Beethoven összes zongoraszonátáját végighallgatni: utazás. Végigkísérjük a zeneszerzőt a harminckét kompozíció által kijelölt pályán, a fiatalkori op. 2-től a kései op. 111-ig, s közben azt is megfigyeljük, hogyan változik az alkotó stílusa, kifejezésmódja, gondolatvilága. Még azt is észrevesszük, hogy itt is „minden másképpen van”, nem úgy, ahogyan mi gondolnánk, mert bizony a fiatal művész néz vissza (a klasszikába), az idősebb pedig (bár Beethoven, aki mindössze ötvenhét évet élt, soha nem érte meg az „idős” kort) előre, a romantika felé. Tehát fiatalon vagyunk maradiak, idősebb korunkban pedig forradalmárok? Vagy csak Beethoven volt ilyen? Az összes zongoraszonátát archív felvételeken hallgatni végig – ez még több, még érdekesebb: nem csupán utazás, de időutazás, mert ebben az esetben még azt is megfigyelhetjük, hogyan játszották ezeket a műveket egy régebbi korban, amely még másképpen vélekedett a zenei előadó-művészet feladatairól és lehetőségeiről, mint a miénk.
Most minden idők egyik legnagyobb Beethoven-játékosa, az osztrák Artur Schnabel (1882–1951) felvételei váltak ismét hozzáférhetővé. Ő volt az első a világon, aki felvette az összes Beethoven-szonátát. Ahogy Harold C. Schonberg, a New York Times zenekritikusa provokatívan fogalmazott: ő volt az ember, aki feltalálta Beethovent. E harmincas évekbeli felvételeken nem a hangzás az élmény legfőbb forrása: hiába a remastering, a zongora kissé kopogósan, szárazon szól. Más itt a nagy és fontos tapasztalat: a tempók, hangsúlyok, ritmusok mára már szinte elképzelhetetlen szabadsága, a rubato, a beszédszerű tagolás, az előadói egyéniség szerepe, amely, ne tagadjuk, nagyobb és jelentősebb, mint ma. Hát persze, akkoriban, a hangfelvétel-készítés hőskorában még nem játszott mindenki egyformán. Ez a kreatív bátorság az üzenet, amelyet Schnabel zongorázását hallgatva minden mai muzsikusnak érdemes megszívlelnie.
Warner Classics, 2016
