Nem éppen könnyed, de nemes szórakozást ígért az Electrify elektronikus zenei sorozat legutóbbi estje: a fellépők egyike sem arról híres, hogy kompromisszumkészséget mutatna a kifejezőeszközök megválasztásában. A figyelemre méltó magyar produkció (Modeo) után a brit Vessel (azaz Sebastian Gainsborough) például szinte minden fényforrás mellőzésével, az éjsötét teremben bünteti a szépszámú publikumot. A fémes hangokat és kemény indusztriális hangulatot kultiváló Vessel programjáról sok mindent el lehet mondani, de azt végképp nem, hogy monoton volna: az alapvetően a késő nyolcvanas, kora kilencvenes évek ipari tánczenéjét idéző kompozíciók hol az önfeledt pszichedélia, hol a roncsolt dubtechno felé kanyarodnak. Néha már-már direkt tánczene szól, ami persze ismét csörömpölő zajfalba torkollik.
Az estet a legnagyobb név, az Izlandon élő és alkotó, amúgy ausztrál származású Ben Frost zárja: a színpadi és filmes kollaborációiról is ismert zenekészítő bónusz elidegenítő elemként idegesítően villogó stroboszkópokkal bombázza a hallgatóságát – igaz, többen kifejezetten élvezik, hogy egy idő után kockákat látnak tőle. Mindez tökéletesen beágyazódik Frost zenei világába, mely úgy idézi meg a techno gépies lüktetését, hogy rendre némi különös érzelmességet csempész az összefonódó darabokba (a csaknem trance-es szintifutamok iránti ironikus vonzódását le sem tagadhatná). Meg kell hagyni, remekül ért a hangulat fokozásához, a forró hangulatú publikum pedig szinte issza keze munkáját, legyen szó majdnem klasszikus négynegyedes veretésről vagy egy farkasember-család csendespihenőjét megidéző állati morgásokról. S nem is oly kegyetlen, hogy a csúcsponton hagyja abba: a végén röpke ráadás gyanánt szépen lehoz mindenkit maga teremtette, sokrétegűen futurista világából a földre – a lecke tanulságosnak bizonyul, és elkísér a bárpultig, sőt még azon is túl.
Trafó, április 18.
