Lehetetlennek tűnő vállalkozás Kocsis Zoltán életművéről háromlemezes kiadványban képet adni. Nemcsak azért, mert ez az életmű felölel önálló zeneszerzői munkákat, hangszerelések sokaságát, más alkotó művének kiegészítését, írásokat, pedagógiai tevékenységet is, hanem mert ami CD-n bemutatható – a zongoraművészi és karmesteri életmű – is oly szerteágazó, hogy három lemezen keresztmetszetét nyújtani képtelenség.
Ezért aztán a Hungaroton nagy jelentőségű, értékmentő sorozatának Kocsist középpontba állító új albumát kézbe véve se azon furcsállkodjunk, hogy a három lemezen egyetlen hangnyi Bach vagy Beethoven sem szerepel (holott a Gould-követő Kocsis fiatal korának legnagyobb magyar Bach-játékosa volt, s az őt a nagyközönség körében híressé tevő versenygyőzelem Beethovenhez kapcsolódik). Azt se kifogásoljuk, hogy egy kottafejnyi Rachmaninovot sem hallunk, és azt se, hogy Debussytől szóló zongoradarab nem hangzik fel, csak a Csellószonáta. Örüljünk annak, hogy a három lemez kontextusba helyezi a művészt, bemutatva ösztönző kapcsolatait (Perényi, Berkes, Szenthelyi, Ránki, Schiff, Takács Kvartett, Kelemen), elkötelezettségeit (Bartók, Cage, Kurtág), a klasszikusokhoz fűződő újraértelmező viszonyát (Haydn, Mozart, Schubert), hogy Bartóktól olyan különlegességeket válogattak az antológiába a szerkesztők, mint a Kossuth-szimfónia (kapcsolat a Kocsis számára szintén fontos Richard Strausshoz) vagy a Fiatalkori hegedűverseny, s hogy ezek mellett „ellensúlyként” ott a Kontrasztok, a kétzongorás-ütős Szonáta és a Divertimento is.
Hungaroton, 2019
