Lemez
ABlur a kilencvenes évek közepén robbantott a britpopnak nevezett irányzat (?) divattá válásakor, sőt ha nagyon sarkítani akarjuk a dolgot, mondhatjuk, a zenekar 1994-es Parklife című lemeze volt "maga a britpop". Az egész persze cirkusz volt, a kilencvenes évek egyik legnagyobb műbalhéja, ami abban teljesedett ki, amikor az angol újságírók a korabeli Beatles vs. Rolling Stones csatározásokra emlékezve a zenekart összeugrasztották a másik brit popikonnal, az Oasisszel. A Blurből persze nem lett új Stones, mint ahogy az Oasisből sem lett a "kilencvenes évek Beatlese", annyit azonban sikerült elérni, hogy amíg Jaggerék és Lennonék jót röhögtek az egész cirkuszon, a Blur énekese, Damon Albarn valóban összeverekedett az Oasis frontemberével, Liam Gallagherrel.
Aztán ennek is vége lett. Az Oasis befutott Amerikában, és ezzel megnyerte a "csatát", de nem a háborút, mivel mostanában lassan, de biztosan tűnik el a süllyesztőben - idén a Szigeten nekünk volt "szerencsénk" látni az agóniát. A Blur azonban tavaly William Orbit közreműködésével készített egy zseniális lemezt (13 címmel), és úgy tűnik, túl a cirkuszon, egyre erősebbé és egyre szimpatikusabbá válik. A Blur 1999-ben végleg a "helyére került": egy remek popzenekar, amelyik ugyan nem fogja megváltani a világot, viszont jót tesz a fülnek.
| ||
Ahhoz, hogy a rajongók idén se maradjanak Blur-lemez nélkül, karácsonyra megjelent a Blur: The Best Of című album, amihez az apropót az szolgálta, hogy tízéves a zenekar. Tizennyolc dal, a legismertebb slágerek, mondhatnánk azt is, keresztmetszet. Ami viszont sokkal érdekesebb, hogy ez a tizennyolc dal nemcsak a Blur munkásságának a keresztmetszete, hanem úgy "tokkal-vonóval" a brit könnyűzenének is valamiféle elegye. Követhető ugyanis, hogy a tíz év alatt miféle hatások érték a zenekart és ebben - talán a glamrockot leszámítva - minden benne van, ami az utóbbi harmincöt évben menő dolognak számított a Nagy-Britanniában: van Beatles-, Stones-, Smiths- és Depeche Mode-utánérzés, new wave, punk és szintipop. A Parklife című dalt akár a Madness együttes is játszhatta volna, a bónuszdalt, a frissen megjelent Music Is My Radart pedig a Chemical Brothers vállalhatná be.
Ez azonban - legalábbis a Blur esetében - egyáltalán nem baj, hiszen a dalok mégiscsak saját szerzemények, a hatásokat sikerült saját képükre formálniuk, az "egészében vett munkásság" pedig összetéveszthetetlen. Mi másról szól a popzene, ha nem erről?
- legát -
EMI, 2000
