Szóval egymáséi lettünk újra, és én most lelkesen hallgatom-nézem-fogdosom; és ha lehetne úgy recenziót írni, legszívesebben azt mondanám, hogy nem találok szavakat, hiszen bónusz percekkel is nyomatékosítva lett az örömöm.
Ezt a Jimmyt (1925, Pennsylvania) az "incredible" (elképesztő, hihetetlen, ilyesmi) címmel ruházta fel korábbi kiadója, a Blue Note. Csiki-csuki úttörő volt: a Hammond orgona tőle kapott először főszerepet a dzsesszben, gyakran maga nyomta a basszushangokat is, no és az ötvenes években műfajt teremtett a dzsessznek-soulnak fúziójából. 1972 februárjában, amikor ez a koncertfelvétel készült, már a funkyban volt király, és jól hallhatóan az acid dzsessz alapjait is lerakta, ha már a Los Angeles-i Bombay Bicycle Clubban járt. Én nem voltam jelen, sajnos, de nem ezért mondom, hogy Jimmy Smithtől ennyire jóízű-füstös-nyers-bulizós-pörgős tánczenét még nem hallottam. És hogy Steve Williams (harmonika), Arthur Adams (szólógitár), Wilton Felder (basszusgitár), Buck Clarke (konga) és Paul Humprey (dob) kollégákkal olyan pompásan érezték egymást, ami huszonnyolv év múltán is, tetőtől talpig ragad. El ne szalasszák. A legkomolyabban.
Hát így. Végezetül megnéztem, mit gondolnak a nagyok, de nem találtam olyan dzsesszlexikont, amely említést tett volna erről az anyagról. Klassz... Megeshet, hogy én nem vagyok képben, de akkor is ez a világ legjobb Jimmy Smith-lemeze; ha kell, aláírom:
Marton László Távolodó
Verve, 2000
