Koncert

BOSTRIDGE, ADÈS

  • (ba)
  • 2015. január 12.

Zene

Brit zeneszerző-karmester a zongoránál, brit opera- és dalénekes a zongora mellett: bevált kombó, a múlt században Benjamin Britten és Peter Pears honosította meg a pódiumon. Az ő repertoárjukon is gyakran szerepelt Schubert dalciklusa, a Téli utazás.

Thomas Adès komponista alázattal, lelkiismeretes alapossággal adta a zongoraszólamot – a Téli utazásról szólva régóta illetlenség kí­séretnek nevezni az énekhanggal egyenrangú zongora játékát. Rugalmasság, árnyalt dinamika jellemezte ezt a zongorázást, és sokféle, felidéző erejű hangszín. Olvadékony volt a nosztalgiával visszapillantó dalokban, és finoman, túlzások nélkül, utalásszerűen oldotta meg a külső hanghatások, zörejek felidézését.

Ian Bostridge teljesítményét csak az egyrészt/másrészt retorikájával lehet értékelni. Egyrészt bejött a pódiumra egy külseje alapján igencsak fiatal ember, akiről azt írják, már ötvenéves. Életkorát, sőt érettségét azonban bebizonyította. Bár lassan melegedett bele, az ötödik daltól (A hársfa) teljes hitelességgel állította elénk a különféle pszichológiai esettanulmányokat, nem túlzás azt állítani, hogy kisebb szenvedés­enciklopédiát mutatott be a sze­relmi és társadalmi kitaszítottság tárgyköréből. A színházi élmény tehát hiánytalan volt. Másrészt azonban a decemberi dátum nem tett jót az előadás többi paraméterének. A közönség köhécseléséhez egyszer-egyszer a tenor is csatlakozott, s a nagy hangterjedelmű ciklusban a legmélyebb hangok alig szólaltak meg, a legmagasabbak pedig préselve jöttek elő, de Bostridge középfekvésben is valamivel élesebb hangon énekelt, mint amihez eddig hozzászoktatott. Rubatója általában spontán és életteli hatást keltett, de Adès néha alig győzte követni. Ezzel együtt szívbemarkoló élményt hozott a koncert, és két dal (A varjú, A faluban) felejthetetlen marad. Nem igazságos ilyenkor csil­lagokkal osztályozni.

Zeneakadémia, december 7.

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.