Civil élvezetek: A drótostót versbéli funkciója és a brutális spiritizmus

  • - szilasi -
  • 1996. május 23.

Zene

- szilasi -

Ha bármit lehetne teljesen birtokolni, ezen belül: ha költô lehetne bárkié is, meg ha volna rangsor, egyáltalán, akkor talán azt mondanám, hogy nekem Tolnai Ottó a legkedvesebb költôm. Aki még egyáltalán nem ismeri, szerintem olvasson bele az életműbe, bárhol. Aztán szóljon, ha végzett. Ez ideig még soha senkivel nem találkoztam ugyanis, aki - ha egyszer elkezdte - fel tudott volna hagyni Tolnai verseinek olvasásával. Pótolhatatlanul addiktív anyag.

Az áprilisi Jelenkorban például megjelent egy Tolnai-vers. Az a címe, hogy Spiritusz, avagy jó volt ráébredni.

Álmomban piszoktól fénylô tiszta

ügyes ujjaival

egy drótostót matatott zsófi arcán

aranydrótból görbített

szemüveget neki

majd fekete esernyôben is kicserélte

a drótot mondván jól tudja mit jelent

ha havas esôt csap a kossava (...)

mégis jó volt felijedni

ugyanis már álmomban is megsejtettem

a drótostót versbéli funkcióját

Megjelenik tehát egy manóember, nônek szemüveget ajándékoz, férfinak esernyôt javít, egy tovább már nem lassítható jelenetben (ilyesmik: apróságok, matatás, munkácska mindig), hihetetlenül súlyos és fontos valahogy az egész, de a kép tapintatosan megakadályozza mégis, hogy - ahogy szoktuk - beleinjektáljuk konkrét és közhelyes vágyainkat és félelmeinket, mert nem akar jelenteni, nem jelenteni akar, csak lenni, lenni egy ideig, apránként olvadni aztán bele az azúrba, de már most azonnal ellebeg az egész, s mégis marad, mert beleégett rég a sebességtôl megkínzott emlékezetbe. Azonban még mielôtt a saját gyönyörű lelkétôl megszédült olvasó teljesen elszállna, a hang roppant határozottsággal figyelmezteti: nyugi. Ez itt egy vers. Mesterség. Az építkezô állat műve. Egy ember által megalkotott világ. Szerkezet van, elemek vannak, funkció van és működés. Józanodj ki. Higgadj le. Ne rajongj, ne szépelegj. Gondolkodj és figyelj. A drótostót versbéli funkciója. Ugyan mi lehet? És: ki az a zsófi? Közben ugyanis kezd lassanként feltűnô lenni, hogy amúgy is itt van mindenki. Majdnem mindenki, aki errefelé, úgy igazán: világított. Daniló kis, blok, paszternak, dr brenner, kovac mirkó, eörsi, krleza. S valóban. Aki legesleginkább itt van, az a balla zsófia.

jó volt ráébredni:

az a hazám amely a balla zsófiáé

mert hát ugye palics is

éppen úgy mint például a kovac mirkónak rovigno

(és minden bizonnyal ezért kellett felbukkannia

álmomban annak a drótostótnak)

egy rodostó

Mármost. A Balla Zsófia nevű költônô Kolozsvárról költözött Budapestre. A Tolnai Ottó nevű költô 1994 óta Palicson él. Tolnai Ottónak tehát nem az a hazája, amely a Balla Zsófiáé. Amibôl (ha a vers igazat mond, s nem csak a valódit) az következik, hogy a versben nem a Tolnai Ottó nevű ember beszél, s nem a Balla Zsófia nevűrôl. A Balla Zsófia nevű szerzônek (s gondolom, éppen neki, zsófinak görbített szemüveget az álombéli drótostót) viszont kétségtelenül van egy olyan sora, miszerint: Ahogyan élek, az a hazám ("Az volt a hazám ahogyan éltem - / Haza a magasban / s a mélyben" - mondja errôl a kolozsvári Szôcs Géza Születésnapomra (!) című verse), meg egy olyan kötete, hogy Ahogyan élsz. Közös hazájuk tehát az, ahogyan élnek, a költészetben, az irodalomban. rodostóban. (Rodostóban, ahonnan, ugyebár, zágoni Mikes Kelemen írta 207 levelét a konstantinápolyi P. E. grófnônek [Tolnai verse meg az újvidéki thomka beátának és juhász erzsébetnek vagyon ajánlva].) A versbéli drótostótnak mindennek értelmében az a funkciója, hogy (inverzeként annak, hogy "mihent ide érkezet bercsényi ur. mindgyárt anagramát csinált a város nevéböl, és ejöt ki belölle, óstóród", Mikes 36. levele, Rodosto. 24. apr. 1720) saját magát anagrammatizálva elôállítsa, kitermelje a rodostó szót. Ami marad belôle: a múlt idô jele. Két t.

Mindezek után derülhet csak ki, hogy arra is

jó volt ráébredni (...)

nem csak zsófi tengere fekete

az úr tôlem is visszavonta

egy nádszálon szívja el a levegôvel

tôlem is visszavonta az azúrt (...)

szerbiáé avagy montenegróé tengerem

ama csücske danilóé mindenképpen

hiszen ô montenegrói szerb és magyar volt

mert most kisjugoszláviában

montenegrói szerb és magyar vagyok éppen

(ha szétválnak helyzetem tovább bonyolódik)

Mármost. Kolozsvár Romániában van. Romániának a Fekete a tengere. (Fekete: majdnem-flamingó-viola-skarlát). Palics (van ott egy tó is, Rodostóban meg egyenesen egy tenger, ugye) a Vajdaságban van. Ami Jugoszláviában volt. Aminek az Adria volt a tengere. Minek következtében Tolnai Ottó olyan (kisebbségi) magyar költô volt, akinek volt egy (többségi) tengere. Mivelhogy az Adria tengerpartján - Albánia mellett - Szlovénia, Horvátország, kis részben Bosznia, valamint Montenegró osztoztak. A háború után azonban Szerbia (a vele Kisjugoszláviát alkotó Montenegróval ellentétben) immár elvesztette (összjugoszláv) tengerpartját. A Vajdaságot azonban nem. Miáltal Tolnai Ottó kisjugoszláviai magyar költô tenger nélkül maradt. (Az Úr visszavonta az azúrt.) Akkor is, ha a Vajdaság Kisjugoszláviában van. Palics meg a Vajdaságban. Tolnai Ottó meg Palicson. Balla Zsófia meg Budapesten. A chicagóban. Ahol Tolnai is él, ha Pesten. Ahol meglátogatja az Adriát átúszva disszidált barátja, Chicagóból. Etc.

A szétszálazhatatlan spirituális szövedék. A két (sôt több) tenger mosta, kétségtelenül közös, és a világ (rosszul) meg a szavak (jól) brutális spiritizmusának eredményeképpen legalább ugyanolyan kétségtelenül spirituális haza. Az egység. Az identitás. A szöveg. Az én. A lélek.

[valóban spirituszt isznak

a drótostót is meghúzta a spirituszos flaskát

miközben zsófi arcán matatva

aranydrótból szemüveget görbített neki

szegény zsófi ismét orrbavágatván

a spiritusz illata által

azt hitte megint altatás következik

én meg azt hogy már az álmomba is behatolnak]

Két kis kacsa. Úsznak hápogva egymás felé a fekete tóban.

És akkor Lengyelországról még nem is ejtettünk szót.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.