Lemez

Az idő nem számít

ColorStar: Time is the Drug

  • - minek -
  • 2019. április 28.

Zene

Találós kérdés is lehetne: 23 éve alakult, tavaly volt 20 éve, hogy kijött első, máig kultikusnak számító, Heavenicetrip! című lemezük, az idén pedig a hetedik album is kikerült a kezük alól, elvégre sose kapkodták el a lemezkészítést…

Nem is a megfejtés a nehéz, hanem a titok felfejtése, hogy hogyan lehetett eredeti koncepciójuk megtartása mellett, a szükséges zenei evolúciót rendre abszolválva a felszínen maradniuk és a nyűgös és válogatós közönség érdeklődését ilyen sokáig fenntartani, és ha kellett, feléleszteni. A titokról keveset árul el, de ettől függetlenül tény: a ColorStar – mert róluk van szó – mindig afféle fúziós zenekar volt. Az őket érő zenei hatásokból – melyek egyformán érkeztek a kilencvenes években felvirágzó, sőt elburjánzó elektronikus zenei partikultúra, illetve a pszichedelikus rockzenei hagyomány, sőt még a keleti folktradícióból is táplálkozó, de már modern transz-zenék felől – már a kezdetek kezdetén remek, jól felismerhető saját stílust kevertek ki. A kínálkozó lehetőségekkel élve ügyesen, sokszor szellemesen építették be az új ingereket, és ne felejtsük azt sem, hogy épp jókor, jó időzítéssel is érkeztek egy olyan hangzással, ami idővel mind erősebb, masszívabb rajongótábort teremtett. A ColorStar-stílus egyik titka a feszes, dinamikus, az elektronikus tánczene emblematikus műfajainak (transz, techno, breakbeat, drum & bass) ritmusát életre keltő dob és basszusjáték mellett Szalay Péter jellegzetes, technikai tudást és invenciót ötvöző, izgalmas, váratlan dimenziókba vezető zenei témákat szolgáltató gitárjátéka.

A más formációkban (például a Korai Örömben vagy a rövid életű Stukkerben) is aktív Szalay ezúttal magára vállalta a lemezírás minden nyűgét és baját, sok tekintetben még a dalok (angol) szövegéért is ő felelt. Nem véletlenül fogalmazunk így, hiszen a – különösen a kon­certeken – tömény folyamatzeneként érzékelt ColorStar emlékezetes, néha határozottan dalszerű szerzemények sorát alkotta meg, nem véletlen, hogy az énekes Keleti András időközben a Budapest Bár projektben is jól érvényesítette orgánumát. De az új albumhoz mások is adták a hangjukat: a legtöbb dalban hallható Oláh Annamáriának, a Meszecsinka egzotikus hangú énekesnőjének jellegzetes vokálja, más dalokban (például a bluesos southern rock témát hozó Across the Desert címűben) viszont egész más karakterű énekhangot hallunk: Kozma Kata és Ruby Harlem ugyanis inkább a soul felől gazdagítja a hangzást.

Az Opening Theme (Landing in the D-Zone) szintipopot, house-t és űrrockot egy platformra hozó felütése a korábbi albumokhoz képest sok tekintetben másfajta inspirációt és orientációt sejtet, a Somogyi Ferenc által feljátszott feszes basszusalapjával minden tagot megmozgató, felütésében egyenesen a Visage-t megidéző Information megint csak visszaröpít a kora nyolcvanas évek posztpunk/new wave univerzumába. Talán a korábbi ColorStar-albumok után szokatlan, de kétségtelenül izgalmas, hogy a Sophie már a 1980 körüli Bowie-t vagy a korai Duran Durant is az eszünkbe juttatja, s mindez korántsem szentségtörés, mivel mindebből azért a hagyományos ColorStar-hangzást is kihallani. Később a gyökerekhez való tudatos visszatekintés még erősebb lesz, ehhez elég csak a kislemezen is kijött It’s all Aroundot vagy a címadó számot meghallgatni. Az egyórás trip bevallottan sokat merít a zenészek olvasmány- és film­élményeiből, ez a Time is the Drug egyszerre futurisztikus és elidegenült, zaklatottan disztópikus világában is tükröződik. Lehet, hogy az album ettől még nem lesz minden momentumában érdekfeszítő, de a jó megoldások elviszik a hátukon a produkciót, és az egyórányi játékidő szinte minden szakaszában akad annyi izgalom, hogy folyamatosan ébren tartsa figyelmet.

Launching Gagarin Records, 2019

Neked ajánljuk

Kommunális hulladékkal fűti a Duna Aréna létesítményeit a Budapesti Közművek a vizes VB alatt

  • Fizetett tartalom

A Budapesti Közművek keretén belül működő FŐTÁV Távhőszolgáltatási Divízió 2017 óta látja el távfűtéssel a Duna Arénát. A hőenergiát jelenleg a Budapesti Közművek tulajdonában lévő Fővárosi Hulladékhasznosító Mű állítja elő. Az erőmű az éves nagykarbantartás után múlt héten újra üzembe állt, - így a medencék megfelelő hőmérséklete és a használati melegvíz folyamatosan biztosított a FINA Világbajnokság gördülékeny lebonyolításához, valamint a magyar sikerekhez.