Nekrológ

Az egyetlen, téves út

Szofija Gubajdulina (1931–2025)

Zene

„Meg vagyok róla győződve, hogy a művészet bölcsője a vallás” – idézhetjük Szofija Gubajdulinát, ha a zenéje lényegét akarjuk megragadni.

Nem lepődünk meg, ha ilyen ars poeticát középkori énekek költőitől vagy a vatikáni kóruskomponistáktól hallunk, de a szovjet zeneszerzőt sem lehet méltatni anélkül, hogy Istenbe és a misztikusba vetett hitéről nem szólnánk. Nem voltak követői, nem alapított iskolát, a szovjet kultúrpolitika szerint „téves úton” járt, a nyugatiak pedig olykor csupán egzotikumként figyelték lelki gyötrelmeit. De vitathatatlanul olyan alkotó volt, aki áthidalta a Palestrina, Gesualdo vagy Bach zenéjét napjainktól elválasztó történelmi és eszmei távolságot.

Csisztopolban, Tatárföldön született, apja földmérő volt, anyja tanár, akiktől hamar megtanulta, hogy a hitét titkolni kell. Ötévesen Bach, Mozart, Beethoven műveivel ismerkedett, és kezdettől nem tudta elválasztani a hangok univerzumát a spiritualitástól. A konzervatóriumban egyedül Bartókot nem tiltották be a modernek közül, Sztravinszkij vagy Cage kottáit viszont csak kézen-közön adhatták egymásnak a jövő komponistái. Gubajdulina megpróbált beilleszkedni, de a Sztálin-ösztöndíj, a tagság a szovjet zeneszerzőegyletben, továbbá a remény, hogy a véres diktátor halála után türelmesebb idők következnek, sem tudta elvenni a kedvét a kísérletezéstől. Sosztakovics, akit hol felemelt, hol eltaszított a rendszer, arra biztatta, haladjon tovább a „téves úton”.

A hatvanas években még megengedték neki, hogy tehetségét és fékezett modernizmusát megrendelésekre pazarolja (1967-ben a Maugli szovjet adaptációjához írt zenét). A hetvenes években kérlelhetetlenül haladt saját ösvényén, és ez a KGB-nek is feltűnt. Rendszeresen feldúlták a lakását szamizdat, tiltott könyvek és kották után kutatva. Egy alkalommal egy ügynök megtámadta moszkvai lakóépülete liftjében. „Miért vagy ilyen lassú?” – sziszegte neki a nő, aki a haláltól nem, de az erőszaktól félt. Abban az időben, amikor a rögtönzés művészetét annak megbízhatatlansága miatt tiltották, improvizációs zenekart alapított népi hangszerekkel. 1979-ben hetedmagával hivatalosan is indexre került egy időre – a zsdanovi kultúrpolitika letéteményese, Tyihon Hrennyikov „mocsaras zajnak” nevezte a művészetét, amely „elszakadt a valóságtól”. „A feketelista és a mellőzés olyan alkotói szabadságot adott nekem, amit pénzzel sem lehetett volna megfizetni” – mondta később Gubajdulina.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Holt lelkek társasága

  • - turcsányi -

A gengszterfilm halott, halottabb már nem is lehetne. De milyen is lehetne a gengszterfilm? Nyugdíjas? Persze, hogy halott.

Kaptunk vonalat

Napjainkban mindannyiunk zsebében ott lapul minimum egy okostelefonnak csúfolt szuperszámítógép, és távoli emléknek tűnik ama hőskor, amikor a mai szórakoztatóelektronikai csúcsmodelleknél úgymond butább, de valójában nagyon is okos és rafinált eszközök segítségével értük el egymást.

Bobby a zuhany alatt

Úgy kezdődik minden, mint egy Rejtő-regényben. Gortva Fülöp, akit délvidéki szülőföldjén „Fulop”-nek anyakönyveztek, és akit idegen földön mindenki (angol vagy francia kiejtéssel) Philippe-nek szólít, de magát leginkább a becenevén, Golyóként határozza meg, Pocok gúnynévvel illetett barátjával Miamiban – pontosabban az attól kissé északra fekvő Fort Lauderdale kikötőjében – felszáll a Fantastic Voyage luxushajóra.

„Ez a háború köde”

Egyre többen beszélnek Izrael gázai hadműveleteiről népirtásként, de a szó köznapi használata elfedi a nemzetközi jogi fogalom definíció szerinti tartalmát. A szakértő ráadásul úgy véli, ha csak erről folyik vita, szem elől tévesztjük azokat a háborús bűnöket és jogsértéseket, amelyek éppúgy a palesztin emberek szenvedéseit okozzák.

A szabadság levéltára

Harminc éve költözött Budapestre a Szabad Európa Rádió archívuma, s lett annak a hatalmas gyűjteménynek, a Blinken OSA Archivumnak az alapzata, amely leginkább a 20. század második felére, a hidegháborúra, a szocialista korszakra és annak utóéletére fókuszál.