"Azért már szivárog a fény" - Zságer Balázs, Zagar

Zene

Öt év szünet után elkészült az együttes új munkája, a Light Leaks. A zenekarvezetővel a hosszú kihagyásról, a folyamatosan változó zeneiparról, a science fictionről és Lugosi Béláról beszélgettünk.

Magyar Narancs: A legutóbbi Zagar-album, a Cannot Walk Fly Instead (CWFI) 2007 őszén jelent meg. Mit csináltál az azóta eltelt öt és fél évben?

Zságer Balázs: Pont a múltkor jegyezte meg valaki, hogy az első és a második lemez között is ugyanennyi idő telt el, úgy látszik, nekünk tényleg ennyi időre van szükségünk ahhoz, hogy kijöjjünk egy új albummal. A nagyobb kreatív folyamatok során mindig felgyülemlenek számok, vázlatok, amik nem kerülnek fel az albumokra, szerettem volna, hogy ezek is napvilágot lássanak. A CWFI megjelenése után elkezdtem egy kicsit a tánczene felé fordulni, ekkor született meg a Demon Superior projekt, amit az öcsémmel ketten csináltunk. A Demon Superior alapját is az albumokról leesett forgácsok képezték. Ami említésre méltót még csináltam, az egy-két filmzene volt, készítettem zenét Török Ferenc Apacsok című darabjához, ami a Radnótiban futott, tévéfilm is lett belőle, meg leszállítottam pár betétdalt egy brit-bolgár-magyar koprodukciós filmbe, a Mission Londonba. Amikor az előző lemezünk 2009-ben külföldön is megjelent, úgy éreztük, hogy a Wings of Love-ban talán van még annyi, hogy elvigye a hátán a lemezt. De sajnos ez csak többé-kevésbé sikerült. Mindenféle promócég és menedzsment azzal utasított vissza, hogy ez nem friss anyag. Ennek ellenére több kinti rádió is, többek között a német Radio Eins is játszott róla pár számot. Közben tízéves lett a zenekar, ennek kapcsán volt egy jubileumi koncertünk a Trafóban, meg egy nagyobb szabású koncertünk a Müpa nagytermében, ahol kortárs táncosokkal léptünk fel. Amikor mindez lement, nekiálltunk a Light Leaksnek, szóval nem arról volt szó, hogy 2007 óta folyamatosan készültek a számok; fontosnak tartottam, hogy egy kicsit leülepedjenek a dolgok.

MN: Egy 2011 eleji interjúdban azt mondtad, hogy a lemez kijöhet 2012 elejére, de végül csak most tavasszal jelenik meg. Mi volt az oka a késésnek?

ZSB: Nem tudom, az idő néha kifolyik a kezem közül, nehéz ilyen dolgokban gondolkodnom. Akkor már benne voltunk a készítési folyamatban, sőt elég sok szám megvolt már, és úgy gondoltam, hogy nem kell sok idő a megjelenéshez. A lemez már majdnem megjelent tavaly ősszel, de aztán jött egy angol promócég, és azt mondták, hogy akkor tudnának igazán foglalkozni vele, ha 2013 tavaszán jönne ki. Mérlegeltünk, hogy mi a fontosabb: az, hogy mielőbb kihozzuk a lemezt, vagy hallgatunk rájuk, ha szeretnénk valamilyen releváns külföldi megjelenést. Persze a zenész hajlamos azt gondolni, hogy na, elkészült a nagy mű, rögtön jelenjen is meg. De ez nem így működik, mert ekkor lép képbe a zenebiznisz gépezete.

MN: Amikor a Local Broadcast 2002-ben megjelent, még gyerekcipőben járt az internetes letöltés, a Cannot Walk Fly Instead idején már komolyan kezdett elterjedni, mostanra pedig már szinte csak így hallgatnak zenét az emberek. Ez a folyamat hogyan érintette a zenekart, hogyan tudott alkalmazkodni hozzá?

ZSB: Az első lemezünk még vinilen is kijött, sőt egy doboznyi magnókazettám is van belőle! Akkor még nagy dolognak számított, hogy felkerült az iTunesra. A CWFI már csak cédén és mp3-ban jelent meg, bár a Wings of Love-ból csináltak 7"-es kislemezt is a németek. Most is próbáltunk alkudozni, hogy legyen megint vinil, de aztán megegyeztünk, hogy azt a pénzt inkább promóra költik. Ha ekkora szünet van két album között, újra meg kell tanulni a zeneipar aktuális praktikáit. Már nem igazán érdekes, hogy milyen hordozón jelenik meg a lemez, hanem hogy milyen érdeklődést tudsz generálni köré. Most azt találtuk ki, hogy legyen az első kislemeznek, a Space Medusának valamilyen rendhagyó felvezetése, és pár barátom segített abban, hogy csináljunk egy web2-es, facebookos, közösségi aktivitással összekötött megjelenést. Így jött, hogy legyenek applikációk. Most az Intel céggel közösen fejlesztettünk egy Facebook-alkalmazást, amely jelenleg is fut, és értékes ajándékokat lehet nyerni vele, például egy érintőképernyős Ultrabookot. Azt vettem észre, hogy nehéz hosszabb ideig valami körül fenntartani a figyelmet, nagyon felgyorsult az információáramlás, és ami egyszer lefut a Facebook-falon, már nem újdonság többé.

MN: Utólag mi a véleményed az első két Zagar-lemezről?


Fotó: Sióréti Gábor

ZSB: A Local Broadcast szerintem igazi debütlemez, amire minden össze lett hordva. Egy hosz-szabb kreatív időszak lenyomata, több év alatt felhalmozódott élményanyag van benne. Utólag egyáltalán nem gondolom konceptlemeznek, legfeljebb a hangzás fogja össze valamennyire a számokat, de azért szeretem azt a lemezt. Nem szól túl jól, de van egy bája, a lo-fi sound lényegében az erénye, ez is annak a kornak a lenyomata. Akkoriban kezdődött igazán az otthoni komputeres zenekészítés. A második albumot már komolyabb stúdióban vettük föl, a rádió nagystúdiójában rögzítettük a dobot stb. Már próbáltunk koncepcióban gondolkozni, hogy nagyjából egy téma köré legyenek felfűzve a számok. Annak idején engem jobban érdekelt a gitárzene, úgyhogy egyértelműen hallatszanak rajta az akkori indie-fordulatok. Mint billentyűs szinte alig játszom, ez az egyik alapvető különbség a két lemez között.

MN: Az új albumra hatott bármilyen olyan zene, amit az elmúlt öt évben fedeztél fel?

ZSB: Az utóbbi időben is voltak változó zenei korszakaim, de sokkal gyorsabban játszódtak le, mint azelőtt. Sok autentikus dubzenét hallgattam: Lee Scratch Perryt, Augustus Pablót, és mindez elment a Rhythm & Soundig és a minimal technóig is. Aztán felfedeztem újra a Motown-hangzást, hallgattam Marvin Gaye-t, Bobby Womacket és a korai Jackson Five-dolgokat. Utána megint a kortárs elektronikus zene felé fordultam, és örültem, hogy nem kell állandóan a múltba révedni, mert jött pár új és izgalmas előadó, mint Bibio, Flying Lotus, a Toro Y Moi, a Chromeo, vagy pár éve Stephan Bodzin, Trentemoller... Az utóbbiak nemcsak rám, hanem a zenekar szinte összes tagjára nagy hatással voltak. A Space Medusa például a Bootsie által hozott alapra épül. A számról azt írták egy-két angol oldalon, hogy a Kitsuné kiadó dolgaira hasonlít, meg hogy van benne egyfajta "french touch" hangulat. Azt hiszem, az utóbbi években tényleg sokkal pozitívabb hangulatú zenék érdekeltek. Szerintem a Light Leaksen sokkal életigenlőbb, euforikusabb atmoszféra van jelen, mint az előző lemezeinken. Kicsit már untam a darkos melankóliát, és ez az újszerű, fényes, csilingelő valami kezdett izgatni. Még jelen van ugyan a pszichedelikus vonal, de azért már szivárog a fény.

MN: A Space Medusát a YouTube-on valaki a Stylo című Gorillaz-számhoz hasonlította. Téged mennyire tudnak felzaklatni a kritikusok és kommentelők analógiái?

ZSB: Néha bájosak tudnak lenni az ilyen megjegyzések. Egy adott komment könnyen elárulhatja az illető zenei tájékozottságát. A Space Medusa valóban a funkalapok köré épül, ebben a tekintetben nincs messze a Stylótól, de ilyen alapon a műfaj szinte öszszes számával rokonítható. Egyébként a Stylóban szerepel egy legendás Motown-énekes, Bobby Womack. Az a hozzászóló, aki azt emlegette, felfedezett tényleges hatásokat a zenénkben.

MN: A CWFI óta történt egy tagcsere a zenekarban, és Ligeti György immáron teljes jogú tagja a Zagarnak. Mennyiben alakult máshogy emiatt a Light Leaks megalkotása?

ZSB: Erre a lemezre már tudatosan nem terveztem erős gitárjelenlétet, de Gyuri játéka szervesen illeszkedett a lemez számaihoz. Ebben valószínűleg sokat segített, hogy elég régóta ismerjük egymást, és ő nagyon jól tudja, hogy milyen hangulatokra gerjedek. Empatikus zenei intelligenciával olyan ötleteket hozott, amik nagyon jó irányba vitték az anyagot, és a kísérletező hajlama is jól jött nem egy számban.

MN: A második albumhoz hasonlóan ez is konceptlemez, de több tematika is ráhúzható. Egyrészt ott vannak a címekben felbukkanó sci-fi utalások, másrészt ott van a fény motívuma, harmadrészt pedig a promócióban is sokat emlegetett "gyermekvonulat". Melyik koncepció a leghangsúlyosabb?

ZSB: Eredetileg a sci-fi vonalon indultam el: rengeteg sci-fit néztem, Stanislaw Lemet olvastam, újra elővettem a régi Galaktika magazinjaimat. Egy ideig úgy volt, hogy a lemezartworköt is a Galaktika egykori grafikusa készíti majd el, de végül nem mellette döntöttem. Aztán észrevettem, hogy a sci-fiben is igazából a drámát keresem. Nagyon tetszett például Lars von Trier Melankóliája vagy a Felettünk a Föld című film. Aztán volt egy befelé forduló időszakom, amikor a saját útkeresésem során a gyerekkori emlékeimhez nyúltam vissza. Ez idő tájt kicsit kiégettnek éreztem magam, és semmi nem izgatott igazán, úgyhogy elkezdtem nosztalgikusan visszaemlékezni arra, amikor kisgyerekként olyan izgalmasnak tűnt körülöttem a világ, hogy mennyire tudtam lelkesedni a dolgokért. Szinte tudatmódosult állapotba kerültem, és elkezdtem újra robotokat, képregényeket gyűjteni, gyerekfilmeket nézni. Tetszett ennek az egésznek a romantikája, és ezt próbáltam meg összegyúrni egy kicsit a science fictionnel. A Light Leaks tulajdonképpen egy időutazás a színes fantáziájú gyerekkorba, amikor az ember még úgy érzi, hogy bármilyen csoda megtörténhet vele.

MN: Az Outsiders című számban hallható egy vendégművész, Mad-X. Vele hogyan kerültetek kapcsolatba?

ZSB: Mindenképpen akartunk egy autentikus, fekete MC-betétet. Kiszúrtam pár érdekes hangú előadót, akik hajlandók lennének egy magunkfajta zenekarnál közreműködni. Nagy nevet nem akartunk, csak a stílusjegy volt a lényeg, végül a londoni Mad-X-re esett a választás. Elküldtük neki a számot, távmunkában született az együttműködés, nem is találkoztunk. Egyébként ő egy csaj - a hangja alapján ezen mindenki egy kicsit meglepődik.

MN: Honnan jött az ötlet, hogy dalt írjatok Lugosi Béláról?

ZSB: Szerettem volna egy olyan jellegzetesen magyar vonatkozást, ami a külföldieknek sem idegen. Aztán láttam a Tim Burton-féle Ed Wood filmet, és így jött az ötlet, hogy Lugosiról kéne számot írni. Megnéztem újra pár filmjét, szinte hihetetlen, hogy mennyire hunglish kiejtéssel beszél. Mai szemmel mintha paródia lenne. A szám egy szatirikus horrordub lett, amelyben az old school horror filmzenékre jellemző sztereotípiák - mint a magasan vibráló szellemszinti meg a tremolós westerngitár - is megjelennek.

MN: Hogyan tervezitek "megmozgatni" a lemezt?

ZSB: A hazai lemezbemutató a Millenárison lesz április 13-án, ezt követi a lemez külföldi megjelenése április 29-én. Nem tudjuk, milyen lesz a fogadtatása, de reméljük, hogy sikerül kinti koncerteket is szervezni. Együttműködünk egy angol píárcéggel, amely többek között a Thievery Corporationt, a Groove Armadát és az Airt is promotálja. Ezenkívül egy Benelux menedzsment is népszerűsíti a lemezt. Meglátjuk, hova tudnak minket eljuttatni. Nem azt reméljük, hogy a nemzetközi fesztiválok nagyszínpadjaira kerülünk vele, hanem hogy a zenekart a maga szcénájában a helyi értékén kezelik.

MN: Amikor ez az interjú készül, épp elsők vagytok a Petőfi rádió játszási listáján a Space Medusával. Sok együttes hálás azért, amiért a Petőfi játssza a dalait, de ezt leszámítva a többség a magyarországi popzenei állapotokat, a megjelenési körülményeket eléggé negatívan ítéli meg. Te hogyan látod ezt?

ZSB: Szerintem nem rossz a helyzet, nagyon sok új, friss kezdeményezés van, gondolok itt például olyan zenekarokra, projektekre, mint a Belle Belle, a Kanagawa vagy a Polar Dear, akik szerintem túlmutatnak a mostani magyar könnyűzenei kereteken. Belle Belle csinált is egy Space Medusa-remixet, és a lemezbemutatónkon is fellép majd. A Toldi klubos parti-sorozatok is nagyon szimpatikusak számomra; a jó ízlésű szervező brigádnak köszönhetően tényleg friss, progresszív zenékre lehet ott pörögni.

Figyelmébe ajánljuk

Gombaszezon

Michelle a magányos vidéki nénik eseménytelen, szomorú életét éli. Egyetlen barátnőjével jár gombászni, vagy viszi őt a börtönbe, meglátogatni annak fiát, Vincent-t.

Világító árnyak

A klasszikus balett alapdarabját annak leghíresebb koreográfiájában, az 1877-es Marius Petipa-féle változatában vitte színre Albert Mirzojan, Ludwig Minkus zenéjére.

Huszein imám mártíromsága

Az Izrael és Irán között lezajlott tizenkét napos háború újra rádöbbentette a régió népeit: új közel-keleti hatalmi rend van kialakulóban. Az egyre élesebben körvonalazódó kép azonban egyre többeket tölt el félelemmel.

„A lehetőségek léteznek”

Úgy tűnik, hogy az emberi történelem és politika soha nem fog megváltozni. Kőbalta, máglyán égő „eretnekek”, százéves háborúk, gulágok… Vagy­is mi sohasem fogunk megváltozni. Reménytelen.

Taxival Auschwitzba

Idén áprilistól a francia közszolgálati televízió közel kilenc­órányi dokumentumfilm-folyamban mutatta be azt a három történelmi pert, amelyek során 1987 és 1998 között a náci kollaboráns Vichy-rezsim egykori kiszolgálóinak kellett számot adniuk bűneikről. A három film mindegyike más-más oldalról mutatja be a megszállás időszakát. A YouTube-on is hozzáférhető harmadiknak van talán a leginkább megszívlelendő tanulsága.

Lábujjhegyen

A hízelgéseknek, a geopolitikai realitásoknak és a szerencsének köszönhetően jól zárult a hágai NATO-csúcs. Azonban az, hogy a tagállamok vezetői jól tudják kezelni az Egyesült Államok elnökének egóját, nem a transzatlanti kapcsolatok legszilárdabb alapja.

Milliókat érő repedések

Évekig kell még nézniük a tátongó repedéseket és leváló csempéket azoknak a lakóknak, akik 2016-ban költöztek egy budafoki új építésű társasházba. A problémák hamar felszínre kerültek, most pedig a tulaj­donosok perben állnak a beruházóval.

Egyenlőbbek

Nyilvánosan megrótta Szeged polgármestere azokat a képviselőket – köztük saját szövetségének tagjait –, akik nem szavazták meg, hogy a júliustól érvényes fizetésemelésük inkább a szociális alapba kerüljön. E képviselők viszont azt szerették volna, hogy a polgármester és az alpolgármesterek bérnövekménye is közcélra menjen.

Pillanatnyi nehézségek

Gyors viták, vetélkedő erős emberek, ügynöközés és fele-fele arányban megosztott tagság: megpróbáltuk összerakni a szép reményekkel indult, de a 2026-os választáson a távolmaradás mellett döntő liberális párt történetét.