Zene

"Verdi egy púpost [Rigoletto] és egy szajhát [Violetta] állít a színpadra. Évtizedek óta először nem kosztümös hangok tűnnek föl az operaszínpadon, hanem hús-vér emberek. Egyik legérdekesebb levelében Verdi megvallja, nehéz szívvel mondott le arról, hogy egy nagy szerelmi kettőst komponáljon a Rigolettóhoz.

Ha az idén nyolcvanéves Claudio Abbado minden muzsikálás nélkül egyszerűen csak kiült volna kétszer egy órára a Müpa pódiumára, a tomboló sikert alkalmasint akkor is borítékolhattuk volna. Nem a közönség igénytelensége, de még csak nem is a karmester tiszteletre méltó életkora miatt, hanem csakis azért, mert nyíltan vagy titkon, de Abbado jelenlétében mindenki érzi: különleges, kiveszőben lévő emberi minőséget és művészi ethoszt képvisel a (koncert)életbe szerencsénkre visszatért dirigens.

"Csak én ismerem a kulcsát ennek a rettentő menetnek" - ezt a mondatot emelte ki önmaga számára mottó gyanánt Arthur Rimbaud Színvázlatok (Les Illuminations) című művéből a megzenésítésre vállalkozó ifjú Benjamin Britten amerikai korszaka kellős közepén, 1939-ben. Ez a hazai koncerttermekben ritkán felhangzó kompozíció, amely szoprán vagy tenor szólista közreműködését igényli a kamarazenekar mellé-elé, ezúttal napjaink egyik legizgalmasabb és legüdébb operacsillaga, a koloratúrszoprán Patricia Petibon főszereplésével kerül elénk a Müncheni Kamarazenekarral közösen tartandó fesztiválkoncerten.

Az 1968-as születésű Uwe Schmidt a kortárs német elektronikus zene egyik legnagyobb alakja. Több mint huszonöt éve alkot folyamatosan úgy, hogy emellett sokszor képes arra is, hogy ne vegye túlzottan komolyan magát.

A különös név alatt futó New York-i alkotó (Drew Lustman) az egyik legnagyobb ígéretnek számít az elektronikus tánczenében. Zenéje egyszerre táplálkozik dzsesszes gyökereiből (ifjabb korában játszott is zenekarokban), a dubstepből sarjadzó mély, basszusnehéz zenékből, a garage 2/4-es ritmikájából, techno- és house-hagyományból, soulból, jungle-ból és még sok minden másból.

Lételeme a játékosság, erotikába öltözteti a barokk áriákat. Nála minden sóhajnak, sikkantásnak színe, komponáltsága van. A kis koboldból dívává érett világhírű szoprán sajátos felfogásban interpretálja az operairodalmat. Április elsején a Münchener Kammerorchester kíséretében érkezik a Budapesti Tavaszi Fesztiválra.

Öt év szünet után elkészült az együttes új munkája, a Light Leaks. A zenekarvezetővel a hosszú kihagyásról, a folyamatosan változó zeneiparról, a science fictionről és Lugosi Béláról beszélgettünk.

Szöveg vagy zene, zene vagy szöveg - vajha melyiket illeti meg az elsőség az operában? E kérdés körül forog Richard Strauss utolsó operája, amelyet még maga az idős komponista emelt a hattyúdal kitüntetett rangjára - méghozzá az egész pályafutására olyannyira jellemző tudatossággal.