Öt év szünet után elkészült az együttes új munkája, a Light Leaks. A zenekarvezetővel a hosszú kihagyásról, a folyamatosan változó zeneiparról, a science fictionről és Lugosi Béláról beszélgettünk.

Magyar Narancs: A legutóbbi Zagar-album, a Cannot Walk Fly Instead (CWFI) 2007 őszén jelent meg. Mit csináltál az azóta eltelt öt és fél évben?

Zságer Balázs: Pont a múltkor jegyezte meg valaki, hogy az első és a második lemez között is ugyanennyi idő telt el, úgy látszik, nekünk tényleg ennyi időre van szükségünk ahhoz, hogy kijöjjünk egy új albummal. A nagyobb kreatív folyamatok során mindig felgyülemlenek számok, vázlatok, amik nem kerülnek fel az albumokra, szerettem volna, hogy ezek is napvilágot lássanak. A CWFI megjelenése után elkezdtem egy kicsit a tánczene felé fordulni, ekkor született meg a Demon Superior projekt, amit az öcsémmel ketten csináltunk. A Demon Superior alapját is az albumokról leesett forgácsok képezték. Ami említésre méltót még csináltam, az egy-két filmzene volt, készítettem zenét Török Ferenc Apacsok című darabjához, ami a Radnótiban futott, tévéfilm is lett belőle, meg leszállítottam pár betétdalt egy brit-bolgár-magyar koprodukciós filmbe, a Mission Londonba. Amikor az előző lemezünk 2009-ben külföldön is megjelent, úgy éreztük, hogy a Wings of Love-ban talán van még annyi, hogy elvigye a hátán a lemezt. De sajnos ez csak többé-kevésbé sikerült. Mindenféle promócég és menedzsment azzal utasított vissza, hogy ez nem friss anyag. Ennek ellenére több kinti rádió is, többek között a német Radio Eins is játszott róla pár számot. Közben tízéves lett a zenekar, ennek kapcsán volt egy jubileumi koncertünk a Trafóban, meg egy nagyobb szabású koncertünk a Müpa nagytermében, ahol kortárs táncosokkal léptünk fel. Amikor mindez lement, nekiálltunk a Light Leaksnek, szóval nem arról volt szó, hogy 2007 óta folyamatosan készültek a számok; fontosnak tartottam, hogy egy kicsit leülepedjenek a dolgok.

MN: Egy 2011 eleji interjúdban azt mondtad, hogy a lemez kijöhet 2012 elejére, de végül csak most tavasszal jelenik meg. Mi volt az oka a késésnek?

ZSB: Nem tudom, az idő néha kifolyik a kezem közül, nehéz ilyen dolgokban gondolkodnom. Akkor már benne voltunk a készítési folyamatban, sőt elég sok szám megvolt már, és úgy gondoltam, hogy nem kell sok idő a megjelenéshez. A lemez már majdnem megjelent tavaly ősszel, de aztán jött egy angol promócég, és azt mondták, hogy akkor tudnának igazán foglalkozni vele, ha 2013 tavaszán jönne ki. Mérlegeltünk, hogy mi a fontosabb: az, hogy mielőbb kihozzuk a lemezt, vagy hallgatunk rájuk, ha szeretnénk valamilyen releváns külföldi megjelenést. Persze a zenész hajlamos azt gondolni, hogy na, elkészült a nagy mű, rögtön jelenjen is meg. De ez nem így működik, mert ekkor lép képbe a zenebiznisz gépezete.

MN: Amikor a Local Broadcast 2002-ben megjelent, még gyerekcipőben járt az internetes letöltés, a Cannot Walk Fly Instead idején már komolyan kezdett elterjedni, mostanra pedig már szinte csak így hallgatnak zenét az emberek. Ez a folyamat hogyan érintette a zenekart, hogyan tudott alkalmazkodni hozzá?

ZSB: Az első lemezünk még vinilen is kijött, sőt egy doboznyi magnókazettám is van belőle! Akkor még nagy dolognak számított, hogy felkerült az iTunesra. A CWFI már csak cédén és mp3-ban jelent meg, bár a Wings of Love-ból csináltak 7"-es kislemezt is a németek. Most is próbáltunk alkudozni, hogy legyen megint vinil, de aztán megegyeztünk, hogy azt a pénzt inkább promóra költik. Ha ekkora szünet van két album között, újra meg kell tanulni a zeneipar aktuális praktikáit. Már nem igazán érdekes, hogy milyen hordozón jelenik meg a lemez, hanem hogy milyen érdeklődést tudsz generálni köré. Most azt találtuk ki, hogy legyen az első kislemeznek, a Space Medusának valamilyen rendhagyó felvezetése, és pár barátom segített abban, hogy csináljunk egy web2-es, facebookos, közösségi aktivitással összekötött megjelenést. Így jött, hogy legyenek applikációk. Most az Intel céggel közösen fejlesztettünk egy Facebook-alkalmazást, amely jelenleg is fut, és értékes ajándékokat lehet nyerni vele, például egy érintőképernyős Ultrabookot. Azt vettem észre, hogy nehéz hosszabb ideig valami körül fenntartani a figyelmet, nagyon felgyorsult az információáramlás, és ami egyszer lefut a Facebook-falon, már nem újdonság többé.

MN: Utólag mi a véleményed az első két Zagar-lemezről?

Fotó: Sióréti Gábor

ZSB: A Local Broadcast szerintem igazi debütlemez, amire minden össze lett hordva. Egy hosz-szabb kreatív időszak lenyomata, több év alatt felhalmozódott élményanyag van benne. Utólag egyáltalán nem gondolom konceptlemeznek, legfeljebb a hangzás fogja össze valamennyire a számokat, de azért szeretem azt a lemezt. Nem szól túl jól, de van egy bája, a lo-fi sound lényegében az erénye, ez is annak a kornak a lenyomata. Akkoriban kezdődött igazán az otthoni komputeres zenekészítés. A második albumot már komolyabb stúdióban vettük föl, a rádió nagystúdiójában rögzítettük a dobot stb. Már próbáltunk koncepcióban gondolkozni, hogy nagyjából egy téma köré legyenek felfűzve a számok. Annak idején engem jobban érdekelt a gitárzene, úgyhogy egyértelműen hallatszanak rajta az akkori indie-fordulatok. Mint billentyűs szinte alig játszom, ez az egyik alapvető különbség a két lemez között.

MN: Az új albumra hatott bármilyen olyan zene, amit az elmúlt öt évben fedeztél fel?

ZSB: Az utóbbi időben is voltak változó zenei korszakaim, de sokkal gyorsabban játszódtak le, mint azelőtt. Sok autentikus dubzenét hallgattam: Lee Scratch Perryt, Augustus Pablót, és mindez elment a Rhythm & Soundig és a minimal technóig is. Aztán felfedeztem újra a Motown-hangzást, hallgattam Marvin Gaye-t, Bobby Womacket és a korai Jackson Five-dolgokat. Utána megint a kortárs elektronikus zene felé fordultam, és örültem, hogy nem kell állandóan a múltba révedni, mert jött pár új és izgalmas előadó, mint Bibio, Flying Lotus, a Toro Y Moi, a Chromeo, vagy pár éve Stephan Bodzin, Trentemoller... Az utóbbiak nemcsak rám, hanem a zenekar szinte összes tagjára nagy hatással voltak. A Space Medusa például a Bootsie által hozott alapra épül. A számról azt írták egy-két angol oldalon, hogy a Kitsuné kiadó dolgaira hasonlít, meg hogy van benne egyfajta "french touch" hangulat. Azt hiszem, az utóbbi években tényleg sokkal pozitívabb hangulatú zenék érdekeltek. Szerintem a Light Leaksen sokkal életigenlőbb, euforikusabb atmoszféra van jelen, mint az előző lemezeinken. Kicsit már untam a darkos melankóliát, és ez az újszerű, fényes, csilingelő valami kezdett izgatni. Még jelen van ugyan a pszichedelikus vonal, de azért már szivárog a fény.

MN: A Space Medusát a YouTube-on valaki a Stylo című Gorillaz-számhoz hasonlította. Téged mennyire tudnak felzaklatni a kritikusok és kommentelők analógiái?

ZSB: Néha bájosak tudnak lenni az ilyen megjegyzések. Egy adott komment könnyen elárulhatja az illető zenei tájékozottságát. A Space Medusa valóban a funkalapok köré épül, ebben a tekintetben nincs messze a Stylótól, de ilyen alapon a műfaj szinte öszszes számával rokonítható. Egyébként a Stylóban szerepel egy legendás Motown-énekes, Bobby Womack. Az a hozzászóló, aki azt emlegette, felfedezett tényleges hatásokat a zenénkben.

MN: A CWFI óta történt egy tagcsere a zenekarban, és Ligeti György immáron teljes jogú tagja a Zagarnak. Mennyiben alakult máshogy emiatt a Light Leaks megalkotása?

ZSB: Erre a lemezre már tudatosan nem terveztem erős gitárjelenlétet, de Gyuri játéka szervesen illeszkedett a lemez számaihoz. Ebben valószínűleg sokat segített, hogy elég régóta ismerjük egymást, és ő nagyon jól tudja, hogy milyen hangulatokra gerjedek. Empatikus zenei intelligenciával olyan ötleteket hozott, amik nagyon jó irányba vitték az anyagot, és a kísérletező hajlama is jól jött nem egy számban.

MN: A második albumhoz hasonlóan ez is konceptlemez, de több tematika is ráhúzható. Egyrészt ott vannak a címekben felbukkanó sci-fi utalások, másrészt ott van a fény motívuma, harmadrészt pedig a promócióban is sokat emlegetett "gyermekvonulat". Melyik koncepció a leghangsúlyosabb?

ZSB: Eredetileg a sci-fi vonalon indultam el: rengeteg sci-fit néztem, Stanislaw Lemet olvastam, újra elővettem a régi Galaktika magazinjaimat. Egy ideig úgy volt, hogy a lemezartworköt is a Galaktika egykori grafikusa készíti majd el, de végül nem mellette döntöttem. Aztán észrevettem, hogy a sci-fiben is igazából a drámát keresem. Nagyon tetszett például Lars von Trier Melankóliája vagy a Felettünk a Föld című film. Aztán volt egy befelé forduló időszakom, amikor a saját útkeresésem során a gyerekkori emlékeimhez nyúltam vissza. Ez idő tájt kicsit kiégettnek éreztem magam, és semmi nem izgatott igazán, úgyhogy elkezdtem nosztalgikusan visszaemlékezni arra, amikor kisgyerekként olyan izgalmasnak tűnt körülöttem a világ, hogy mennyire tudtam lelkesedni a dolgokért. Szinte tudatmódosult állapotba kerültem, és elkezdtem újra robotokat, képregényeket gyűjteni, gyerekfilmeket nézni. Tetszett ennek az egésznek a romantikája, és ezt próbáltam meg összegyúrni egy kicsit a science fictionnel. A Light Leaks tulajdonképpen egy időutazás a színes fantáziájú gyerekkorba, amikor az ember még úgy érzi, hogy bármilyen csoda megtörténhet vele.

MN: Az Outsiders című számban hallható egy vendégművész, Mad-X. Vele hogyan kerültetek kapcsolatba?

ZSB: Mindenképpen akartunk egy autentikus, fekete MC-betétet. Kiszúrtam pár érdekes hangú előadót, akik hajlandók lennének egy magunkfajta zenekarnál közreműködni. Nagy nevet nem akartunk, csak a stílusjegy volt a lényeg, végül a londoni Mad-X-re esett a választás. Elküldtük neki a számot, távmunkában született az együttműködés, nem is találkoztunk. Egyébként ő egy csaj - a hangja alapján ezen mindenki egy kicsit meglepődik.

MN: Honnan jött az ötlet, hogy dalt írjatok Lugosi Béláról?

ZSB: Szerettem volna egy olyan jellegzetesen magyar vonatkozást, ami a külföldieknek sem idegen. Aztán láttam a Tim Burton-féle Ed Wood filmet, és így jött az ötlet, hogy Lugosiról kéne számot írni. Megnéztem újra pár filmjét, szinte hihetetlen, hogy mennyire hunglish kiejtéssel beszél. Mai szemmel mintha paródia lenne. A szám egy szatirikus horrordub lett, amelyben az old school horror filmzenékre jellemző sztereotípiák - mint a magasan vibráló szellemszinti meg a tremolós westerngitár - is megjelennek.

ZSB: A hazai lemezbemutató a Millenárison lesz április 13-án, ezt követi a lemez külföldi megjelenése április 29-én. Nem tudjuk, milyen lesz a fogadtatása, de reméljük, hogy sikerül kinti koncerteket is szervezni. Együttműködünk egy angol píárcéggel, amely többek között a Thievery Corporationt, a Groove Armadát és az Airt is promotálja. Ezenkívül egy Benelux menedzsment is népszerűsíti a lemezt. Meglátjuk, hova tudnak minket eljuttatni. Nem azt reméljük, hogy a nemzetközi fesztiválok nagyszínpadjaira kerülünk vele, hanem hogy a zenekart a maga szcénájában a helyi értékén kezelik.

MN: Amikor ez az interjú készül, épp elsők vagytok a Petőfi rádió játszási listáján a Space Medusával. Sok együttes hálás azért, amiért a Petőfi játssza a dalait, de ezt leszámítva a többség a magyarországi popzenei állapotokat, a megjelenési körülményeket eléggé negatívan ítéli meg. Te hogyan látod ezt?

ZSB: Szerintem nem rossz a helyzet, nagyon sok új, friss kezdeményezés van, gondolok itt például olyan zenekarokra, projektekre, mint a Belle Belle, a Kanagawa vagy a Polar Dear, akik szerintem túlmutatnak a mostani magyar könnyűzenei kereteken. Belle Belle csinált is egy Space Medusa-remixet, és a lemezbemutatónkon is fellép majd. A Toldi klubos parti-sorozatok is nagyon szimpatikusak számomra; a jó ízlésű szervező brigádnak köszönhetően tényleg friss, progresszív zenékre lehet ott pörögni.