Koncert

Branford Marsalis Quartet

  • - kyt -
  • 2014. december 14.

Zene

A Branford Marsalis Quartet a világ legjobb dzsesszformációinak a listáján szokott szerepelni, és budapesti fellépésük teljes mértékben meggyőzött az értékelés helyénvalóságáról. Valamiért trombitás öccse, Wynton lett ismertebb, pedig a szaxofonos Branford Marsalis játéka is lenyűgöző, használja a hangszernek akár a szoprán, akár a tenor változatát.

Kirándult a könnyebb műfaj felé Sting kísérő­zenekarában, és játszott szólóban C. P. E. Bachot, illetve szimfonikus zenekari kísérettel klasszikusokat: Villa-Lobost, Glazunovot.

A Bartók hangversenyteremben igencsak ritka az ennyire telt ház, szinte meglepő mértékű volt az érdeklődés. Nem csupán Marsalis játékában lelhette örömét a közönség, hanem a többi zenész, így például a zongorista Joey Calderazzóéban is, aki az első daraboknál az este hősének tűnt, pedig az elején a kelleténél mintha halkabb lett volna a játéka. Előadásmódja és a szerzeményei is a dzsessz és a kortárs klasszikus zene határvonalán egyensúlyoztak. Sőt eleve meglepő volt a hagyományos dzsessznek ez a friss, korszerű, intellektualitása ellenére is érzelemgazdag megközelítése. Kellő szólólehetőséghez jutott a bőgős, Eric Revis és Evan Sherman dobos is, ami játékstílusuk egyéni, hűvös, szándékosan kissé kemény, ugyanakkor töredezett jegyeihez kínált megfigye­lési lehetőséget. Egy­úttal annak a tanulmányozásához is, hogy milyen gyakran és aggályosan próbálta Marsalis két szóló között instruálni az amúgy kitűnő ifjú ütőst.

Amúgy volt abban valami feszültség is, ahogy a kvintett hűvös fényben, mintegy önmagába zárva helyezkedett el a színpad közepén – mondhatni, távolról szólított fel az annál eltökéltebb közeledésre, befogadásra.

A saját szerzemények mellett eljátszottak egy-két őssztenderdet (pl. Cheek to Cheek, It Don’t Mean a Thing), és ezek is pillanatokon belül új, friss megvilágításba kerültek a szólókban. De az igazi élményt a koncert tökéletes szépsége, intim mélysége okozta.

Müpa, november 4.

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.

„Idő és hely hoz létre igazi közösséget”

A Freeszfe elnökeként teljesen az egyesület körüli teendők kötötték le Forgács Péter figyelmét, mostantól pedig a FREEDOM, az új otthonuk szellemiségének kialakítása a cél. Arról kérdeztük, mit terveznek az épülettel, mit jelent a szabadság, és egyáltalán, milyen iskola lesz itt.

A Bolsonaro-végjáték

Szeptember 11-én a brazil szövetségi legfelsőbb bíróság, a Supremo Tribunal Federal (STF) bűnösnek mondta ki a demokratikus rend elleni szövetkezésben és 27 év és 3 hónap szabadságvesztésre ítélte Jair Messias Bolsonarót, Brazília volt elnökét, aki 2019 és 2022 között töltötte be ezt a posztot.