A korosodó reggae-rajongó álma

publikálva
2001/4. (01. 25.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Akétezredik év a reggae-ben sem hozott szenzációt, csak minőséget, de azt rendesen. A reggae-rajongónak persze semmi szüksége szenzációkra, hiszen mindössze azt várja békésen, hogy kielégítsék két fő elvárását. A reggae-rajongó audio-hedonista és melódia-dzsanki. Eleinte, kezdőként a dubokkal igyekszik csillapítani telhetetlen pszichedéliaigényét, aztán idősödve (az általa mélységesen megéltnek tartott) rootsdallamokkal, melyek megingathatatlan hite szerint minden másnál közelebb rezonálnak a Föld és a kozmosz harmóniájához. A korosodó reggae-rajongónak a jól megválasztott rootsdallam a totális trip, ugyanis határtalanul sznob, ebben a zenében Isten üzenetét véli felismerni. Ezért az önteltségért azonban alaposan megbűnhődik végül: a többi ember nem veszi be sajátos világképét, és még be is szól. Az a silány és beavatatlanságra utaló mondat, hogy Mieza nyálas szánsájnzene? - a reggae-rajongót a sírba taszítja.

Akétezredik év a reggae-ben sem hozott szenzációt, csak minőséget, de azt rendesen. A reggae-rajongónak persze semmi szüksége szenzációkra, hiszen mindössze azt várja békésen, hogy kielégítsék két fő elvárását. A reggae-rajongó audio-hedonista és melódia-dzsanki. Eleinte, kezdőként a dubokkal igyekszik csillapítani telhetetlen pszichedéliaigényét, aztán idősödve (az általa mélységesen megéltnek tartott) rootsdallamokkal, melyek megingathatatlan hite szerint minden másnál közelebb rezonálnak a Föld és a kozmosz harmóniájához. A korosodó reggae-rajongónak a jól megválasztott rootsdallam a totális trip, ugyanis határtalanul sznob, ebben a zenében Isten üzenetét véli felismerni. Ezért az önteltségért azonban alaposan megbűnhődik végül: a többi ember nem veszi be sajátos világképét, és még be is szól. Az a silány és beavatatlanságra utaló mondat, hogy Mieza nyálas szánsájnzene? - a reggae-rajongót a sírba taszítja.

H

Ez alkalommal nem pusztán albumokban gondolkodunk, hanem lemezcsomagokban. A Ras Records és a Heartbeat közötti kiváló munkamegosztást jól szemlélteti, hogy a néhol túltermelő énekesektől és bandáktól pár hónapos csúszással ugyan, de egyszerre hoznak ki egy-egy aktuális albumot. Így van ez most a több mint huszonöt éve alkotó rootskedvenc, a Culture esetében, ráadásul nem is először. (Pár éve volt már egy hasonló lemezpáros, a One Stone és a Trust Me. Előbbi hozta a szokásos, de semmiképp sem kimagasló szintet, utóbbi viszont minden addigira rávert néhány kört.) A Payday szerethető anyag, egy-két igazán eltalált nótával, de nem emelkedik a fénypontok közé. A Humble African viszont annál inkább, talán még a magasztalt Trust Met is túlszárnyalja. Mind zeneiségben, mind hangzásban nagyon együtt van, sem elvenni, sem hozzátenni nem lehet. Nagyjából egyenlő arányban lovers rock, nyahbingi rasta himnuszok és kő roots-groove-ok, utálatosan fogalmazva: enyhe dancehall köntösben. A Culture egyes számú védjegye Joseph Hill páratlan rasta-ganja énekmódja, egészen gyermeki rácsodálkozással a világra (ami akár idegesítő is lehetne, itt azonban magával ragadó). A Weeping című szám például pont olyan, mint amit megálmodik az ember egy tökéletes dalként, ha ihletett pillanatokat él át, csak soha nem tudja kivitelezni. Az ínyencek kedvéért még meg kell említenem, hogy a Payday album kapott egy dubtestvért, Scientist keverésében, Scientist Dubs Culture Into A Parallel Universe címmel.

H

Maradunk az élő legendák között; az Israel Vibration új kiadványa egy három CD-s best of box, amely egyben és tagokra bontva is megvásárolható. Ez így rémisztően hangzik, de megpróbálom cáfolni, noha a marketingszempontok vitathatatlanok. Először is az Israel Vibra-tion a klasszikus reggae énektriók talán legjobbika, meglepően sok hibátlan dallal, megnyugtató, simogató melódiákkal, és hátuk mögött az egyik legelismertebb kísérő zenekarral, a Roots Radicsszal. Énektriók esetén jócskán megoszlik a dalszerzés terhe, ugyebár fejenként elég három-négyet szállítani albumonként, aztán a többiben mehet a háttérvokál. A három CD értelemszerűen énekesekre bontva sorakoztatja az életmű javát, Lascelle "Wiss" Bulgin, Albert "Apple" Craig és Cecil "Skelly" Spence sorrendben, és nem véletlenül. Wiss Bob Marley mellett talán a legjobb dalszerző-énekes, nemhogy gyengét nem bírt írni húsz év alatt, de még közepeset sem. Egyetlenegyet sem. Ezt megszállottként, a teljes diszkográfia birtokában eddig is tudtam, de így egy rakáson végképp szembeszökő a dolog. (S hogy megnyugtassam a kedves olvasót: Apple és Skelly szerzeményei csak árnyalatokkal maradnak el.) A másik fő érv a tripla élvezet becserkészésére a hozzáértő válogatás mellett szimplán az, hogy az Israel Vibration Vibes nem hagy maga után kívánnivalót, még réseket sem nagyon. Az áhítatot legfeljebb az a lökött ötlet töri meg, hogy a számok közé rövid interjúrészleteket ékeltek.

H

A Heartbeat képtelen lejönni az archiválás tripjéről - hozzáteszem, szerencsére -, folyamatosan nyomatja a hetvenes évek aranykorának legjobbjait, elfeledett bakelitklasszikusokat újráz CD-n, továbbá a legkülönfélébb tematikákkal hoz ki válogatásokat. Ennek egyik bevett formája a producer mint közös nevező (gondoljunk csak a Lee Perry nevével kiadott lemezek tucatjaira). Nem javasolnám megkerülni a Jack Ruby presents the Black Foundation című kompilációt, olyan előadókkal, mint a Burning Spear, a Big Youth, a Heptones, a Black Survivors, a Justin Hinds and the Dominoes és így tovább. Ezek a felvételek valóban sajátos színezetűek, valóban összefűzi őket a producer Jack Ruby kivételes tehetsége. Ilyen minősége akkoriban az islandes lemezeknek volt. Arról a fajta roots-reggae-ről van szó, amelyben megvalósul a korábban jelzett reggae-álom, a pszichedélia és a melódia harmonikus frigye. Teltek és lüktetőek a groove-ok (figyelembe véve persze, hogy a 70-es évekről beszélünk), egymásra épülnek a számok, a hangszerek mindig tartogatnak valami finomságot, de sosem zenélik túl egymást. A kiadós instrumentális betétek már majdnem dubok, de azok túleffektezése nélkül. (Míg annak, aki erre vágyik, The Black Foundation In Dub címmel az egész anyag dubkeverése is kiadásra került.)

H

Ha szabad még további ajánlatokkal élnem, érdemes megfigyelni a Skatalites 60-as évekbeli skakészletéből előásott, és az egyik alaptag, a szaxofonos Roland Alphonso köré szerkesztett Something Special Ska Hot Shots válogatást. Aztán fontos még a Feel Like Jumping, mely a Studio One énekesnőit idézi meg, és a másfél éve elhunyt Dennis Browntól is kijött egy gyűjtemény, melyet barátja és kísérője, a Roots Radics-főnök Flabba Holt állított össze May Your Food Basket Never Empty címmel. A friss hangok közül pedig kimagaslik - a nagy adag gyökeret befogadó - Morgan Heritage dancehall-csapata; új lemezük, a Protect Us Jah és a Live! in Europe 2000 koncertalbum ígéretnek bőven elegendő.

- mihál -

A Ras Records és a Heartbeat kiadványait a Mafioso Records terjeszti

publikálva
2001/4. (01. 25.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...