Lemez

Best of Hofi Géza

Zene

Úgy játszott a közönségén, akár egy hangszeren.

Hofi Géza második nagylemeze, az 1972-es Második menet borítójának hátoldalán van egy emlékezetes fotómontázs. Egymás mellett az 1960-as, 68-as, 70-es meg a 97501-es esztendő Hofija: először még épp csak a feje búbja látszik, aztán már derékig emelkedik ki, majd trónon ül, végül egy szobor talapzatát látjuk, rajta a „Gejza” felirat.

Mint annyi más Hofi-poén, úgy ez is nagyon bejött, hiszen a trónja máig megingathatatlan, szobra pedig már régen áll (és itt nemcsak a Nagymező utcai valóságos szoborra gondolhatunk).

Hofi Géza szobra

Hofi Géza szobra

 

A múlt század második felének humortörténete, minden televíziós agyonismétlés dacára, gyors ütemben távolodik tőlünk: a Vidám Színpad hajdani három legendás K-ja (Kazal, Kabos, Kibédi), meg Kellér Dezső és Darvas Szilárd immáron egy lezárt korszak halványuló emlékezetének része, Szuhay Balázs vagy épp Angyal János pedig még annak sem. Hofi Géza azonban elevenebb még a legtöbb ma működő stand-uposnál is.

Erre bizonyság a Hungaroton most megjelentetett kétlemezes antológiája is: a felhangzó számok, műsorrészletek szövegét szinte szóról szóra felmondhatnánk,

mégsem unjuk Hofit hallgatni.

Részben azért nem, mert az előadó által önmaga számára (Komlós János tevőleges közreműködésével) kialakított szerep és modor nemcsak a hitelességét őrzi, de a közönségigényekkel való harmóniáját is.

Ez éppúgy igaz Hofi állandósított pódiumfigurájára (tipo fissójára), a szabad szájú kőbányai plebejusra, mint a fellépésére, amelyet már a hetvenes évek elején így jellemzett Molnár Gál Péter: „Fölényesen bánt közönségével: a szónak szakmai és modorbeli tekintetében egyaránt.” A keresetlen proli és a magabiztosan kioktató profi önazonos elegye pedig minden jel szerint rendszerváltáson innen és túl, Hofi életében és holtában is hatásosnak bizonyul.

false

 

Fotó: Fortepan

A hatás meg az élmény frissességét persze a magyar élet változatlannak és megváltoztathatatlannak érzett undokságai, örök visszásságai is nagyban szolgálják. „Hogy én [m]ilyen friss vagyok!” – emlegette már maga Hofi is, egyszerre elégedetten és zsörtölődve, témáinak szűnni nem akaró aktualitását.

Nos, a best of válogatás ezt a jellegzetességet is váltig felmutatja: a bunkó kivagyiságtól a hatalmi arroganciáig tényleg sok mindenre ráismerhetünk a hetvenes, nyolcvanas és kilencvenes évek monológjaiból. Igaz, olykor azért, befogva a fülünket,

egy kicsit csalnunk kell

– azonban a rajongó számára az ilyesmi jószerint fel sem tűnik. Mondjuk, amikor a totális szovjet–kínai elhidegülés idején Hofi műsoraiban vissza-visszatérően feltűnt a külpolitikai vörös farok: „a kis kínai az nem mindig fal” – halljuk még most is a kiszólást a lemezen, és ilyenkor a tű helyett mi ugorhatunk egyet.

A válogatás természetesen Hofi Gézát, a jazz iránt egész pályafutása során olthatatlan vonzalmat tápláló énekest is felmutatja, még ha nem is mindig a legemlékezetesebb számaival, hiszen a Próbálj meg lazítani, a Felmegyek hozzád, vagy éppen a Koós Jánossal közösen előadott Macska-duett meg a Gumidominó most nem szerepel a lemezeken.

Hofival 1974-ben

Koóssal 1974-ben

Fotó: Fortepan

Mindazonáltal az 1978-as Szabhatjuk műsor címadó száma azért szerencsénkre fellelhető a trackek sorában, méghozzá egy hosszabb részlet indítása gyanánt. Itt ráadásul nem csupán Hofi muzikalitása meg énekszóban is remekül érvényesülő poentírozó hatása válik érzékletessé, hanem az egykori Mikroszkóp Színpad publikumát közös dalolásra késztető-kényszerítő fölényes lendülete is. Hofi Géza ugyanis sosem csak énekelt; közben úgy játszott a közönségén, akár egy hangszeren.

Hungaroton, 2019, 2 CD

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.