Fiatal művésznek megbocsátja az ember az olyan heterogén hanglemezműsort, amilyen a Spectrum című Warner Classics-albumé. Egy fiatal muzsikus sok mindent meg akar mutatni magából, és ehhez sokféle szerző kell. Márpedig Benjamin Beilman fiatal előadó, ha nem is pályakezdő. A washingtoni születésű, huszonhat éves hegedűs megnyert már egy-két versenyt (de egyet sem az igazán fontosak közül), tanult Chicagóban, a nagynevű philadelphiai Curtis Institute-ban és Németországban, a hasonlóan nagynevű Kronberg Akadémián (itt nem akármilyen mestere volt: Christian Tetzlaff), de eddig csak egy lemeze jelent meg, ez a mostani a második, egyúttal az első a Warnernél, amelynek újonnan szerződtetett művésze. Magyarországon még nem járt, sőt megkockáztatható, hogy nem is igen ismeri őt az itteni közönség.
A Spectrum Schubert, Janáček, Stravinsky és Fritz Kreisler egy-egy művét tartalmazza. Ám a lemez végére sem derül ki, mi kapcsolja össze a hegedűs és vele egykorú, állandó partnere, a dél-koreai Yekwon Sunwoo szerint az A-dúr Grand Duót (D 574), a Szonátát, a Divertimentót és a Bécsi rapszódiát. Azt mindenesetre megállapíthatjuk, hogy Beilman mindegyik darabban mutatósan és igen határozott, olykor rámenős karakterizálással hegedül, de játéka nem olyan letisztult, mint Baráti Kristófé, és nem is olyan szuggesztív és személyes, mint Vilde Frangé. Inkább némi modorosság érhető tetten nála, ezt jelzik a Schubert-duó glissandós fekvésváltásai és a Janáček-szonáta kissé kimódoltan hirtelen „modern” gesztusai. Stravinsky Divertimentójában már felszabadultabbnak éreztem játékát, a Kreisler-rapszódia pedig lehengerlően energikusnak mutatja. A számok sorában előrehaladva tehát egyre jobbak a lemez produkciói. Arra a kérdésre, hogy lesz-e Benjamin Beilmanból egyszer nagy művész, a kritikus egyelőre aligha felelhet. Talán igen, talán nem.
Warner Classics, 2016
