Ajvé, a Ligetben! - Halász Péter: Herminamező - Szellemjárás (film)

Zene

A Városligetről sokaknak megvan bizonyára a maguk sztorija, képe, melyben összemosódik a közvetlenül nyert élmény a közvetett benyomásokkal, az élet az irodalommal, az ellenőr a trolin kócos kuplékkal, lyuk a Széchenyi kabinjának falán Liliommal és Muskátnéval. A Gundel Madárfejű Lajcsikával. Május egy és időkerék. PeCsa és kutyaszar. A maradó meg a szalmaláng.

A Városligetről sokaknak megvan bizonyára a maguk sztorija, képe, melyben összemosódik a közvetlenül nyert élmény a közvetett benyomásokkal, az élet az irodalommal, az ellenőr a trolin kócos kuplékkal, lyuk a Széchenyi kabinjának falán Liliommal és Muskátnéval. A Gundel Madárfejű Lajcsikával. Május egy és időkerék. PeCsa és kutyaszar. A maradó meg a szalmaláng.

Ez irányú szerzéseink most kétségkívül gazdagodnak, adott esetben rásül képünkre a kontúr (igazolást lelünk).

Halász Péter alig több mint egy és negyed órás "kísérleti" bábfilmjét heti egy előadásban nyomja Pesten a Művész mozi, mit mondjak, szolid érdeklődéstől kísérve, DVD-ről - nem mintha mindez sokat árulna el szellemi tréningezettségünkről. Hisz nincsenek is ide jó hívó szavak.

Még az alkotót sem filmesként ismerhetni - van ugyan pár emlék, Enyedi Ildikó Simon mágusában tán elásta magát (a jövőbe látott - még szép), vagy Bereményi Géza joggal feledett Turnéjában egy vicces villanás, meg ami még nem jut az eszembe... Mindenesetre Szirtes András Sade márkija Halász nélkül, de még inkább a hangja, szövegmondása nélkül nyilván nem az lett volna, ami; sőt az sem túlzott pimaszság, ha elszórakozunk a hipotézissel, miszerint senki úgy (értsd nyugodtan: olyan jól) meg nem csinálta volna, mint épp ő. Ezzel együtt a Sade felidézése túlmutat a hadak, fegyverzetek bemutatásának kényszerén, hovatovább egyenest az elevenbe vág.

Lévén most is Halász Péter szövegmondásán dől el minden, bár nincs az a panegirisz, ami elbírná pirulás nélkül, hogy nemzeti kultúránk nagy beszélői közé soroljuk, noha ennek ezúttal is talán percekre van (sincs) primer jelentősége, ám a véghatás szempontjából nagyon is fontos. A Sade márkiban persze legalább ott volt, ha valami végtelenül roncsolt (de már alapjáraton is veszélyes hulladéknak jó okkal minősíthető) nyersanyagon a szöveghez a feje, az arca. Aki egyszer látta őt, tudja, micsoda hozzáadott értékről beszélek. Mely érték jól hangzó aranyköpéssé csökkentette Szirtes akkortájtról datálható, máig érő plebejusi kitörését, mely szerint "ha egy forint van, egy forintból kell filmet csinálni". Hisz ha egy forint van meg a Halász, nem lehet az egy forintra hivatkozni. Másfelől meg nem kell egy forintból filmet csinálni - szerintem. Nem olyan műfaj ez. Ezerből, ha egynek egyszer sikerül.

Mintha Halász ott se lett volna - most ő is egy forintból csinált. Vajon miben bízott?

Amit látunk ugyanis, a minimál minimuma: egy terepasztal, ha akarom a Városligetet, a Herminamezőt modellezi, ha akarom, akármit. Egy-két... mi is; nevezhetjük bábunak, de csak babák, a főalak Chaplinre hajaz. És emlékszem egy gyertyára, valamelyik hős farka helyén, így elmesélve nem nagy vaszizdasz, pláne vele úgy ki is merülnek a technikai trükkök, formai lelemények, csodálatosképp mégis baromira működik - mármint a gyertyapöcs, hol vagyunk még a műegésztől.

Az úgy néz ki, hogy ezen asztalon e bábok vagy azon igyekeznek, hogy holmi akciónak lássék helyzetük, vagy hogy állóképet (de milyen élőképet!) formázzanak. Mindegy, egy idő után tojunk dinamizmusukra, pontosabban annak szinte teljes hiányára. Más mozit látunk, belsőt persze, nagy dolog. Ám a csoda vagy a nagy trükk az, hogy a belső vásznon ugyanaz a film megy. A szó összes lehetséges értelmében vérbő ligeti prolivircsaft. Mert hiába a környék összes palotája, ott úgyis csak paloták vannak, lenn járunk nagyon: a mélyben. De Halász mindig a mély vizet szerette, volt is egy ilyen nevű bejzli a múltjában - azt hittem eddig, ez mellékszál. Értelmet nyer minden ronggyá koptatott sor, tényleg a sűrűben, ahol a legkisebb tét is magas, legalábbis átélt fenemód. Ahol élesek a kések. Ahol mindig az indulat az elsőszülött.

Tehát a narrátor régi ligeti históriákat mesél, melyek látszólag hol összetartoznak, összecsomózza őket egy vad, fura alak, hol meg látszólag nincs közük egymáshoz. Nem érdekes, hisz úgyis csak látszatok, az egész ligetdolog is egy látszat, az volt mindig is, és ennek épp egy látványtalan filmlátszatból kellett kiderülnie. Persze a hangos indulat is látszat, káprázat, pláne ha iparszerű, ha kötelező, ha a napi kommunikáció egyetlen elfogadott formája.

A történetek az egyszerűség kedvéért és a macerás körülírást kiváltandó a nagy prolihangulatok könnyű kezű, de durva ecsetű majsztróit idézik, Fejes Endrét (ki emlékszik), korai Moldova-novellákat. Izgága, nyáron atlétatrikós, ritkán mosdó, télen csinos zakóba sált tűrő, kis termetű alakok, mellybeteg suhancok, mocskosszájú perditák, óránként egymást alázó boldogtalanok, kis testi hibás nagylelkűek szervezkednek, intézkednek a Pálmaháztól, a Nagycirkusztól a Széchenyi fürdőig, a mozgó villamos peronjáig. Égszakadástól földindulásig. De sehová se lennének a mesélő nélkül, pedig az csak darál azon az egyhangján. A hosszú késű, farkú, pezsgőbontásra a nincsből is hajlamos retardáltak itt csak általa élnek. Összeadódó potenciáljuk a mű maga. Az egyik palotából a népjólét Invalidusok Otthonát fabrikált, s lakói egykor felkeltek majdnem tolókocsijukból is, majdnem vackukról is, de a szabadságért - ezt az '56-os folklórlátszatot említi minden, amit erről a filmről olvashattam, felfegyverkeztek talpig, ez ott nem volt nehéz, sípoló tüdővel hurcolták a fészkükbe a géppuskát, hogy méltó, férfias fogadtatása legyen a Gonosznak. Mert ezeknek a legfőbb sajátja az, hogy még a becsületek és testi épségek sérelmére elkövetett napi praxis során is feszt ellentmondanak a Gonosznak... De mindig jön egy ruszki tank, és kásává lövi őket. Csak koszos, véres kupac marad utánuk, mikor véget ér a film, bármilyen film, ez is.

De aztán felkelnek, káromkodva megkeresik szétszórt (mű)végtagjaikat, s jobb híján egymásnak esnek, vagy elmennek inni egy sört, netán behúzzák az új bigét egy bokor alá - és ezt tudja Halász. Ezt tudja remekül.

A Herminamező - Szellemjárás egy kivételes remekműve az effélékhez egy ideje minket nem szoktató honi filmcsinálásnak. Nem kellene mondanom, hogy e megállapításhoz az égvilágon semmi köze annak, hogy most épp Halász Péter él-e, hal-e. Persze él.

Az Inforg Stúdió filmje, forgalmazza a Budapest Film

Neked ajánljuk