"Verdi egy púpost [Rigoletto] és egy szajhát [Violetta] állít a színpadra. Évtizedek óta először nem kosztümös hangok tűnnek föl az operaszínpadon, hanem hús-vér emberek. Egyik legérdekesebb levelében Verdi megvallja, nehéz szívvel mondott le arról, hogy egy nagy szerelmi kettőst komponáljon a Rigolettóhoz.

A szituáció: a csábító és az elcsábított, reggel a hálószobában. Ebben a Verdiben a modern lélek számára éppen ez olyannyira izgató: az emberi elem a maga kirívó eltorzulásában. 'De hát a cenzúra és a papok', folytatja, és ezzel indokolja lemondását a duettről. Akarja másvalaki a lehetetlent, maga Verdi a lehetségesért harcolt, és élethosszig tartó küzdelme a cenzúrával elénk tárja lénye igazságosságát és objektivitását. Ez a személyiség a lehetségest és az igazságot akarja szövetségre bírni. Csak addig követi a lehetségest, amíg lelkében az igazság vastörvénye ezt engedélyezi." Franz Werfel Verdi-esszéjében olvashatók e sorok (Bán Zoltán András fordításában), s mi az elkövetkező napokban kétszer is tiszteleghetünk az életmű előtt, amelyet egykor - és sokan alighanem ma is - oly könnyű szívvel ítélnek a banalitás csúcsteljesítményének. A bicentenáriumi évben a Budapesti Tavaszi Fesztivál és az Opera szombaton egy egész maratoni napot szervez Verdi ünneplése köré az Andrássy úton és az Ybl-palotában: szabadtéri koncertekkel, előadásokkal, felolvasásokkal, valamint egy erős szereposztású Rigolettóval (operaház, április 6., hét óra). Hétfőn azután az egyik legmellőzöttebb, sőt sokáig egyenesen elveszettnek hitt Verdi-opera hangzik majd fel ugyanitt, koncertszerű bemutató formáját öltve. A Stiffelio ez az opera, amelyet Verdi egy kényes erkölcsi kérdéseket feszegető, kortárs francia darab (A tiszteletes, avagy az evangélium és a családi tűzhely) nyomán komponált, s amelyet 1850-ben valósággal szétcincált a trieszti osztrák cenzúra. A megcsalt lelkészt, Stiffeliót most Kiss B. Atilla, rútul elcsábított feleségét pedig a friss Liszt-díjas Rálik Szilvia vokális alakításában ismerheti meg a magyar közönség, a karmester Héja Domonkos lesz (operaház, április 8., hét óra).

Egyebekben az elkövetkező napok zenei programja Joshua Belltől Grigorij Szokolovig ível majd, s e két nagy művész koncertjeinek ajánlása előtt már a Fesztiválzenekar és Takács-Nagy Gábor "Haydn-Mozart plusz" hangversenyeit is csak futtában ajánlhatjuk, noha a francia ínyencséget (Godard: Concerto romantique) is ígérő összeállítás amúgy igazán több szót érdemelne (Olasz Kultúrintézet, április 5., 6., 7., háromnegyed nyolc). A könnyed, sőt laza amerikai hegedűs ezúttal a 2011 óta általa irányított Academy of St Martin in the Fields társaságában és élén látogat el körünkbe, hogy egy Beethoven- és egy Mendelssohn-szimfónia ölelésében Max Bruch hegedűversenyének szólóját húzza (Nemzeti Hangversenyterem, április 4., fél nyolc). Szerdán, immár a fesztivál lezárultát követően azután Grigorij Szokolov évi rendes csodaestje ígérkezik, melynek idei programján Schubert-darabok mellett - úgy rémlik - első ízben a Hammerklavier szonáta is szerepel majd.