Lemez

Az idő nem számít

ColorStar: Time is the Drug

  • - minek -
  • 2019. április 28.

Zene

Találós kérdés is lehetne: 23 éve alakult, tavaly volt 20 éve, hogy kijött első, máig kultikusnak számító, Heavenicetrip! című lemezük, az idén pedig a hetedik album is kikerült a kezük alól, elvégre sose kapkodták el a lemezkészítést…

Nem is a megfejtés a nehéz, hanem a titok felfejtése, hogy hogyan lehetett eredeti koncepciójuk megtartása mellett, a szükséges zenei evolúciót rendre abszolválva a felszínen maradniuk és a nyűgös és válogatós közönség érdeklődését ilyen sokáig fenntartani, és ha kellett, feléleszteni. A titokról keveset árul el, de ettől függetlenül tény: a ColorStar – mert róluk van szó – mindig afféle fúziós zenekar volt. Az őket érő zenei hatásokból – melyek egyformán érkeztek a kilencvenes években felvirágzó, sőt elburjánzó elektronikus zenei partikultúra, illetve a pszichedelikus rockzenei hagyomány, sőt még a keleti folktradícióból is táplálkozó, de már modern transz-zenék felől – már a kezdetek kezdetén remek, jól felismerhető saját stílust kevertek ki. A kínálkozó lehetőségekkel élve ügyesen, sokszor szellemesen építették be az új ingereket, és ne felejtsük azt sem, hogy épp jókor, jó időzítéssel is érkeztek egy olyan hangzással, ami idővel mind erősebb, masszívabb rajongótábort teremtett. A ColorStar-stílus egyik titka a feszes, dinamikus, az elektronikus tánczene emblematikus műfajainak (transz, techno, breakbeat, drum & bass) ritmusát életre keltő dob és basszusjáték mellett Szalay Péter jellegzetes, technikai tudást és invenciót ötvöző, izgalmas, váratlan dimenziókba vezető zenei témákat szolgáltató gitárjátéka.

A más formációkban (például a Korai Örömben vagy a rövid életű Stukkerben) is aktív Szalay ezúttal magára vállalta a lemezírás minden nyűgét és baját, sok tekintetben még a dalok (angol) szövegéért is ő felelt. Nem véletlenül fogalmazunk így, hiszen a – különösen a kon­certeken – tömény folyamatzeneként érzékelt ColorStar emlékezetes, néha határozottan dalszerű szerzemények sorát alkotta meg, nem véletlen, hogy az énekes Keleti András időközben a Budapest Bár projektben is jól érvényesítette orgánumát. De az új albumhoz mások is adták a hangjukat: a legtöbb dalban hallható Oláh Annamáriának, a Meszecsinka egzotikus hangú énekesnőjének jellegzetes vokálja, más dalokban (például a bluesos southern rock témát hozó Across the Desert címűben) viszont egész más karakterű énekhangot hallunk: Kozma Kata és Ruby Harlem ugyanis inkább a soul felől gazdagítja a hangzást.

Az Opening Theme (Landing in the D-Zone) szintipopot, house-t és űrrockot egy platformra hozó felütése a korábbi albumokhoz képest sok tekintetben másfajta inspirációt és orientációt sejtet, a Somogyi Ferenc által feljátszott feszes basszusalapjával minden tagot megmozgató, felütésében egyenesen a Visage-t megidéző Information megint csak visszaröpít a kora nyolcvanas évek posztpunk/new wave univerzumába. Talán a korábbi ColorStar-albumok után szokatlan, de kétségtelenül izgalmas, hogy a Sophie már a 1980 körüli Bowie-t vagy a korai Duran Durant is az eszünkbe juttatja, s mindez korántsem szentségtörés, mivel mindebből azért a hagyományos ColorStar-hangzást is kihallani. Később a gyökerekhez való tudatos visszatekintés még erősebb lesz, ehhez elég csak a kislemezen is kijött It’s all Aroundot vagy a címadó számot meghallgatni. Az egyórás trip bevallottan sokat merít a zenészek olvasmány- és film­élményeiből, ez a Time is the Drug egyszerre futurisztikus és elidegenült, zaklatottan disztópikus világában is tükröződik. Lehet, hogy az album ettől még nem lesz minden momentumában érdekfeszítő, de a jó megoldások elviszik a hátukon a produkciót, és az egyórányi játékidő szinte minden szakaszában akad annyi izgalom, hogy folyamatosan ébren tartsa figyelmet.

Launching Gagarin Records, 2019

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.