Meglepően szép melódiákat írt, amelyek mindenkor elkísérnek. Levert vagy, Felejthetetlenek, Nem segít, Mániákus depresszió… A Földre szállót Vető János, az Elmúlikot Kozma György, a Forradalom című dalt Najmányi László szövegére írta.
Egyszerre tanultuk egymástól, hogyan lehet számokat írni, mert mindkettőnknek ez volt akkoriban a legfőbb célunk. Ő mondott egy akkordot, én mondtam a másikat. Mondtam egy szót, ő folytatta. Soha meg nem hálálható kamasz-, fiatalfelnőtt-barátsággal ajándékozott meg minket a sors, amilyen talán mindenkinek volt, amikor kereste a helyét ezen a világon. Mintha minden együtt töltött óra csak azért lett volna, hogy életre szóló emléket hagyjon. Figyelmes testvériség, „kivitelezett kedvesség” – ahogy Baksa Soós János mondta.
Aztán az élet elsodort minket egymástól, de igazából soha nem vesztünk össze. Én betértem a Hit Gyülekezetébe, ő akkor még nem. Nem értette, hogy miért olyan fontos, hogy „bővölködésre hívott minket az Úr”. Zavarta, hogy a pénz ilyen fontos.
Ezután ment Berlinbe, ahol valóban zűrzavaros életet élhetett, amiről sokat nem tudok. Amikor hazatoloncolták, úgy tudom, Pajor Tamás segítségével talált egy jó intézményt Szigetváron, ahol meggyógyult. Szinte természetesnek láttam, hogy ő maga is Németh Sándoréknál kötött ki. Nem lett belőle valami nagy, tűzön-vízen át térítő, a gyülekezet gimnáziumának rendszergazdája lett.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
