Két meglepetés is kíséri a Cult kilencedik lemezét: az egyik, hogy ez az első albumuk, amelyiken ugyanaz a zenekari felállás játszik, mint az előzőn, a másik pedig az, hogy egyáltalán megszületett.
A tiszteletbeli indiánnak tekinthető frontember, Ian Astbury úgy nyilatkozott pár évvel ezelőtt, hogy a zenekar nem oszlik fel ugyan, de a 2007-es Born Into This volt az utolsó lemezük, és a megváltozott zenehallgatási szokások következtében már csak EP-ket fognak kiadni, illetve a koncertezésre összpontosítanak majd. Nem lehet tudni, pontosan mi volt az oka, de az énekes szép lassan meggondolta magát, szerzőtársával, Billy Duffy gitárossal nekiállt dalokat komponálni, producernek visszahozta a leginkább a Metallica mellől ismert Bob Rockot (aki persze már a Culttal is többször dolgozott), valamint a sivatagi rocker Chris Gosst, és szép lassan összejött ez a tíz szám.
Abban, hogy a nyitó Honey From A Knife meglehetősen stoneresre sikeredett, nyilván Goss a bűnös - valószínűleg így játsszák a sivatagban a hard rockot. A dalban az indián tematika is visszaköszön (Astbury többször is hajtogatja, hogy "my wild Indian heart"), és akik az együttest a hard rockosabb dolgaiért szeretik, máris ütemesen bólogathatnak. A korai posztpunkos, gothos korszak kedvelőinek a Wolf kedvez, ami majdnem visszahozza a legnagyobb sláger, a She Sells Sanctuary riffjét, de azt is már inkább a jól megszokott hard rockos tálalásban. Fontos megemlíteni, hogy pozitív hangulat lengi be a lemezt, példa rá az Elemental Light és a már címében is beszédes Life>Death - ez utóbbi ballada esetében nem tévedtek azok a kollégák, akik David Bowie hatását vélték felfedezni.
A lemez második felében egy kicsit leül a hangulat: van itt is ballada (Wilderness Now), hipsztereknek beszóló rockhimnusz (A Pale Horse), és egy ilyen albumról természetesen nem hiányozhat az Ördög sem (Lucifer). Az unalomba fulladást végül a This Night In The City Forever című záródal izgalmas hömpölygése akadályozza meg, amit a Jim Morrisonért köztudottan rajongó Astbury közelmúltbeli doorsos vendégeskedése is ihlethetett. Összességében a Choice Of Weapon tisztességes munka, de nagyon érezhető, hogy ezt az albumot a törzsszurkolóknak készítették. A gothkorszakért rajongók persze már úgyis lemorzsolódtak rég, a többieknek viszont örömet fog okozni, főleg azok után, hogy a zenekar már lemondott a lemezkészítésről. Soha kellemetlenebb ígéretszegést.
Cooking Vinyl/Neon Music, 2012
