Koncert

BOSTRIDGE, ADÈS

  • (ba)
  • 2015. január 12.

Zene

Brit zeneszerző-karmester a zongoránál, brit opera- és dalénekes a zongora mellett: bevált kombó, a múlt században Benjamin Britten és Peter Pears honosította meg a pódiumon. Az ő repertoárjukon is gyakran szerepelt Schubert dalciklusa, a Téli utazás.

Thomas Adès komponista alázattal, lelkiismeretes alapossággal adta a zongoraszólamot – a Téli utazásról szólva régóta illetlenség kí­séretnek nevezni az énekhanggal egyenrangú zongora játékát. Rugalmasság, árnyalt dinamika jellemezte ezt a zongorázást, és sokféle, felidéző erejű hangszín. Olvadékony volt a nosztalgiával visszapillantó dalokban, és finoman, túlzások nélkül, utalásszerűen oldotta meg a külső hanghatások, zörejek felidézését.

Ian Bostridge teljesítményét csak az egyrészt/másrészt retorikájával lehet értékelni. Egyrészt bejött a pódiumra egy külseje alapján igencsak fiatal ember, akiről azt írják, már ötvenéves. Életkorát, sőt érettségét azonban bebizonyította. Bár lassan melegedett bele, az ötödik daltól (A hársfa) teljes hitelességgel állította elénk a különféle pszichológiai esettanulmányokat, nem túlzás azt állítani, hogy kisebb szenvedés­enciklopédiát mutatott be a sze­relmi és társadalmi kitaszítottság tárgyköréből. A színházi élmény tehát hiánytalan volt. Másrészt azonban a decemberi dátum nem tett jót az előadás többi paraméterének. A közönség köhécseléséhez egyszer-egyszer a tenor is csatlakozott, s a nagy hangterjedelmű ciklusban a legmélyebb hangok alig szólaltak meg, a legmagasabbak pedig préselve jöttek elő, de Bostridge középfekvésben is valamivel élesebb hangon énekelt, mint amihez eddig hozzászoktatott. Rubatója általában spontán és életteli hatást keltett, de Adès néha alig győzte követni. Ezzel együtt szívbemarkoló élményt hozott a koncert, és két dal (A varjú, A faluban) felejthetetlen marad. Nem igazságos ilyenkor csil­lagokkal osztályozni.

Zeneakadémia, december 7.

Figyelmébe ajánljuk

Mi az üzenete a Hadházy Ákos és Perintfalvi Rita elleni támadásoknak?

Bő húsz éve elvetett mag szökkent szárba azzal, hogy egy önjelölt magyar cowboy egyszer csak úgy döntsön: erővel kell megvédenie gazdáját a betolakodótól – ha jóindulatúan szemléljük a Hadházy Ákossal történteket. Ennél valószínűleg egyszerűbb a Perintfalvi Ritával szembeni elképesztően alpári hadjárat: nem könnyű érveket hozni amellett, hogy ez valaminő egyéni ötlet szüleménye.

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.