„Ahogy az események hatása alatt kóválygunk szálláshelyünkre a zágrábi éjszakában, abban reménykedünk, hogy legközelebb már nem kell külföldre utaznunk Arcade Fire-koncertért” – írtuk tavalyi lelkesedésünkben (lásd: Csapatépítők, 2017. június 29.), így hát az igazság pillanatának is tekinthettük volna a vasárnapi koncertet. De elsőre sajnos az vált egyértelművé, hogy a montréali zenekart milliós példányszámban eladott lemezei és milliós nézőszámú világturnéi ellenére sem ismerik Magyarországon, a várva-várt első budapesti fellépésükre alig kíváncsiak. Persze minden rosszban van valami jó, valószínűleg nincs még egy hely a világon, ahol olyan közelről és ilyen kényelmesen lehet megtekinteni Win Butlerékat, mint Budapesten.
Noha a mostani turné apropója a tavaly megjelent Everything Now című album (lásd: A kevesebb több, 2017. augusztus 10.), a kétórás program inkább afféle életmű-keresztmetszet volt. A dalokat szinte azonos arányban válogatták össze az eddig megjelent öt albumról, így akik most ismerkedtek az együttessel, a legjobb számokat kapták, a rajongók pedig megelégedéssel nyugtázhatták, hogy megvan minden sláger, a legfrissebbeket (Everything Now, Creature Comfort) ugyanolyan, világsztároktól szokatlan lelkesedéssel játszották el, mint a legrégebbieket (Neighborhood 1-2-3, Rebellion, Wake Up), és nem maradhattak ki olyan alapművek sem, mint a Suburbs, a Neon Bible, a Ready to Start vagy a Reflektor. Meg nem tudnám mondani, hogy a felpörgetettség, vagy mégis az üres lelátók okozta csalódottság lehetett az oka, de az bizonyos, hogy ez a szimpatikus és hatalmas zenei tudással rendelkező társaság a koncert két órája alatt egy szusszanásnyi időt sem hagyott, még a számok között is valamiféle sűrű átkötő zaj szólt, szó szerint lezavarták a programot (tegyük hozzá, borzasztó profin), miközben legszívesebben felkiáltottunk volna a színpadra: nem kéne úgy sietni, ez nem lóverseny.
Papp László Aréna, június 17.
