Nekrológ

Az egyetlen, téves út

Szofija Gubajdulina (1931–2025)

Zene

„Meg vagyok róla győződve, hogy a művészet bölcsője a vallás” – idézhetjük Szofija Gubajdulinát, ha a zenéje lényegét akarjuk megragadni.

Nem lepődünk meg, ha ilyen ars poeticát középkori énekek költőitől vagy a vatikáni kóruskomponistáktól hallunk, de a szovjet zeneszerzőt sem lehet méltatni anélkül, hogy Istenbe és a misztikusba vetett hitéről nem szólnánk. Nem voltak követői, nem alapított iskolát, a szovjet kultúrpolitika szerint „téves úton” járt, a nyugatiak pedig olykor csupán egzotikumként figyelték lelki gyötrelmeit. De vitathatatlanul olyan alkotó volt, aki áthidalta a Palestrina, Gesualdo vagy Bach zenéjét napjainktól elválasztó történelmi és eszmei távolságot.

Csisztopolban, Tatárföldön született, apja földmérő volt, anyja tanár, akiktől hamar megtanulta, hogy a hitét titkolni kell. Ötévesen Bach, Mozart, Beethoven műveivel ismerkedett, és kezdettől nem tudta elválasztani a hangok univerzumát a spiritualitástól. A konzervatóriumban egyedül Bartókot nem tiltották be a modernek közül, Sztravinszkij vagy Cage kottáit viszont csak kézen-közön adhatták egymásnak a jövő komponistái. Gubajdulina megpróbált beilleszkedni, de a Sztálin-ösztöndíj, a tagság a szovjet zeneszerzőegyletben, továbbá a remény, hogy a véres diktátor halála után türelmesebb idők következnek, sem tudta elvenni a kedvét a kísérletezéstől. Sosztakovics, akit hol felemelt, hol eltaszított a rendszer, arra biztatta, haladjon tovább a „téves úton”.

A hatvanas években még megengedték neki, hogy tehetségét és fékezett modernizmusát megrendelésekre pazarolja (1967-ben a Maugli szovjet adaptációjához írt zenét). A hetvenes években kérlelhetetlenül haladt saját ösvényén, és ez a KGB-nek is feltűnt. Rendszeresen feldúlták a lakását szamizdat, tiltott könyvek és kották után kutatva. Egy alkalommal egy ügynök megtámadta moszkvai lakóépülete liftjében. „Miért vagy ilyen lassú?” – sziszegte neki a nő, aki a haláltól nem, de az erőszaktól félt. Abban az időben, amikor a rögtönzés művészetét annak megbízhatatlansága miatt tiltották, improvizációs zenekart alapított népi hangszerekkel. 1979-ben hetedmagával hivatalosan is indexre került egy időre – a zsdanovi kultúrpolitika letéteményese, Tyihon Hrennyikov „mocsaras zajnak” nevezte a művészetét, amely „elszakadt a valóságtól”. „A feketelista és a mellőzés olyan alkotói szabadságot adott nekem, amit pénzzel sem lehetett volna megfizetni” – mondta később Gubajdulina.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.