Lemez

Cappella Sistina: O Crux Benedicta

  • - csk -
  • 2019. május 18.

Zene

Ismét egy tematikus lemez a Coro della Cappella Sistinától, a Sixtus-kápolna kórusától. Tudós karnagyuk a korábbi adventi CD (Veni Domine) és a Palestrina nevezetes művét (Missa Papae Marcelli) új megvilágításba helyező felvétel után most a nagyböjt és húsvét időszakának zenéiből válogatott. Massimo Palombella 2010 óta áll a kórus élén. Aki azt hinné, az énekkar már évtizedek óta készíti lemezeit a Michelangelo mennyezetfreskójáról híressé vált helyszínen, téved: az első CD-t mindössze négy esztendeje, 2015-ben volt szabad felvenniük a kápolna falai között.

A műsor-összeállítás rendkívül tudatos, sőt instruktív: végigvezet a nagyböjt kezdetétől húsvétig terjedő alkalmak (hamvazószerda, virágvasárnap, nagycsütörtök, nagypéntek, húsvétvasárnap) zenéin, aki tehát tanulni akar, megteheti. Stilárisan egyrészt nagyon következetes a válogatás: az antológia vörös fonala a Bach előtti legnagyobb mester, Palestrina, másrészt színes is a kínálat, hiszen Palestrina mellett ott a másik nagy kortárs, Lassus, de halljuk a reneszánsz vokálpolifónia korábbi mestereit, mint Costanzo Festa, Gabriel Gálvez, és a későbbieket is, mint Tomás Luis de Victoria vagy Felice Anerio.

Az előadásmód az egyetemesség nyugalmát árasztja, a hangzás telt és kristályos fényű, a belső szólammozgások plasztikusak. A helyszín akusztikája némi visszhanggal érezteti hatását. A zene hömpölygése azt az érzést kelti, hogy nincs múlt, jelen, jövő – csak az örökkévalóság. Megtisztító élmény. Paradoxon: ezek a „szent zenék” a mai, vallástalan hallgató számára érzéki gyönyörűség forrásai.

Deutsche Grammophon, 2019

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.