Koncert

Branford Marsalis Quartet

  • - kyt -
  • 2014. december 14.

Zene

A Branford Marsalis Quartet a világ legjobb dzsesszformációinak a listáján szokott szerepelni, és budapesti fellépésük teljes mértékben meggyőzött az értékelés helyénvalóságáról. Valamiért trombitás öccse, Wynton lett ismertebb, pedig a szaxofonos Branford Marsalis játéka is lenyűgöző, használja a hangszernek akár a szoprán, akár a tenor változatát.

Kirándult a könnyebb műfaj felé Sting kísérő­zenekarában, és játszott szólóban C. P. E. Bachot, illetve szimfonikus zenekari kísérettel klasszikusokat: Villa-Lobost, Glazunovot.

A Bartók hangversenyteremben igencsak ritka az ennyire telt ház, szinte meglepő mértékű volt az érdeklődés. Nem csupán Marsalis játékában lelhette örömét a közönség, hanem a többi zenész, így például a zongorista Joey Calderazzóéban is, aki az első daraboknál az este hősének tűnt, pedig az elején a kelleténél mintha halkabb lett volna a játéka. Előadásmódja és a szerzeményei is a dzsessz és a kortárs klasszikus zene határvonalán egyensúlyoztak. Sőt eleve meglepő volt a hagyományos dzsessznek ez a friss, korszerű, intellektualitása ellenére is érzelemgazdag megközelítése. Kellő szólólehetőséghez jutott a bőgős, Eric Revis és Evan Sherman dobos is, ami játékstílusuk egyéni, hűvös, szándékosan kissé kemény, ugyanakkor töredezett jegyeihez kínált megfigye­lési lehetőséget. Egy­úttal annak a tanulmányozásához is, hogy milyen gyakran és aggályosan próbálta Marsalis két szóló között instruálni az amúgy kitűnő ifjú ütőst.

Amúgy volt abban valami feszültség is, ahogy a kvintett hűvös fényben, mintegy önmagába zárva helyezkedett el a színpad közepén – mondhatni, távolról szólított fel az annál eltökéltebb közeledésre, befogadásra.

A saját szerzemények mellett eljátszottak egy-két őssztenderdet (pl. Cheek to Cheek, It Don’t Mean a Thing), és ezek is pillanatokon belül új, friss megvilágításba kerültek a szólókban. De az igazi élményt a koncert tökéletes szépsége, intim mélysége okozta.

Müpa, november 4.

Figyelmébe ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.

Nincs bocsánat

Az előadás Balássy Fanni azonos című kötetéből készült. A prózatöredékekből összeálló, műfajilag nehezen besorolható könyv a 2020-as években felnőtté váló fiatalok életkezdési pánikhelyzetéről ad meglehetősen borús képet.