Rinocéroszvadászat Budapesten. Egy stricit alakít Nick Cave Michael Haussman szerelmi road-movie-jában. A sztori egy amerikai fiatalemberről szól, aki mielőtt afrikai rinocéroszvadászatra indulna, elhidegült szerelme nyomába ered. Párizson át Pestre vezet az útja, ott boldogul a kedves egy kuplerájban Nick Cave menedzselése alatt. Mocskos és perverz kalandok során esnek át, és már nagyon úgy tűnik, hogy belevesznek mind, amikor végre lángra kap a tisztítótűz. (Bemutató a Sundance Filmfesztiválon.)
The Boatman´s Call. Míg a tavalyi Murder Ballads az "erőszak nyelvén" (s részint Mózes I. könyvétől ihletve) íródott, a The Boatman´s Call szerelmes dalait most a szeretet, a vágyakozás és a melankólia fűzte össze. Cave érdeklődése újabban az Újtestamentum felé fordult, "Márk, Máté, Lukács és János csodálatos prózai költeményeiben lassacskán újra a gyermekkorom Jézusára találtam, az egyházi dalok különös figurájára, a Bánat emberére, s rajta keresztül lehetőségem adatott újraértelmezni a kapcsolatomat a világgal. A hang, amely megszólított, lágyabb, szomorúbb, befelé fordulóbb volt", mondta a BBC rádiónak. Az új számok ugyanakkor csak módjával újak, az elmúlt három évben, tehát nagyjából a Gyilkos balladákkal egyidejűleg születtek, aláhúzva Cave korábbi nyilatkozatát: “Ahogy öregszem, egyre inkább elkülönül a karakterem két oldala. Az egyik a határozott tendencia az önpusztításra, a másik szigorú, tiszta, spirituálisabb. (...) Éveken át, ha a világra gondoltam, úgy éreztem, senki sem akadályozhatja meg a pusztulását. De valójában csak azt vetítettem rá, amit magamról tartottam." Ez a kettősség segít értelmezni az új dalok utalásait Tamásról (There´s a Kingdom) vagy a feltámadásról (Brompton Oratory): hát valóban, "a királyság tebenned van és kívüled van".
Cave úgy nyilatkozott erről az albumról, mint "a legszemélyesebbről, amit valaha is készített". Az újságírói indiszkréció ilyenkor persze nyomban turkálásra késztet, ami nem szép, ráadásul hiábavaló dolog: egy ilyen ciklus mögött kapcsolatok szövevénye lapul. A Where Do We Go Now But Nowhere szomorúsága esetleg magyarázható azzal, hogy Cave és gyermekének brazil édesanyja egy éve külön él, csak hát a zene épp azáltal hitelesebb a tudománynál, hogy nem igényel feltárást. (Most mi van, hogy tudjuk? Nincsen semmi sem.)
A The Boatman´s Call: tizenkét lassú tempójú, letisztult, rövid, már-már egyházi éneknek is beillő dal (az Into My Arms című beharangozó kislemezen még további kettő hallható, amely nincs az albumon). Részint az említett személyesség indokolhatja, a hangszerelésben a billentyűs hangszerek súlya dominál (Cave zongora mellett komponál), de a nyugalomhoz, áhítathoz is ez dukál. Én azonban, mérhetetlenül sajnálom, nem vagyok ilyen áhítatos, nyugodt. Pontosan tudom, hogy miről van szó, ha kell, alá is írom. Csak éppen, mit tegyek, unatkozom, miközben hallgatom. Azért kimentem a címeket, amelyekhez visszatérek talán (There´s a Kingdom, Where Do We Go Now But Nowhere, a kislemezről Little Empty Boat), de ha borzonganom, vágyakoznom, bűnbe esnem és elkárhoznom muszáj, majd felforralom a 94-es Let Love In szenvedélyét vagy a Murder Ballads vérét, abban otthonos volnék. A szeretet nyelvét kevésbé ismerem.
Nick Cave és a Bad Seeds június 11-én és 12-én lép fel az Erkel Színházban.Marton László Távolodó
The Boatman´s Call, 1997, Mute/HMK
