Lemez

Amber Smith: Record

Zene

Noha már nincs körülöttük akkora felhajtás, mint tíz−tizenöt évvel ezelőtt, az Amber Smith töretlenül szállítja a lemezeket. A 2017-es New után most itt az új album, mely az időközben külföldre költöző Faragó Tamás gitáros nélkül készült el, így a Record trió felállásban készült. Egy befelé néző, reflektáló lemezt kaptunk most tőlük, amelyen a sok esetben minimalista szövegek többnyire az elmúlás és a szakítás témáját járják körül. Ami érdekes, hogy hiába távozott Faragó, ez egy igencsak gitárközpontú album lett, a korábbinál kevesebb szintetizátorral. A nyitó The Bellben máris ott van a lemezen többször is visszaköszönő Johnny Marr-hatás – amúgy egy tipikusan Amber Smith-es hangzású dal ez, akárcsak az ezt követő Everybody Needs a Heart­break Sometimes. Az igaz, hogy az együttesnek már rég kialakult a saját stílusa, de azért időnként kihallani a különböző hatásokat, ráadásul Poniklo Imréék ezúttal bevallottan olyan elődöktől merítettek ihletet, mint a The Smiths, a The Police vagy a korai, még trió felállású The Cure. A Folksinger’s Midnight Crisis eleje kicsit olyan, mint a Dashboard című Modest Mouse-sláger, amelyben Johnny Marr gitározott, és ebben a dalban egy kicsit a The Kinks is felsejlik. A What Do I Have to Do-ból szintén Marrt lehet kihallani, a Wasted Love-ból az Interpolt, ami pedig a Young and Free-t illeti, ott a legendás Be My Baby című The Ronettes-sláger intrója köszön vissza. Jók a balladák is a lemezen, különösen a Girl From My Dreams és a Club of 70; utóbbinak a szövegében még Kurt Cobaint is megemlítik. A Back to the Shell bizonyos sorait akár a világban jelenleg zajló horrorhelyzetre is érthetjük, és ha legjobb dalt kéne választani, akkor a nagyszerű gitározással kísért Pinocchiót érdemes kiemelni. Ritka, hogy egy zenekar a szólógitáros kiválása után ennyire erős gitáros lemezt készít, az idén 2 éves Amber Smithnek ez most sikerült, és így a szintik hiánya sem fájó.

Amber Smith Records, 2020

Figyelmébe ajánljuk

A pénztelenség segíthet a Homokhátságon

Lényegében elkaszálta a kormány a Homokhátság, pontosabban a Duna-Tisza-köze vízpótlási projektjeit. Egy határozatban a leghátulra sorolták a beruházást, így aligha lesz esély arra, hogy megvalósuljon. Elsőre rossz hírnek tűnik ez, valójában ennél jobb nem is történhetett volna a térséggel.