Zenék a tó mellől

Balaton szelet

  • - minek -
  • 2012. július 10.

Zene

A magyar popzene páratlanul gazdag témakollekciójából természetesen nem hiányozhat a Balaton sem – rendkívüli műfaji gazdagság, a kifejezési módok sokasága: a top 10 magyar balatonos szám és videoklip.

Hó Márton és a Jégkorszak: Szandra

Nosztalgia, báj és irónia – édesbús emlékek a közelmúltból, páratlan értékű retrós filmfelvételek és hozzájuk igazított mai snittek kíséretében. Reaktivált rendőrségi kocka Lada, naftalinból előhúzott oldschool uniformisok vs. arcra terített Népsport (sajnos kivehetetlen, aznap éppen mit nyertek a világban a magyarok…). S mindehhez egy jól kifundált, nem is oly lo-fi, telivér „indie” gitárpopszám, ami könnyen megragad a fülben – a kétértelmű refrén meg pláne.

Szörényi Levente: Bánatvirág

Egy gyöngyszem Levente első, 1973-as szólólemezéről, ami már előlegezi a Fonográf hangzását – s az egész zenekar megszemlélhető kevés textilben, zömmel gumimatracon lebegve. Leginkább persze a képi világ kapcsolja a Balatonhoz, de az nagyon erősen: a tévéklipen, mely látnivalóan némileg később készült, hibátlan fecskekollekciót láthatunk (természetesen a frontember pszichedelikus narancsszínű gatyója viszi a prímet), illetve Németh Oszkár dobos teszi első tétova lépéseit a profi szörfössé válás útján. Az inkább ernyedtséget, de néha kifejezett vidámságot sugalló képek, no meg az életvidám countrys hangszerelés is nyilvánvalóvá teszi: a lírai én panasza itt csupán egyszerű szerepjáték.

4F Club: Balatoni nyár

Egy szinte kötelező „dance”-klasszikus a kilencvenes évek végéről – jól érzékelhetően az Ace Of Base (na, rájuk emlékszik még valaki?) nyomdokain. A kifejezőeszközök keresett egyszerűsége valósággal magával ragad, a valahol a reggae-ből extrahált ritmus hatására pedig ösztönszerűen elindul a bólogató fejmozgás. Ki a fene fog azzal törődni, hogy úgy gány az egész, ahogy van, s hogy a szerzők fejében egyetlen épkézláb verze sem született, mikor a refrén fülbemászó (bár divat- és öltözködési szakértők szerint kifejezetten félrevezető), az MC-k lendületesen darálják a semmit, s az igényesen leopárdmintás bikinik, fenekek és egyéb idomok amúgy is mindenért kárpótolnak.

UFO: Napolaj

Ez a klasszikus diszkótöltelék is bizonyítja, hogy a magyar viszonyok közé domesztikált eurodance virágkorában, a kilencvenes években főleg a lassú-középtempós, lüktetőn szintetikus számokat asszociálták a Balatonhoz. A korban valószínűleg az UFO vitte tökélyre a két sörényes bestia (4 sor ének), egy hajban szintén erős diszkópatkány (12 sor rappelés) felállást – kissé formabontó, hogy a valószínűleg mindenki által kívülről fújt refrénen („Hisz’ a szerelem is napolaj”, ugye…) külön rövid szólamot is írtak a vörös hölgynek. Nem mellesleg a zenekar naturbursa, MC-je (V. Zsolt, alias Dr. Love) idén tavasszal lebukott: kerítés és leánykereskedelem vádjával került előzetes letartóztatásba. Ő a gyors szabadulás mellett leginkább abban reménykedik, hogy a publikum inkább csak a géppuskaszájjal előadott rímek kovácsaként emlékszik majd rá. „Kinek annyit kell csak mondanom: Béla vagyok, szia!”

KFT: Balatoni nyár

Bornai Tibor halhatatlan egotripje – a 86-os Siker, Pénz, Nők, Csillogás című KFT-album ékköve (mint látják, ezzel szinte fel is soroltuk a balatoni típusú popzene fontos toposzait). Egyszerre idézi fel s teszi zárójelbe a dolog természeténél fogva sztereotip privát emlékeket, no meg az arra reflektáló popzenei sémákat. Mindehhez még afféle kedves, fülbemászó, szomorkás blődlinek is tűnik – ami az igazi szubverzív popzene védjegye!

Amorf Ördögök: Nekem a Balaton a Riviéra

Az egykor Németh Lehel és Felföldi Anikó által híressé tett dal a hagyományos magyar kisszerűség pompás himnusza, mely ugyanakkor valami bizonytalan eredetű, szedatív nyugalomba ringatja hallgatóját – s ez az idelinkelt, kétségtelenül ihletetten, jó ízléssel elővezetett easy listening clubpop feldolgozásra is igaz. Ha Tövisházi Ambrusnak és alkotótársainak (inkluzíve Péterfy Bori művésznő!) volt is oly szándéka, hogy zárójelbe tegye az eredeti mondanivalót, a talált képsorokból összevágott vizuális körítés szerencsére visszazökkent mindenkit az álmok és emlékek rózsaszín világába. Különben is: az öreg rövidlátó hangya (Varga Katalin: Gőgös Gúnár Gedeon) csakis Pomázra!

Cseh Tamás: A hatvanas évek

Pihekönnyű, némi zárójelbe tett zsurnalizmussal tálalt emléklenyomat, afféle zenés-poétikus tárca, amelyben a költői én nosztalgiával emlékszik vissza a hatvanas évekre, no meg a régi balatoni nyarakra – a hetvenes évek közepéről! Irigykedünk-e vagy sem, aligha lesz még egy olyan évtizedünk, amelybe ilyen reflektálatlan naivitással lehetne belefeledkezni.

Bergendy: Ha egyszer kiszáradna a Balaton

Egy kivételesen értékes felvétel, hiszen ez a szám soha nem került lemezre. Ráadásul napjainkban is égetően aktuális problémát dolgoz fel – hiszen kit ne izgatna a Balatonhoz hasonlóan szeszélyes vízjárású szikes tavak sorsa. Demjén Rózsi mindenesetre a topon – még a Fender basszust is megfürdeti egy kicsit a langyos vízben. Limnológus legyen a talpán, aki megállja tapsolás, táncolás nélkül!

Kaukázus: Balaton

Kardos-Horváth János és társai a magyar depresszív alterzene sötét bugyraiból tudósítanak saját, erősen deprimáló tavi élményeikről – habár, ha jól érzékeljük, a Balaton csupán ürügy az általános rosszkedv manifesztációjához és a kollégák megszólításához, megidézéséhez, Lovasitól Cseh Tamásig. Szomorú szám ez, némileg massive attackos modorban, mely bízvást ajánlható azoknak, akik azért járnak a Balatonra, hogy még szarabbul érezzék magukat.

Delta: Ne pisálj bele a Balatonba!

Összeállításunkból a keresetlen, nyílt, célratörő thrash sem maradhat ki – a fenti előadók zöméhez képest talán kevésbé kanonizált, ámde e plebejus szubkulturális környezetben igazi sztárnak számító Delta együttes gátlástalanul reciklálja neves elődei (a feljebb méltatott 4F Club és UFO együttesek) örökségét – de jól tudják, hogy haladni kell a korral, s a nejlonreggae-lüktetést nem árt némi óvodás-kiskamaszos jellegű, böfögős-fingós-recskázós „humorral” újratematizálni. Zárásként egy értékes lelet a rapbetétből: „Azt hiszem, hogy megúszom, de megint megyek hányni.”

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.