Lemez

Ariel Pink: pom pom

  • Lang Ádám
  • 2015. január 12.

Zene

A kilencvenes évek közepe óta alkotó Ariel Pink csak 2010-ben, Before Today című albumával szerzett szélesebb körben ismertséget. Arra a remek lemezre Pink nem szimplán olyan számokat írt, amik akár a 80-as években is születhettek volna, hanem inkább magát a nosztalgiát zenésítette meg.

Számainak hangszerelésébe – az ellopott témák mellett – fura, letűnt időket idéző motoszkálások, visszhangok kerültek, a szürreális szövegek a gyermeki értetlenséget vitték színre, és amit rajta kívül csak nagyon kevesen tudnak: csomó olyan refrént írt, amire megesküdnénk, hogy hallottuk már, pedig mégsem.

A 2012-es, kicsit céltalan Mature Themes után a pom pom sokkal mélyebbre megy ebben a párhuzamos univerzumban. Ariel Pink eddigi lemezei minden eklektikusságuk mellett azért adtak egy homogén érzetet, most azonban olyan az egész, mintha valaki a szobájában hallgatná a kedvenc dalait – bármilyen tematika nélkül. Nemcsak a tipikus nyolcvanas évek vannak itt a pszichedéliába hajlított szintipoppal és AOR-slágerekkel, hanem minden, ami akkoriban megszólalhatott. Sun­shine pop, kvázi rajzfilmslágerek, goth rock vagy az AP korábbi korszakait idéző, recsegő lo-fi punk. Az utóbbi időben Madonnának és Grimesnak is beszóló énekes a szövegekben sem fukarkodik a meredek témákkal, a Black Balerinában például a papa viszi strip clubba az unokáját. Közben meg a legviccesebb témák mellett rendre jönnek a legszívszorítóbb vallomások is. A pom pomon a zenei világ végleg elhagyja előjeleit, kontextusait, és csak annyira lesz súlyos, mint a régi dobozokról lefújt, amúgy könnyű porréteg.

4AD, 2014

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.