klinikai halál állapotába került.
1970-re esett az is, hogy bezárták a prágai klubokat. A hippik haját levágták, a dalszövegeket durván cenzúrázták, a fellépéseket engedélyhez, vizsgához kötötték. Az angol neveket csehekre cserélték. A Blue Effect Modrý Effektként folytatta, a Framus Five, a George & Beatovens és a Flamengo megszűnt.
A Flamengo – a Poprava Blond Holky című 1967-es kislemezével – nem a legerősebb oldalát mutatta meg ezen a válogatáson, de az egyik legnagyobb veszteség az ő felbomlásuk volt. Történetük a Syriusét idézi: szimpla beatzenekarként kezdték, majd néhány tagcsere után megtalálták a saját hangjukat, és (Kuře v hodinkách címmel) a kelet-európai progresszív rock egyik legjelentősebb albumát vették fel.
Persze, sokan voltak azok is, akik megkötötték a kompromisszumokat, és beálltak a sorba.
A legnagyobb túlélőnek az Olympic bizonyult (mely kimaradt ebből a kompilációból). Zavartalanul működhettek az ártatlan táncdalénekesek is, Waldemar Matuškát is csak azután tiltották be, hogy ’86-ban Floridába disszidált. Karel Gott napjainkig negyvenegy alkalommal zsebelte be az Arany Csalogányt. A rend kedvéért 1977-ben – Eva Pilarovával együtt – a nevét adta az Anticharta hűségnyilatkozathoz, szembefordulva a Charta ’77 aláíróival.
Azoknak sem kellett aggódniuk, akik instrumentális zenét játszottak. Mit kezdhettek a cenzorok félreérthető dalszövegek nélkül…? Így talált komoly visszhangra a dzsesszrock, melynek képviselői közül ezúttal Václav Týfára csodálkoztam rá (Domácí Vojna Mezi Tělem A Duší). De akadálytalan pálya állt a diszkósok előtt is – ugyan a Discobolos masszív funkyja mögött a Bohemia progresszív rockegyüttes állt egykori Mefisto-, Flamengo- és Jazz Q-tagokkal (Kyvadlo). Csúcs. És újabb bizonyítéka annak, hogy a cseh színtér minden irányzatból ki tudta szippantani a magáét. Csak az igazi cseh zenére kellett még várni. Már lemezen, legalábbis…
*
A legjobb cseh zenekart, a The Plastic People Of The Universe-t 1968 őszén hozta össze Milan Hlavsa – a Doors, a Jefferson Airplane, Captain Beefheart és a Velvet Underground bűvöletében. 1970-ig a támogatott zenekarok közé tartoztak, vagyis próbahelyet, felszerelést és fellépési lehetőségeket kaptak. 1969-ben a Primitives Groupból csatlakozott hozzájuk a billentyűs Josef Janíček és menedzserként Ivan Jirous, akinek eszménye a független „második kultúra” megteremtése volt. A támogatott zenekarok köréből hamarosan le is csúsztak a „megtűrtek” közé, ami azzal járt, hogy kiszorultak Prágából, és csak alkalmilag, vidéki kocsmákban léphettek fel.
Tiltani 1973-tól kezdték őket, miután beszállt a szaxofonos Vratislav Brabenec. Az ő hatására kezdtek saját számokat írni, a szláv hagyományokat pszichedelikus rockkal szőve át. Kezdetben az underground költő, Egon Bondy (azaz Zbyněk Fišer) verseit zenésítették meg, aki az első albumuk (Egon Bondy’s Happy Hearts Club Banned) címadója lett. Ezt a houskai kastélyban vették fel 1974 telén, aztán kicsempészték a szalagokat Franciaországba, de ott is csak 1978-ban jelent meg. Egy évvel a (többször emlegetett) Charta ’77 után.
A Charta ’77 kiváltója az a tárgyalás volt, amelyen elítélték az 1976 tavaszán Bojanovicében rendezett Második Kultúra Fesztivál fellépőit. „Rendszerellenes, izgató vagy nihilista” szövegeikért négyen kaptak börtönbüntetést: Ivan Jirous tizennyolc hónapot, Vratislav Brabenec nyolc hónapot, Pavel Zajicek és Svatopluk Karásek tizenkettőt. Az ítélet fordulóponttá vált a cseh ellenzék történetében: az addig széttagolt csoportok a Charta ’77 aláírásával először adtak közös hangot tiltakozásuknak.
Persze, a Plastic People of the Universe lemezei továbbra is külföldön jelentek meg, a Passion Play és a Leading Horses Kanadában, a Midnight Mouse Angliában. Csak a bársonyos forradalom után, 1992-ben kaptak egy díszdobozt a prágai Globus Internacionaltól. De az a korszak már igazán egy másik válogatást, egy másik ismertetőt kíván.
A Plastic-életmű javát 2010-ben elérhetővé tette a Munster Records egy tripla albumon (Magical Nights), amely nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a big beatről teljes képet kapjunk. Aztán már csak a Czech up! Vol 2-ig kell kihúzni valahogy…
Munster Records, 2016
