Szolid pörgés (Suzanne Vega a Vörösmarty Művházban)

  • - szőnyei -
  • 1997. március 6.

Zene

Ott hagytuk abba egy hete, a Snoblesse Oblige címlapján, hogy a VIII. kerületnek az a lepusztult, de karakteres része, ahova Suzanne Vega hivatalos volt, csak az első pillanatban tűnik annyira idegennek hozzá, New Yorkban is lehetnek ilyesféle helyek. Nem olyan rémes hát, hogy az egykori Ganz-kultúrban kell viszontlátnunk hat és fél év után.

Ott hagytuk abba egy hete, a Snoblesse Oblige címlapján, hogy a VIII. kerületnek az a lepusztult, de karakteres része, ahova Suzanne Vega hivatalos volt, csak az első pillanatban tűnik annyira idegennek hozzá, New Yorkban is lehetnek ilyesféle helyek. Nem olyan rémes hát, hogy az egykori Ganz-kultúrban kell viszontlátnunk hat és fél év után.

Láthatóan nem is zavarnak senkit a körülmények: egy kevés jegyet még kapni, ennyi ráhagyás kell is, de egyébként telt ház, rengeteg külföldi pesti pótolja a megcsappant bennszülött vásárlóerőt. A sportcsarnokok környékének köpködni való zabája helyett intellektuális kalózbiznisz (fénymásolt, spirálfűzött Vega-dalszövegkönyv angolul, 300-ért) fogadja a Golgota utcába érkezőt. Odabenn tisztes tapsot kap egy akusztikus gitáros, aki Richard Julianként mutatja be magát, épp most próbálja megtenni a nagy ugrást a járdáról a pódiumra, önbizalomszerző túra ez neki, s jó dolga van, Suzanne Vegára nem vérszomjas tömeg vár, elfogadják őt is.

A szünetet egy latin táncversenyre elegendő rumba és mambó tölti ki, s mire épp konszolidált türelmetlenség lenne úrrá a tömegen, színpadon terem a friss fotókról ismerős vörös frufru, és az új lemez számaival, élőben folytatódik a latinos zene. Négy haláli profi kíséri Suzanne Vegát. Férje, Mitchell Froom billentyűs (és néha fúvós) hangszereken mintha a háttérből szervezné a hangzást, Pete Thomas dobol (gyanúm szerint ő civilben Elvis Costello zenekara, az Attractions dobosa), Mike Visceglia basszusozik (ő már 1987-ben is a Vega Bandben dolgozott), Steve Donelly gitározik (és fúj; sokkal hűvösebb fazon, mint Marc Shulman, aki a 90-es turnén gitározott és a lelkét beleöntötte minden hangba). Suzanne Vega hol fölveszi, hol leteszi az akusztikus gitárt, néha kissé félreáll és a zenekart nézi, aztán újra minket, hogy megfürödjön a felé áradó szeretetben. Érzi ő ezt, érzi jól, szóval is, meghajlással is köszön minden tapsot, mosolyog, a gödröcskék az arcán elárulják, tényleg élvezi, mint mindenki más is a teremben. Egy hosszabb instrumentális részt végigtáncol, semmi koreográfia, csak szolid pörgés, sztorizik egy keveset, konferansz gyanánt, kedves és frappáns persze.

Műsora gerince természetesen az új lemez, de a négy régire is el-elkalandozik (minél messzebb megy vissza időben, annál észrevehetetlenebbé válik a zenekar), ha jól emlékszem, csak egy régi dalát latinosítják (elfelejtettem, melyiket), a többinél tartják a tempót, hangszerelést. Felidézik a Dead Man Walking című filmhez írt tömény feszültséget is - ez is a Suzanne Vega bátorságát mutató, újabb szerzemények egyike; elég merész dolog az ő suttogós énekstílusa mellett hagyni teljes gőzzel dübörögni a zenekart, de igaza van, a repertoár akusztikus gyöngyszemeit nem bántja, most meg ez van a levegőben, erő, hangerő, ritmus. A ráadás persze nem volna ráadás a tüpptüpp-tűrü-tüpp-türűrű tüpptüpp-tűrü-tüpp-türűrű nélkül, közös a capella a közönséggel, akárcsak ´90-ben. Ez jár, ez járja.

- szőnyei -

Figyelmébe ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.

Nincs bocsánat

Az előadás Balássy Fanni azonos című kötetéből készült. A prózatöredékekből összeálló, műfajilag nehezen besorolható könyv a 2020-as években felnőtté váló fiatalok életkezdési pánikhelyzetéről ad meglehetősen borús képet.

Az individuum luxusa

  • Balogh Magdolna

Igazi szenzációnak ígérkezett ez a láger­napló, hiszen a mű 1978-ban csak erősen megcsonkítva jelenhetett meg a szerző magán­kiadásában, többszöri kiadói elutasítás és a publikálás jogáért folytatott 12 évnyi küzdelem után.